Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 13. | 18:00
1. forduló
Szolnok Városi Sportcsarnok
99 -79
(26-21, 28-18, 20-23, 25-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Goda László, Pozsonyi László (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Oliver Vidin : Először is, gratulálok a játékosaimnak, csakúgy, mint a Pécs csapatának! Nyerhettünk, mert jobban koncentráltunk ma este. Még úgy is, hogy nem tetsző módon rosszul büntetőztünk és közeli helyzeteket is el-elhibáztunk. Jól játszottunk viszont védő oldalon, nem hagytuk őket lepattanózni, egyénileg és csapat szinten is jól oldottuk meg. A széleken indított kettő-kettő játékokat néha gyengén védtük és ezzel könnyű pontokat adtunk az ellenfelünknek. Azon is javítanunk kell, hogy a 15-20 pontos előnyben ne kényelmesedjünk el, hiszen egy csapat, aki meg akarja nyerni a bajnokságot, ezt nem teheti meg!

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálunk az Olajnak a győzelemhez! Nehéz mit mondani, ide jöttünk két magasember hiányában. Sokan mondják, hogy milyen fontos nekünk a Meleg Gergő, csak azt felejtik el, hogy milyen fontos nekünk a Herger Salamon. Egész szezonban végig tudtunk kosárlabdázni fiatal játékos sérülése nélkül, most a Scherer Bálintnak 20 percet kellett az első félidőben játszania, ez nem normális dolog. Persze, lehet mondani, hogy akkor miért nem játszik a többi fiatal is. Egyszerűen azért, mert még nem játszottak az „A” csoport rájátszásában ilyen meccset. Hozzáteszem, talán még a Bálint vagy a Salamon se. Ezzel együtt ez nekünk komoly érvágás volt. A rotációnk emiatt meg kellett változzon az első félidőben. Most még nem tudjuk, játszanak e kedden, meglátjuk. Afelett is izgulhatunk, hogy Gáspárnak ne törjön el az orra. Nem a legkedvezőbb előjelekkel várjuk a keddi visszavágót, de mindent meg fogunk tenni, hogy megnyerjük a találkozót és még egyszer Pécsre hozzuk a Szolnokot. Jelen pillanatban meglehet, az orvosi stábnak több dolga akad, mint a taktikáért felelős edzői stábnak. Ha teljes csapattal állunk fel kedden, akkor van esélyünk. A bővebb rotáció és a nagyobb tapasztalat sajnos nem mellettünk szól. Számítunk a szurkolóinkra, ahogy egész évben is támogattak minket. Gratulálunk még egyszer Szolnokra!

Hazai játékos nyilatkozata
Pongó Máté : Az egyik legfontosabb volt, hogy el tudtuk felejteni a kupagyőzelmet és egy teljesen új párharcot kezdtünk a Pécs ellen. Nagy energiával léptünk fel és végig nagy energiával játszottunk. Sikerült a lepattanókra figyelnünk, ebben a Pécs nagyon erős. Talán lehetett volna helyenként jobb is a védekezésünk, alkalmasint szellősek voltunk, de azt gondolom, ezzel együtt is magabiztos győzelmet arattunk. Vendégeink híresek arról, hogy negyven percig keményen játszanak. Most is végig tapadtak, szerintem csak a negyedik negyedben sikerült megtörni őket. Egy-null, folytatjuk Pécsen.

Vendég játékos nyilatkozata
Scherer Bálint : Úgy léptünk pályára, hogy megnyerjük a mérkőzést és a következő meccsen is ez a célunk. Extrán dobott a Szolnok ma, gratulálunk nekik! Ezt nem tudtuk kioltani. Erre mindenképp készülnünk kell a pécsi összecsapáson. A hibákat ki kell javítani és menni tovább!


Dobástérkép
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
NKA Universitas Pécs
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
NKA Universitas Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 6
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 37:00 01:18
CSAPAT %
2p köz.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
NKA Universitas Pécs
60%
67%
2p ktáv.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
NKA Universitas Pécs
71%
33%
3p táv.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
NKA Universitas Pécs
46%
30%
1p bünt.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
NKA Universitas Pécs
54%
73%
NHSZ-Szolnoki Olajbányász NKA Universitas Pécs
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 13 17
Lepattanó 30 24
Gólpassz 25 13
Fault 24 23
VAL 131 94
Statisztika
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jovanovic

Strahinja
X 6 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 2 6 33 2 0 2 3 3 0 4 7 0 0 12 25 0

Eads Iii

James
X 12 2 4 50 0 0 0 2 4 50 4 8 50 2 3 67 0 1 1 1 1 3 2 3 0 0 13 23 0

Wiggins

Demajeo Willie
X 10 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 0 1 0 6 2 8 1 3 3 3 1 0 0 16 22 0

Lukács

Norbert
X 18 2 2 100 1 1 100 2 2 100 5 5 100 6 8 75 4 0 4 2 2 1 4 2 0 0 26 20 0

Rudner

Gábor
X 3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 2 0 0 3 13 0

Thomas

Dustin De Wayne
14 2 3 67 2 2 100 1 3 33 5 8 63 3 5 60 4 2 6 0 1 3 4 1 0 0 19 21 0

Durham Ii

Anthony Greco
8 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 0 2 0 2 0 2 0 1 4 0 3 1 0 7 20 0

Pallai

Tamás Ottó
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 2 0 0 3 20 0

Révész

Ádám
6 1 3 33 2 3 67 0 0 0 3 6 50 0 0 0 0 5 5 1 1 2 1 2 1 0 12 18 0

Pongó

Máté
17 2 3 67 0 0 0 4 5 80 6 8 75 1 1 100 1 0 1 0 0 2 2 2 0 0 20 16 0

Sebők

András
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 1 0

Vincze

Roland
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0
Összesen 5 99 18 30 60 5 7 71 13 28 46 36 65 55 14 26 54 20 10 30 9 13 24 20 25 2 0 131 200
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nikolic

Nemanja
X 19 4 5 80 0 0 0 1 4 25 5 9 56 8 9 89 4 0 4 0 6 3 8 4 0 0 24 30 0

Durmo

Ibrahim
X 12 1 2 50 0 1 0 2 3 67 3 6 50 4 6 67 4 1 5 1 3 4 3 0 0 0 13 29 0

Manjgafic

Fahrudin
X 6 2 2 100 0 1 0 0 4 0 2 7 29 2 4 50 2 0 2 1 1 5 4 1 0 0 6 27 0

Scherer

Bálint André
X 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 1 0 3 1 0 0 0 0 26 0

Kovács

Péter
X 7 2 3 67 1 2 50 0 2 0 3 7 43 1 1 100 1 0 1 1 2 3 1 0 0 1 4 20 0

Walker

Jordan Anthony Michael
14 4 5 80 1 2 50 1 4 25 6 11 55 1 2 50 2 0 2 3 3 1 2 7 0 0 19 31 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
13 1 3 33 0 0 0 3 3 100 4 6 67 2 2 100 1 1 2 0 1 0 2 0 0 1 14 18 0

Henry

Shane Linden
8 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 4 6 67 4 2 6 0 1 4 3 1 0 0 14 14 0

Lados

Erik Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

Rátgéber

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bor

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 16 24 67 2 6 33 7 23 30 25 53 47 22 30 73 20 4 24 7 17 23 24 13 0 2 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek