Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. március 17. | 18:00
24. forduló
PHOENIX Sportcsarnok Fót
83 -88
(23-33, 15-18, 23-20, 22-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Németh Patrik, Hervay Tibor, Utasi Balázs (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Mindenek előtt szeretnék gratulálni a PVSK-nak, egy nagyon jó csapattól szenvedtünk vereséget ma. Viszont a legnagyobb elismerés illeti meg a csapatomat is, hiszen amit ma letettek a második félidőben az asztalra, az valami elképesztő volt. Büszke vagyok rájuk nagyon. Pedig borzasztóan kezdtük a találkozót, amit sajnos a nehézségeink tükrében kicsit megértően kell, hogy fogadjak. Miután leadtam a kezdő ötös névsorát még azután is úgy volt, hogy egyik rutinos játékosom mégsem fogja tudni vállalni, a már alapból hiányzó Juhos mellett. Őt remélem nem kell taglalnom senkinek, hogy mennyire fontos tagja a csapatnak. Ő is szeretett volna beállni segíteni, amit nagyon becsülök is, de az én döntésem volt és úgy érzem jól tettem, hogy óvtam ma őt a komoly egészségügyi problémája után. Markovicnak, Kinneynek külön köszönöm, hogy ilyen sokat tudtak vállalni ma saját felelősségükre. Szóval nehéz volt így nekem is, illetve játékosoknak is egyaránt tervezni. És ez meg is látszódott, hiszen 5 perc alatt -16 volt már a differencia. A második félidőben más mentalitásban jöttünk ki. Félretettünk minden bajt, felkeményedtünk védekezésben, valamint lepattanó megszerzésben, aminek köszönhetően jó ritmusunk lett támadásban. Sikerült is hozni a negyedet úgy, hogy csak abban a periódusban 17 darab büntetőt dobhatott ellenfelünk. Amihez persze marha nehéz volt alkalmazkodunk, mivel nem éreztük azt, hogy ennyire "durvák" volnánk. 15 perccel a vége előtt 45-64-nél már nem sokan hittek abban, hogy meccset csinálunk, csapatom azonban a közönségünk hathatós közreműködésével ismét varázslatos módba kapcsolt, mint tette azt nem először a szezonban. Azonban 82-83-nál nem volt szerencsénk, egy közeli dobásunk kimaradt sajnos. De sokkal jobban bosszant, hogy 83-85-nél a játékvezetők egy minimum erősen vitatható fault plusz csapattechnikai kombóval pfuu, hogy is fogalmazzak mert nem szeretnék törékeny lelkekbe tiporni...na szóval nem éreztük a Respectet és furcsa érzéseket keltettek bennünk ezen ítéletekkel. A másik dolog, valaki legyen kedves nekem elmagyarázni az illetékesek közül ezt az új trendet/játékvezetői állásfoglalást, hogy "ki kell várnom és később fújhatom csak be..." mert az újévben sok ilyen szituációba kerültünk, s erről mi nem lettünk tájékoztatva senkitől. Szerintem a tisztelt játékvezető urakat ez nem segíti, de a csapatokat egész biztosan nem. A futballnál a leshelyzet tovább engedése az akció végéig plusz a VAR erre eső része az függetlenül, hogy nem a mi sportunk az tiszta számomra. Tisztelettel kérdezném. Ez is valami hasonló itt a saját sportágunkban? Visszatérve summa summárum a rossz kezdés, valamint a rengeteg kihagyott büntetőnk ma a mérkőzésünkbe került. Egy ilyen jó ellenfél ellen ez nem fér bele. Viszont játékosaim az előző mérkőzésen mutatott hozzáállásuk totális inverzét mutatták be pozitív értelemben és újfent óriási tartásról tették tanúbizonyságot. Végezetül köszönjük szurkolóinknak a csodálatos atmoszférát. A vastapsot megérdemelte csapatom tőlük a végén. Ellenfelünknek pedig minden jót kívánok. Valahogy azt érzem, hogy fogunk mi még velük találkozni ebben a szezonban.

Vendég edző nyilatkozata
Sekulovic Srecko : Gratulálok mindkét csapatnak, a Fót nagyon jól játszott ma este. A meccsnek két arca volt, az első félidőben jól játszottunk, a második félidőben gyengén támadtunk, sok hibával, 11 büntetőt kihagytunk, de lényeg, hogy nyertünk. Köszönjük a szurkolóinknak a buzdítást.


Dobástérkép
Phoenix-MT Fót
Pécsi VSK-VEOLIA
Phoenix-MT Fót
Pécsi VSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 19
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
Phoenix-MT Fót
Pécsi VSK-VEOLIA
48%
56%
2p ktáv.
Phoenix-MT Fót
Pécsi VSK-VEOLIA
53%
25%
3p táv.
Phoenix-MT Fót
Pécsi VSK-VEOLIA
35%
24%
1p bünt.
Phoenix-MT Fót
Pécsi VSK-VEOLIA
52%
69%
Phoenix-MT Fót Pécsi VSK-VEOLIA
Szerzett labda 7 8
Eladott labda 15 12
Lepattanó 36 40
Gólpassz 18 24
Fault 28 25
VAL 104 122
Statisztika
Phoenix-MT Fót
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kinney Jr.

James Edwin
X 14 2 6 33 2 4 50 0 0 0 4 10 40 6 12 50 3 3 6 3 6 5 9 10 0 0 24 38 0

Markovic

Luka
X 22 1 3 33 7 11 64 2 6 33 10 20 50 0 0 0 4 0 4 0 3 4 3 1 0 0 17 32 0

Szabó

Norbert
X 4 1 3 33 0 2 0 0 3 0 1 8 13 2 2 100 3 0 3 1 1 4 1 1 0 0 2 31 0

Tichov

Dominik
X 15 3 6 50 1 1 100 2 6 33 6 13 46 1 1 100 3 0 3 0 1 1 1 2 0 1 13 29 0

Udemezue

Ekenedilichukwu Promise
X 3 0 1 0 0 1 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 1 4 2 0 1 0 6 19 0

Richter

Dániel
11 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 2 2 100 3 0 3 2 0 4 2 0 0 0 17 21 0

Varga

Balázs Péter
9 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 8 38 8 5 13 0 2 4 4 3 0 0 20 17 0

Tóth

Zoltán
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 2 0 2 0 2 0 1 2 2 1 0 0 5 13 0

Kékesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Juhos

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Békési

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 14 29 48 10 19 53 7 20 35 31 68 46 14 27 52 28 8 36 7 15 28 24 18 1 1 104 200
Pécsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horti

Bálint
X 21 7 9 78 0 1 0 0 0 0 7 10 70 7 10 70 9 4 13 1 0 4 6 1 0 0 36 28 0

Bíró

Olivér
X 12 3 5 60 0 1 0 1 4 25 4 10 40 3 4 75 7 2 9 1 2 4 4 4 0 0 21 27 0

Igrutinovic

Luka
X 11 4 10 40 0 4 0 0 1 0 4 15 27 3 4 75 4 1 5 1 4 1 3 3 0 1 7 26 0

Németh

András
X 10 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 1 2 50 0 3 3 1 0 5 4 1 0 0 15 26 0

Frank

Áron
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 2 0 0 0 12 0

Halász

Ákos
10 0 3 0 0 0 0 1 6 17 1 9 11 7 10 70 1 0 1 1 1 3 4 10 1 0 15 22 0

Plézer

Gábor
10 1 1 100 1 1 100 2 4 50 4 6 67 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 9 13 0

Antoni

Csanád Zoltán
5 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 1 2 50 5 0 5 1 2 2 3 3 0 0 13 13 0

Molnár

Mátyás
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 0 4 11 0

Harka

Szabolcs
4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 2 100 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 3 10 0

Mokánszki

Máté
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 2 50 1 0 1 0 1 2 1 0 0 0 1 8 0

Radó

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 4 0
Összesen 5 88 19 34 56 2 8 25 7 29 24 28 71 39 25 36 69 30 10 40 8 12 25 27 24 1 1 122 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek