MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024

2024. 03. 31 | 18:00

26. forduló

first teams logo

Vasas Akadémia

2024. 03. 31 | 18:00

59 - 65

Pécsi VSK-VEOLIA

second teams logo

(17-15, 13-11, 20-9, 9-30)

Helyszín: Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont

Játékvezetők: JAKAB László Imre , Major Ádám , Horváth Csongor Béla

Ellenőr: Vághy Tamás János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Stephen Arigbabu : Először is, szeretnék gratulálni a PVSK-nak a győzelemhez. A játékról nem igazán szeretnék túl sokat mondani, azon kívül, hogy három negyeden keresztül mi voltunk a jobb csapat. Az utolsóban azonban teljesen kiestünk a ritmusunkból, s ezzel együtt a meccset is elveszítettük. A negyedik játékrészben nyújtott teljesítménye alapján a PVSK megérdemelte a győzelmet. Még egyszer gratulálok a pécsieknek! A mai meccs eredményénél azonban sokkal fontosabb a számomra, hogy csapatomnak is gratuláljak, mégpedig a szeptember óta nyújtott teljesítményéhez. Két komoly sérültünk volt, ezért egy új játékost a bajnokság közben kellett gyorsan beépítenünk, miközben fiataljainknak is igyekeztünk elegendő játékidőt biztosítani. Huszonhat meccsből húszat megnyertünk, s ezért megérdemlik a dicséretet. Most az a fontos, hogy a rájátszásban is jól kosárlabdázzunk. Első ellenfelünk a Cegléd, egy érdekes csapat, nagyon várjuk a párharc jelentette feladatot, amit nyilván sikeresen szeretnénk megoldani.

Vendég edző nyilatkozata

Sekulovic Srecko : Nehéz most bármit is mondanom egy ilyen meccs után. A 3. negyed után úgy nézett ki, hogy kikapunk ezen a mérkőzésen. Nagyon gyengék voltunk támadásban, de a védekezés nem volt rossz. Három negyeden át kérdeztem magamtól, mi történt a támadásainkkal. Kerestem egy ötöst, amely kitette a szívét a pályára és végül sikerült megtalálnom. Számomra nagyon furcsa volt ez a mérkőzés, pedig nagyon hosszú ideje vagyok benne a kosárlabdában. De csak az számít, hogy fordítottunk és nyertünk. Gratulálok a játékosainknak, mert nagyon jól csináltuk a végén.

Statisztika

team logo Vasas Akadémia
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
23 Cseh Botond Cseh Botond * 8 30 3 6 50 0 0 0 0 2 0 2 5 40 2 2 4 0 1 1 4 3 0 0 10 0 0 0 0
11 Takács Dániel Takács Dániel * 3 24 0 0 0 0 2 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 3 3 3 0 0 8 0 0 0 0
27 Olasz Ádám Zsolt Olasz Ádám Zsolt * 12 23 6 11 54.5 0 1 0 0 1 0 0 1 0 4 0 4 0 1 1 4 0 0 0 11 0 0 0 0
7 Fekete Viktor Norbert Fekete Viktor Norbert * 5 23 1 2 50 0 0 0 1 7 14.3 0 1 0 5 0 5 2 2 1 0 3 0 0 5 0 0 0 0
20 Pleesz Ádám Pleesz Ádám * 0 16 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 2 2 1 0 0 1 -2 0 0 0 0
10 Medve Máté Medve Máté 6 22 0 1 0 0 0 0 2 8 25 0 0 0 2 1 3 2 3 1 1 2 0 0 4 0 0 0 0
15 Andrássy Géza Andrássy Géza 6 21 2 6 33.3 1 2 50 0 1 0 0 0 0 8 3 11 1 1 3 1 0 0 1 12 0 0 0 0
9 Farkas Attila Farkas Attila 8 16 0 1 0 0 1 0 2 3 66.7 2 4 50 1 1 2 0 1 1 2 3 0 0 9 0 0 0 0
8 Rosta Péter Rosta Péter 6 11 3 3 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 1 0 8 0 0 0 0
1 Kelemen Ádám Kelemen Ádám 5 11 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 2 0 0 9 0 0 0 0
22 Bagó Martin Bagó Martin 0 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Filipovic Igor Filipovic Igor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
59 200 16 36 44.4 1 7 14.3 7 26 26.9 4 11 36.4 29 10 39 5 12 15 18 16 1 2 74
team logo Pécsi VSK-VEOLIA
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
21 Németh András Németh András * 9 34 0 1 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 1 0 1 1 3 2 2 0 0 0 6 0 0 0 0
16 Igrutinovic Luka Igrutinovic Luka * 14 25 4 7 57.1 0 1 0 1 2 50 3 4 75 5 1 6 2 5 2 4 6 0 0 21 0 0 0 0
77 Horti Bálint Horti Bálint * 6 23 1 3 33.3 0 0 0 0 1 0 4 4 100 4 2 6 1 1 3 2 0 0 0 11 0 0 0 0
27 Molnár Mátyás Molnár Mátyás * 8 17 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 1 0 1 0 1 0 1 1 0 0 8 0 0 0 0
7 Bíró Olivér Bíró Olivér * 0 11 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 6 0 6 0 1 3 0 1 0 0 3 0 0 0 0
2 Frank Áron Frank Áron 6 22 0 0 0 0 2 0 2 3 66.7 0 0 0 4 0 4 0 1 3 1 4 1 0 12 0 0 0 0
8 Plézer Gábor Plézer Gábor 8 19 2 4 50 2 2 100 0 2 0 0 2 0 2 0 2 0 1 1 4 1 0 0 8 0 0 0 0
6 Mokánszki Máté Mokánszki Máté 6 16 1 2 50 0 0 0 1 3 33.3 1 2 50 4 1 5 0 1 2 1 1 0 0 8 0 0 0 0
10 Antoni Csanád Zoltán Antoni Csanád Zoltán 5 16 1 1 100 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 5 0 5 0 0 0 0 0 1 0 9 0 0 0 0
4 Halász Ákos Halász Ákos 3 11 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 3 0 1 3 0 0 0 0
11 Radó Ádám Radó Ádám 0 5 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Harka Szabolcs Harka Szabolcs 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
65 200 9 21 42.9 2 7 28.6 11 29 37.9 10 14 71.4 35 4 39 5 15 18 15 17 2 1 89

Dobástérkép

Vasas Akadémia
Pécsi VSK-VEOLIA
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-VEOLIA

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 17 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 17
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 27:15 08:45
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-VEOLIA
44%
43%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-VEOLIA
14%
29%
3p táv.
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-VEOLIA
27%
38%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-VEOLIA
36%
71%
Vasas Akadémia Pécsi VSK-VEOLIA
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 12 15
Lepattanó 39 39
Gólpassz 16 17
Fault 15 18
VAL 74 89