Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 16. | 18:00
1. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
82 -83
(26-17, 20-22, 17-24, 19-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Montgomery-Tóth Cecília, Kovács Nimród (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Először is gratulálok a Szolnoknak! A harmadik negyedben buktuk el a mérkőzést. A félidőben megbeszéltük az öltözőben, hogy azért vezetünk végig hét-kilenc ponttal, mert volt egy agresszív védekezésünk, ütöttük a faultokat, amikor kellett, dobták a büntetőket a szolnokiak, de nem volt ritmusuk. A harmadik negyedet végigjátszottuk három faulttal, huszonnégy kapott ponttal azért, mert minden játékosom, aki a pályán volt, az statisztikát próbált javítani. A támadás volt fókuszban, és teljesen elveszítettük a játékunk ritmusát, a vendégeknek pedig könnyű kosaraik voltak. Emiatt egy Szolnok ellen mínusz hét-nyolc pontról kellett visszajönni, ami két extra hármassal sikerült, ám a vendégek dobtak a végén egy extra triplát. Azt hozzáteszem, hogy ez nem volt fault, ha nem az, akkor hosszabbítás lett volna. Most el kell mennünk Szolnokra, és meg kell próbálnunk visszahozni őket hétfőn Pécsre.

Vendég edző nyilatkozata
Oliver Vidin : Természetes, hogy nem volt ez egy könnyű meccs. Mindkét csapat jó kosárlabdával szórakoztatta ma a közönséget, és magas ritmusban játszott. Váltakozó volt, hogy éppen kinek jön ki jobban a lépés. Végül a szerencsésebb győzött. Nyerhettünk volna könnyebben is, de elveszítettük a koncentrációt, a pécsiek pedig visszajöttek az utolsó három-négy percben. Jó esélyük volt győzni, volt két nagyon fontos kosaruk, nekünk viszont egy, ami végül elég volt a sikerhez. A párharcnak még nincs vége, van még hátra mérkőzés, pénteken ismét találkozunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Shane Henry : Úgy érzem, meccsben voltunk a Szolnokkal, jók voltunk támadásban, védekezésben, lepattanózásban is. De mindez nem tartott ki a végéig, becsúszott pár hiba, és ebbe bele is buktunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Lukács Norbert : Nagyon kemény mérkőzés volt, erre is számítottunk, hogy nagyon agresszív lesz a Pécs, és mindenképpen nyerni akar. Jól kezdtek, de szerencsére sikerült felzárkóznunk. A vége hihetetlen volt, ilyen végjátékot még nem éltem át. Még nincs befejezve a párharc, az a célunk, hogy a következő meccsen lezárjuk.


Dobástérkép
NKA Universitas Pécs
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
NKA Universitas Pécs
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 11 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 26:05 11:01
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas Pécs
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
64%
58%
2p ktáv.
NKA Universitas Pécs
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
20%
0%
3p táv.
NKA Universitas Pécs
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
38%
41%
1p bünt.
NKA Universitas Pécs
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
83%
83%
NKA Universitas Pécs NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 7 12
Eladott labda 17 16
Lepattanó 24 28
Gólpassz 17 14
Fault 23 20
VAL 99 111
Statisztika
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Durmo

Ibrahim
X 17 2 4 50 0 0 0 3 4 75 5 8 63 4 5 80 3 1 4 1 3 3 4 4 0 0 23 34 0

Manjgafic

Fahrudin
X 14 2 5 40 0 0 0 1 4 25 3 9 33 7 7 100 4 0 4 2 3 4 6 2 0 0 19 33 0

Nikolic

Nemanja
X 15 3 4 75 0 1 0 2 7 29 5 12 42 3 4 75 4 1 5 0 3 2 7 3 0 0 19 28 0

Kovács

Péter
X 8 1 1 100 0 2 0 2 7 29 3 10 30 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 5 0 0 6 25 0

Herger

Salamon
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 0 0 0 5 9 0

Walker

Jordan Anthony Michael
9 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 0 0 0 0 0 0 1 3 4 0 2 0 0 6 21 0

Scherer

Bálint André
5 1 1 100 1 1 100 0 2 0 2 4 50 1 2 50 2 1 3 1 0 1 1 0 0 0 7 17 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 3 1 0 1 0 0 4 15 0

Henry

Shane Linden
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 1 5 0 0 1 0 0 1 0 9 12 0

Meleg

Gergő Zoárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 1 0 0 0 1 6 0

Lados

Erik Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rátgéber

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 16 25 64 1 5 20 11 29 38 28 59 47 15 18 83 19 5 24 7 17 23 19 17 1 0 99 200
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lukács

Norbert
X 14 5 6 83 0 1 0 1 1 100 6 8 75 1 2 50 3 2 5 1 0 2 3 0 0 0 20 28 0

Eads Iii

James
X 12 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 5 6 83 1 1 2 2 1 2 6 1 0 0 18 26 0

Jovanovic

Strahinja
X 16 2 5 40 0 0 0 2 2 100 4 7 57 6 6 100 3 0 3 1 5 0 4 4 0 0 20 24 0

Wiggins

Demajeo Willie
X 6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 6 2 8 2 5 3 3 2 0 0 14 22 0

Rudner

Gábor
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 4 1 2 0 0 1 12 0

Thomas

Dustin De Wayne
18 4 6 67 0 1 0 2 4 50 6 11 55 4 6 67 6 0 6 2 3 1 5 3 0 0 24 32 0

Durham Ii

Anthony Greco
6 2 3 67 0 1 0 0 5 0 2 9 22 2 2 100 1 1 2 0 0 1 1 1 0 0 3 17 0

Pongó

Máté
11 1 3 33 0 0 0 3 3 100 4 6 67 0 0 0 0 1 1 1 0 3 0 1 0 0 12 16 0

Révész

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 0 0 1 -2 13 0

Pallai

Tamás Ottó
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 0 1 10 0

Kiss

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sebők

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 31 58 0 3 0 9 22 41 27 56 48 20 24 83 21 7 28 12 16 20 23 14 0 1 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek