Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. december 10. | 18:00
12. forduló
PHOENIX Sportcsarnok Fót
107 -76
(28-17, 28-16, 27-25, 24-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Szalai Zsolt, Benedek Zoltán (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Elképesztő büszke vagyok a játékosaimra, és egyúttal gratulálok is nekik. A győzelmünk azt gondolom teljesen megérdemelt, még ilyen különbséggel is. Pedig elképesztő nehéz hetünk volt, hiszen a betegséghullám elért bennünket is. Éppen emiatt két játékosom nem is tudott ma alapból rendelkezésemre állni, Juhos pedig betegen vállalta a játékot, ami miatt a legnagyobb tisztelettel adózom előtte, mivel ez a mentalitás nagyon közel áll hozzám. Ugyanezt érdemli tőlem Varga Balázs is, aki elég nehéz helyzetben is rendelkezésemre állt ma és játszott nagyon jól. Ahogy Tichov performansza is nagyon kellett már. De az érdem a nagybetűs CSAPATÉ. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ma különösen nagyon akartuk ezt a sikert, és köszönettel tartozom a játékosoknak, hogy szinte mindent végig betartottak, amire készültünk gőzerővel. Egy ilyen jó ellenfelet legyőzni mindig büszkeség számomra. Látszott, hogy az óbudaiak is készültek ránk, kollégám mindig alapos munkát végez. Ám az idei szezon eddigi legjobb támadó jàtékával rukkoltunk elő, amivel nem tudtak mit kezdeni. Örömmel tölt el, hogy győzelemmel zártuk az év utolsó hazai bajnoki mérkőzését. Valamint optimistává tesz az is, hogy a Phoenix Sportcsarnokot egyre nehezebben lehet bevenni idegen csapatnak itt Fóton. Jó volt látni, hogy ma is milyen szép számmal kilátogattak a nézők. Köszönjük nekik is. Ma még örülünk nagyon. De holnaptól már az év utolsó, a Miskolc elleni idegenbeli találkozójára összpontosítunk, ahol természetesen győzelemmel szeretnénk zárni a naptári évet. Ellenfelünknek és kollégámnak pedig minden jót kívánok!

Vendég edző nyilatkozata
Takács Máté : A csapatépítés mindig alaposságot és kemény munkát igényel, ezzel együtt időt is. Tudjuk, hogy nehéz feladat, főleg így szezon közben. Úgy látszik, több időre lesz szükségünk, ebben segítségünkre lesz, hogy nemsokára itt a téli szünet. A hazai csapatnak szeretnék gratulálni, rendkívül alaposan felkészültek belőlünk és egyértelműen jobban játszottak a mai nap, teljesen megérdemelt a mai sikerük. Nagyon rosszul kezdtük az első negyedet, szinte átrohant rajtunk az ellenfél és a szezon eleji hibák visszatértek. Összeszedtünk egy nagyobb hátrányt, ezután pedig csak futottunk az eredmény után remélve, hogy kemény védekezéssel vissza tudunk jönni a mérkőzésbe. Voltak bízható periódusok, ám ezek végén mindig elfogyott az energiánk és visszaállt a demoralizáló különbség. Sajnos engem is sikerült kizökkenteni olyan dolgokkal, amit általában nem szoktam felvenni, ezért elnézést is kértem a srácoktól. Biztos, hogy hatással volt ez is a játékunkra. Szerintem nem történt tragédia, helyén kell kezelni ezt a vereséget, dolgozunk tovább, építkezünk. A hazai csapatnak és Surmann Gábor kollégámnak, sok sikert szeretnék kívánni a szezon hátralévő részére. Kívánom, hogy érjék el céljaikat, mert az egy jó csapat!


Dobástérkép
Phoenix-MT Fót
Óbudai Kaszások
Phoenix-MT Fót
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 31 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Phoenix-MT Fót
Óbudai Kaszások
63%
61%
2p ktáv.
Phoenix-MT Fót
Óbudai Kaszások
44%
0%
3p táv.
Phoenix-MT Fót
Óbudai Kaszások
36%
39%
1p bünt.
Phoenix-MT Fót
Óbudai Kaszások
68%
41%
Phoenix-MT Fót Óbudai Kaszások
Szerzett labda 15 9
Eladott labda 17 24
Lepattanó 46 28
Gólpassz 23 8
Fault 21 21
VAL 151 76
Statisztika
Phoenix-MT Fót
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kinney Jr.

James Edwin
X 19 6 7 86 2 2 100 0 1 0 8 10 80 3 6 50 4 1 5 5 4 2 5 7 0 0 32 34 0

Markovic

Luka
X 17 6 8 75 1 4 25 1 4 25 8 16 50 0 0 0 5 0 5 3 3 4 1 0 0 0 15 31 0

Richter

Dániel
X 10 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 2 2 100 5 2 7 3 3 2 2 3 0 1 19 26 0

Juhos

Levente
X 13 4 9 44 1 1 100 0 1 0 5 11 45 3 4 75 8 5 13 2 3 4 3 4 1 0 26 25 0

Tóth

Zoltán
X 6 0 1 0 0 0 0 2 8 25 2 9 22 0 0 0 2 1 3 1 1 2 2 4 0 0 8 23 0

Tichov

Dominik
21 2 4 50 0 2 0 3 7 43 5 13 38 8 9 89 0 0 0 0 1 2 5 2 0 0 18 23 0

Varga

Balázs Péter
13 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 1 4 25 4 5 9 0 1 1 2 2 1 0 20 23 0

Kékesi

Kristóf
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 2 4 1 1 4 1 1 0 0 7 13 0

Békési

Benedek
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 2 0

Szabó

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bálint

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 107 26 41 63 4 9 44 10 28 36 40 78 51 17 25 68 30 16 46 15 17 21 21 23 2 1 151 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boros

Márk
X 16 4 9 44 0 0 0 2 3 67 6 12 50 2 3 67 3 0 3 0 6 2 3 0 1 0 10 28 0

Lakosa

Ákos
X 12 3 7 43 0 3 0 2 4 50 5 14 36 0 0 0 2 1 3 1 2 3 0 1 0 1 6 27 0

Armaghani

Ármin
X 3 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 5 20 7 1 8 2 0 1 4 2 0 0 11 26 0

Balázsi

Bence Soma
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 2 2 1 1 0 0 4 17 0

Szabó

Dániel
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 9 0

Supola

Zoltán
15 4 5 80 0 0 0 2 3 67 6 8 75 1 3 33 2 0 2 3 4 1 2 4 0 0 18 26 0

Pollák

Balázs István
16 6 6 100 0 0 0 1 2 50 7 8 88 1 1 100 1 0 1 2 3 2 5 0 0 0 20 18 0

Varsányi

Áron
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 2 18 0

Steers

Justin Thomas
10 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 4 10 40 4 1 5 0 4 2 6 0 0 1 7 16 0

Horváth

Botond
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 2 4 0 0 0 0 -2 13 0

Kolozsvári

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Tóth

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 76 23 38 61 0 4 0 7 18 39 30 60 50 9 22 41 24 4 28 9 24 21 21 8 1 2 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek