Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. december 16. | 16:45
13. forduló
Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
87 -122
(30-30, 15-29, 25-28, 17-35)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Csák Máté Károly, Magyari Viktor (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Takács Máté : Úgy gondolom, hogy rég nem látott mélységekben van a védekezésünk, egészen kiábrándító a 122 kapott pont hazai pályán. Egyértelműen változtatnunk kell, ilyen szempontból jó, hogy téli szünet következik, tudunk dolgozni ezen a területen. Az első félévben sajnos nem sikerült megvalósítani a védekezésbeli szisztémáinkat, gyakorlatilag átjáróház voltunk minden csapat számára. Össze kell szednünk magunkat ezen a téren. A támadásról nem szeretnék beszélni, egész jó formát hozunk, viszont csak támadással nem fogunk mérkőzéseket nyerni.

Vendég edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Úgy érzem, hogy az első negyedet leszámítva végig kézben tartottuk a mérkőzést. Nagyon puhák voltunk az elején védekezésben és még mindig volt benne kiengedés a második félidőben is, de voltak nagyon jó szakaszok, amikor jól védekeztünk és sikerült eldönteni a mérkőzést. Bár tudom, hogy nehéz sokszor védekezésre ösztönözni a csapatot olyankor, hogy ha 122 pontot dobunk idegenben, de azt gondolom, ebben mindenképpen fejlődnünk kell. Az egyik szemem sír a másik nevet, hogy vége van az első körnek, mert nagyon jó flowban van a csapat, sajnálom, hogy most jön a szünet. Ugyanakkor teljesen megérdemelt a fiúknak a pihenés. Gratulálok nekik az első körhöz és mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket kívánok és minden Mafcosnak boldog újévet.


Dobástérkép
Óbudai Kaszások
Újbuda MAFC
Óbudai Kaszások
Újbuda MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 37
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 12
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 04:00 31:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
Újbuda MAFC
59%
63%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
Újbuda MAFC
43%
100%
3p táv.
Óbudai Kaszások
Újbuda MAFC
24%
44%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
Újbuda MAFC
67%
73%
Óbudai Kaszások Újbuda MAFC
Szerzett labda 4 3
Eladott labda 14 13
Lepattanó 31 41
Gólpassz 12 22
Fault 31 21
VAL 91 166
Statisztika
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Armaghani

Ármin
X 23 8 12 67 1 3 33 1 5 20 10 20 50 2 2 100 4 2 6 1 4 3 1 1 0 0 18 36 0

Boros

Márk
X 14 2 4 50 1 1 100 2 5 40 5 10 50 2 6 33 3 0 3 2 2 5 4 2 0 0 14 28 0

Supola

Zoltán
X 21 4 6 67 0 1 0 3 4 75 7 11 64 4 5 80 5 1 6 0 2 4 6 1 0 0 27 27 0

Varsányi

Áron
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 19 0

Steers

Justin Thomas
X 16 2 5 40 0 0 0 2 4 50 4 9 44 6 8 75 1 1 2 0 2 5 4 2 1 0 16 16 0

Balázsi

Bence Soma
6 3 4 75 0 0 0 0 2 0 3 6 50 0 0 0 2 4 6 0 2 3 3 0 0 0 10 22 0

Lakosa

Ákos
3 0 1 0 0 1 0 1 8 13 1 10 10 0 0 0 1 0 1 0 1 2 2 6 0 0 2 19 0

Szabó

Dániel
2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 11 0

Dr. Pollák

Balázs István
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 2 3 0 1 5 1 0 0 0 2 9 0

Horváth

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 0 1 0 3 7 0

Dulic

Damjan
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 0

Tóth

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 20 34 59 3 7 43 9 37 24 32 78 41 14 21 67 21 10 31 4 14 31 22 12 2 0 91 200
Újbuda MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bordács

Gábor Soma
X 15 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 3 6 50 6 4 10 0 2 3 3 4 0 0 27 28 0

Buzás

Bence
X 19 2 3 67 1 1 100 3 6 50 6 10 60 4 6 67 3 0 3 0 3 1 5 2 0 0 20 27 0

Polgárdy

Ádám
X 12 1 6 17 0 0 0 1 4 25 2 10 20 7 9 78 8 0 8 2 1 0 6 1 0 0 18 22 0

Pintér

Dávid
X 7 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 1 2 50 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 5 20 0

Pápai

Máté Barnabás
X 8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 2 1 3 0 2 4 3 1 0 1 12 15 0

Komma

László András
19 5 7 71 1 1 100 1 1 100 7 9 78 4 5 80 4 1 5 0 1 2 3 1 0 0 24 25 0

Kovács

Levente Hetény
12 3 6 50 0 0 0 1 1 100 4 7 57 3 3 100 3 1 4 0 1 4 3 4 0 1 19 20 0

Katona

József Bence
15 2 5 40 1 1 100 2 5 40 5 11 45 3 4 75 2 1 3 1 0 1 2 6 0 0 20 19 0

Misek

Levente Henrik
7 2 2 100 1 1 100 0 0 0 3 3 100 1 1 100 2 0 2 0 1 4 1 1 0 0 10 12 0

Matejovics

Máté
8 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 1 100 1 1 2 0 0 0 2 1 0 0 12 6 0

Viola

Dávid Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 122 27 43 63 4 4 100 11 25 44 42 72 58 27 37 73 32 9 41 3 13 21 31 22 0 2 166 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek