Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. február 10. | 18:00
19. forduló
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
87 -94
(14-24, 16-25, 33-16, 24-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Németh Patrik, Gruber Nikolett Lilla, Földi László Tibor (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Dániel Péter : A találkozó elején talán nem mertünk eléggé hinni a győzelemben, nagyon megilletődötten játszottunk az első húsz percben. A nagyszünet után viszont, amolyan minden-mindegy alapon, úgy vetettük bele magunkat a küzdelembe, mintha az életünk múlna ezen a meccsen. Ennek azután meg is lett az eredménye, hiszen húsz pont körüli hátrányunk javát viszonylag hamar ledolgoztuk, majd az utolsó negyedben ki is egyenlítettünk. Sajnos a végén nem jött össze a bravúr, azonban mindenképpen pozitívum, hogy sikerült ilyen második félidőt produkálnunk, s szintén örömteli, hogy közönségünk a vereség ellenére is értékelte a teljesítményünket és a nehéz pillanatokban is kiállt mellettünk.

Vendég edző nyilatkozata
Szrecsko Szekulovics : Ahogy arra számítottunk is, nagyon kemény mérkőzést játszottunk a salgótarjániakkal, s azt gondolom, teljesítményével mindkét csapat rászolgált a gratulációra. Az első félidőben sikerült tizenkilenc pontos előnyt szereznünk, s kicsit talán el is hittük, hogy már eldőlt a találkozó. A harmadik negyedben nagyon rosszul reagáltunk a hazaiak ritmusváltására, gyengén támadtunk és nagyon sok kosarat kaptunk, így ellenfelünk fel tudott zárkózni. A végén egy egál meccs lett belőle, amit szerencsére sikerült megnyernünk. Voltak problémáink, hiszen kezdő irányítónk, Micsovics egy bokasérülés miatt hamar kiesett, azonban a végén éppen a helyére beszálló Halász Ákos döntötte el a küzdelmet, aki hosszabb kihagyást követően most tért vissza az együttesbe.


Dobástérkép
Salgótarjáni KSE
Pécsi VSK-VEOLIA
Salgótarjáni KSE
Pécsi VSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 26
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 18
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarjáni KSE
Pécsi VSK-VEOLIA
53%
59%
2p ktáv.
Salgótarjáni KSE
Pécsi VSK-VEOLIA
57%
14%
3p táv.
Salgótarjáni KSE
Pécsi VSK-VEOLIA
41%
52%
1p bünt.
Salgótarjáni KSE
Pécsi VSK-VEOLIA
69%
71%
Salgótarjáni KSE Pécsi VSK-VEOLIA
Szerzett labda 8 3
Eladott labda 12 12
Lepattanó 26 36
Gólpassz 20 20
Fault 17 22
VAL 111 122
Statisztika
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Douglas

William James
X 38 10 18 56 1 2 50 2 6 33 13 26 50 10 14 71 8 4 12 4 5 4 15 3 0 1 50 38 0

Hargitai

Krisztián
X 21 5 5 100 2 2 100 2 5 40 9 12 75 1 2 50 7 0 7 1 0 3 1 1 0 0 27 34 0

Ormai

Botond Gábor
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 2 3 1 2 1 1 10 0 0 11 34 0

Karanfilovski

Valentino
X 12 0 2 0 0 1 0 4 6 67 4 9 44 0 0 0 3 1 4 1 1 5 1 6 0 0 18 30 0

Cserényi

Martin
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 0

Kalassai

Martin
13 1 1 100 1 1 100 3 8 38 5 10 50 0 0 0 0 0 0 1 1 3 1 0 0 0 9 34 0

Váits

Olivér
3 0 1 0 0 1 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 2 18 0

Vas-Teplán

Miklós
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -3 2 0

Monye

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Köcse

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserényi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 16 30 53 4 7 57 12 29 41 32 66 48 11 16 69 19 7 26 8 12 17 21 20 0 1 111 200
Pécsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bíró

Olivér
X 27 6 12 50 0 1 0 4 7 57 10 20 50 3 3 100 6 4 10 0 0 2 2 3 0 0 32 33 0

Németh

András
X 14 1 1 100 0 0 0 4 6 67 5 7 71 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 13 31 0

Horti

Bálint
X 12 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 6 6 100 3 0 3 0 2 4 4 3 0 0 18 22 0

Plézer

Gábor
X 3 0 2 0 0 1 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 2 16 0

Micovic

Ognjen
X 5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 4 0 0 11 10 0

Halász

Ákos
10 1 2 50 1 2 50 1 1 100 3 5 60 3 4 75 2 1 3 3 3 3 3 6 0 0 19 25 0

Molnár

Mátyás
8 1 1 100 0 0 0 2 5 40 3 6 50 0 2 0 1 1 2 0 1 2 1 1 0 0 6 17 0

Radó

Ádám
3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 2 50 3 3 6 0 0 1 2 0 0 0 9 14 0

Frank

Áron
3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 2 50 4 0 4 0 4 5 1 2 1 0 4 13 0

Mokánszki

Máté
3 1 1 100 0 2 0 0 2 0 1 5 20 1 2 50 3 0 3 0 2 1 2 0 0 0 1 12 0

Antoni

Csanád Zoltán
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 7 7 0

Harka

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 16 27 59 1 7 14 15 29 52 32 63 51 15 21 71 27 9 36 3 12 22 17 20 1 0 122 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek