Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2023/2024
2024. április 21. | 20:45
2. forduló
Ludovika Aréna
74 -109
(14-18, 24-30, 18-34, 18-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Németh Patrik, Varga-Záray Katalin, Földi László Tibor (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Beák Gábor : Az elejétől fogva egy morális árokban voltunk. Volt 1-2 ember, aki küzdött a pályán, de összességében nem értem ezt a hozzáállást. Nem megyünk a lepattanóért, nem védekeztünk agresszívan. Mindent elmond, hogy az ellenfél egyik kulcsjátékosa a félidőben 6 pontnál járt, majd 27 lett belőle. Azt gondolom, hogy ez nem csak abban merül ki, hogy jól játszik-e egy játékos az ellenfélnél, hanem, hogy akarunk, vagy nem akarunk, lepattanót szedünk, agresszívak vagyunk..

Vendég edző nyilatkozata
Dr Nagy Ágoston : Kicsit csalódott volt mindkét csapat. Örülök neki, hogy mindkét csapat megmutatta, hogy szeret játszani. A két csapat stílusa különbözik, ez általában a javunkra dönti el a meccset, talán ez látszott most is. A motiváció szintén akkor, amikor az ellenfélnek könnyebben megy, alább szokott hagyni, ha a tét már alacsonyabb. Mindkét csapat tisztességesen próbált játszani, örülök, hogy sima lett a vége.


Dobástérkép
TF-BP
BKG PRIMA Akadémia
TF-BP
BKG PRIMA Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 36
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 13
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 01:00 35:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
BKG PRIMA Akadémia
53%
61%
2p ktáv.
TF-BP
BKG PRIMA Akadémia
33%
36%
3p táv.
TF-BP
BKG PRIMA Akadémia
25%
46%
1p bünt.
TF-BP
BKG PRIMA Akadémia
67%
83%
TF-BP BKG PRIMA Akadémia
Szerzett labda 5 14
Eladott labda 20 14
Lepattanó 32 44
Gólpassz 19 25
Fault 16 18
VAL 84 155
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dancsecs

András
X 13 0 2 0 1 1 100 3 11 27 4 14 29 2 3 67 2 0 2 1 4 1 3 8 0 0 12 34 0

Karosi

Gergely
X 15 2 3 67 1 3 33 3 6 50 6 12 50 0 0 0 2 0 2 0 2 0 1 0 2 0 12 26 0

Gémes

Andor Benedek
X 8 3 3 100 0 1 0 0 2 0 3 6 50 2 3 67 2 0 2 0 4 3 3 1 1 0 7 25 0

Simon

Balázs
X 3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 2 1 3 0 0 1 1 2 0 0 5 22 0

Kelenföldi

Domonkos
X 4 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 4 50 0 2 0 2 1 3 0 3 0 1 1 1 0 3 17 0

Szántó

Dániel
9 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 4 5 80 3 1 4 2 2 2 4 4 1 0 17 28 0

Tömösváry

Máté
10 3 5 60 0 1 0 0 2 0 3 8 38 4 5 80 3 7 10 0 2 2 3 2 1 0 18 13 0

Anda

Dávid
8 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 0 0 0 2 2 4 1 3 1 1 0 0 1 7 13 0

Szanyi

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 0 9 0

Farkas

Sándor Dániel
4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 1 1 2 1 0 1 1 0 0 0 5 7 0

Lőrincze

Dominik
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -2 6 0

Varga

Armin Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 16 30 53 3 9 33 8 32 25 27 71 38 12 18 67 19 13 32 5 20 16 18 19 6 2 84 200
BKG PRIMA Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 23 3 4 75 1 1 100 5 7 71 9 12 75 0 0 0 8 1 9 3 1 1 2 9 0 0 42 37 0

Nagy

Botond Ágoston
X 27 3 3 100 1 4 25 4 11 36 8 18 44 7 7 100 2 1 3 3 4 2 4 8 0 0 31 35 0

Büki

Lóránt
X 6 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 0 0 0 2 1 3 2 3 3 0 1 0 2 6 26 0

Newman

Jake Hunter
X 7 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 1 1 100 3 2 5 0 0 0 1 0 0 0 9 15 0

Nshimba

Kalau Joel
X 14 6 6 100 1 2 50 0 0 0 7 8 88 0 0 0 4 1 5 0 0 3 0 1 1 0 20 14 0

Edelényi

Márk
8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 1 0 2 1 3 2 1 4 1 0 0 1 11 14 0

Csomós

Kristóf
11 3 4 75 0 0 0 1 4 25 4 8 50 2 2 100 0 1 1 1 2 0 3 1 0 0 11 13 0

Szabó

Máté Bendegúz
3 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 1 100 3 1 4 0 1 2 1 2 0 1 6 12 0

Bartos

Bálint István
4 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 2 4 50 4 1 5 2 0 1 2 1 0 1 10 11 0

Szeleczki

István
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 3 3 1 1 0 0 1 1 0 5 10 0

Galambos

Árpád
2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 1 2 0 1 2 1 0 0 0 2 7 0

Halász

Ákos
2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 1 2 6 0
Összesen 5 109 25 41 61 4 11 36 12 26 46 41 78 53 15 18 83 29 15 44 14 14 18 15 25 2 6 155 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek