Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. március 17. | 17:00
24. forduló
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
88 -87
(23-28, 27-17, 21-21, 17-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
DR. MAGYARI TIBOR, Tóth Bence, Csák Máté Károly (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Dr Nagy Ágoston : Nekem mást jelent a kosárlabda. Még akkor is, ha élet-hálál helyzetben vagyok. A játékvezetők ebben adtak védelmet kezdetben, de ezt nem sikerült végig következetesen csinálni. Nem működött a csapatuk. Nem csoda, mert a Kaszások minden ítéletet megreklamáltak. Ez azért bárkit összezavarhat. A véleményem szerint egyáltalán nem volt igazuk. Ez is a stratégiájuk része lehetett. Van ilyen. Végül szerencsére kimaradt az utolsó dobásuk. Az első negyedben szörnyű volt a védekezésünk. Ezt kellett folyamatosan javítani. Nem is jártunk rossz úton. Nyertünk. Bárhogyan is történt ez a lényeg még ilyen körülmények között is.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Kettős érzéseim vannak, hiszen Szigetszentmiklóson egylabdás mérkőzést játszani nem könnyű. Kezünkben volt az utolsó dobás ami kimaradt. Nagyon-nagyon kemény küzdelem volt, mindkét csapat jó és kultúrált kosárlabdát játszott. Dr Magyari Tibor és Tóth Bence kifejezetten jól fújták és kézben tudták tartani a mérkőzést. Jó lett volna ha mindenki ebben a mentalitásban fúj a pályán. Nem nagyon említettem még nyilatkozatomban játékvezetőt és igyekszem most is a pozitívumokat kiemelni, de nagyon bosszantó volt sok esetben. Úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés meglehetett volna hogyha mindenki korrekten végzi a munkáját. Ezzel nem akarom a BKG érdemeit kissebbíteni és szívből kívánok sok sikert nekik a továbbiakban!


Dobástérkép
BKG PRIMA Akadémia
Óbudai Kaszások
BKG PRIMA Akadémia
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 25:00 11:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG PRIMA Akadémia
Óbudai Kaszások
59%
73%
2p ktáv.
BKG PRIMA Akadémia
Óbudai Kaszások
61%
40%
3p táv.
BKG PRIMA Akadémia
Óbudai Kaszások
30%
24%
1p bünt.
BKG PRIMA Akadémia
Óbudai Kaszások
77%
77%
BKG PRIMA Akadémia Óbudai Kaszások
Szerzett labda 8 1
Eladott labda 4 16
Lepattanó 27 37
Gólpassz 19 14
Fault 23 18
VAL 114 116
Statisztika
BKG PRIMA Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 14 2 3 67 2 3 67 2 9 22 6 15 40 0 1 0 6 0 6 2 0 3 2 5 0 0 19 40 0

Nagy

Botond Ágoston
X 26 1 4 25 4 9 44 3 11 27 8 24 33 7 7 100 1 0 1 0 2 1 8 7 0 2 24 40 0

Büki

Lóránt
X 15 0 0 0 0 0 0 5 9 56 5 9 56 0 0 0 3 0 3 1 0 3 1 1 0 0 17 32 0

Newman

Jake Hunter
X 11 2 4 50 3 4 75 0 3 0 5 11 45 1 2 50 4 2 6 2 0 2 2 1 0 0 15 25 0

Nshimba

Kalau Joel
X 5 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 1 2 50 1 1 2 1 1 3 1 1 1 0 8 11 0

Galambos

Árpád
6 2 4 50 1 1 100 0 0 0 3 5 60 0 0 0 1 6 7 1 1 4 1 3 0 0 15 26 0

Halász

Ákos
9 4 4 100 0 0 0 0 1 0 4 5 80 1 1 100 1 0 1 1 0 4 2 0 0 0 12 11 0

Edelényi

Márk
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 8 0

Szeleczki

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 5 0

Bartos

Bálint István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 0

Csomós

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Máté Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 13 22 59 11 18 61 10 33 30 34 73 47 10 13 77 17 10 27 8 4 23 17 19 1 2 114 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Armaghani

Ármin
X 29 12 16 75 1 1 100 0 2 0 13 19 68 3 7 43 13 5 18 1 4 4 6 2 0 0 42 38 0

Supola

Zoltán
X 21 7 10 70 0 2 0 1 4 25 8 16 50 4 4 100 2 0 2 0 1 2 4 5 0 0 23 36 0

Boros

Márk
X 19 5 7 71 0 1 0 1 4 25 6 12 50 6 6 100 7 0 7 0 4 2 5 5 0 0 26 33 0

Balázsi

Bence Soma
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 1 0 4 0 4 0 1 3 4 2 1 0 12 27 0

Szabó

Dániel
X 5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 5 8 0

Horváth

Botond
7 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 2 2 100 0 0 0 0 1 4 2 0 0 0 6 27 0

Dr. Pollák

Balázs István
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 0 2 0 1 1 1 0 0 1 2 17 0

Martinez

Ralf Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0 1 1 0 0 0 0 2 7 0

Varsányi

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 5 0

Jovanovic

Ivan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1 0 -1 2 0

Hajdu

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kolozsvári

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 27 37 73 2 5 40 4 17 24 33 59 56 17 22 77 29 8 37 1 16 18 22 14 2 1 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek