MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024

2023. 11. 10 | 17:00

8. forduló

(27-20, 18-21, 17-27, 17-28)

Helyszín: Continental Aréna

Játékvezetők: Balogh Gyula , Domán István , Marton Péter

Ellenőr: Gál János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Merim Mehmedovic : Az első félidőben nagy csatát vívtunk, a másodikban aztán előjött a vendégek legjobb játékosainak minősége. Markovics, Kinney és Juhos megvertek minket, amikor belecseréltünk, bedobták, amit be kellett dobniuk. Agresszív védekezésre kellett váltanunk, jobban kinyíltunk, amit kihasználtak a jól egy-egyező játékosaik mint Kinney és Tóth. A kinti dobószázalékunk megint rossz volt, az üres dobásokat is kihagytuk, az ellenfél így behúzódhatott és nem tudtunk visszajönni.

Vendég edző nyilatkozata

Surmann Gábor : Első és legfontosabb: mérhetetlen büszke vagyok a játékosaimra, és szívből gratulálok nekik! Nagyon fontos győzelmet arattunk, és tudtuk, hogy nehéz lesz. A Nyíregyházának ezt „kötelező" lett volna hoznia, jól fel is szívták magukat. Bus ma is bizonyította, hogy kiváló versenyző, sajnos – a mi szemszögünkből – nagyon jól játszott. Azonban hiába volt még egál környéke 25 percig, tudtunk fokozatot váltani. Kulcs volt, hogy a lepattanót nagyon megnyertük a második félidőben, illetve az 1-1 elleni védekezésünk is jelentősen feljavult, főleg az első negyedhez képest. No meg a szépen kidolgozott helyzeteink is jó százalékkal lettek értékesítve. Ma is kollektívek voltunk, és tényleg jól, egymásért küzdve kosárlabdáztunk. Ami még nagyon pozitív, hogy ezt a mérkőzést is jobban bírtuk erővel ellenfelünknél. Természetesen helyén kell kezelni ezt a győzelmet. Most még lehet örülni, de most kell majd rápakolni edzéseken, hogy esélyt teremtsünk jövő héten arra, hogy tovább tudjuk folytatni majd a négyes győztes szériánkat. Minden jót kívánok a Nyíregyházának! Csapatomnak pedig köszönöm és gratulálok!

Statisztika

team logo HÜBNER Nyíregyháza BS
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
9 Végső Bálint Végső Bálint * 8 40 0 0 0 1 3 33.3 2 5 40 0 0 0 4 0 4 2 0 3 2 5 0 1 16 0 0 0 0
7 Bus Iván Krisztián Bus Iván Krisztián * 22 32 4 8 50 1 3 33.3 1 2 50 9 10 90 6 0 6 1 3 1 6 4 0 1 28 0 0 0 0
44 Vaiangina Sioeli Falakiko Savelio Vaiangina Sioeli Falakiko Savelio * 11 32 3 10 30 0 1 0 1 4 25 2 2 100 4 2 6 0 2 2 1 0 1 1 6 0 0 0 0
4 Szobi Dániel Szobi Dániel * 4 29 1 2 50 0 0 0 0 5 0 2 2 100 3 0 3 0 1 3 1 1 1 0 3 0 0 0 0
11 Völgyi Marcell Zoltán Völgyi Marcell Zoltán * 15 28 5 7 71.4 0 0 0 1 1 100 2 2 100 3 2 5 1 2 4 5 1 1 1 24 0 0 0 0
8 Nagy Simon Nagy Simon 14 16 1 1 100 0 0 0 4 6 66.7 0 2 0 1 0 1 0 0 2 2 1 0 0 14 0 0 0 0
1 Tarján Izsák Simon Tarján Izsák Simon 2 15 1 2 50 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 1 0 3 1 1 0 0 3 0 0 0 0
33 Bonifert Bendegúz Bonifert Bendegúz 3 8 0 4 0 0 0 0 0 0 0 3 6 50 2 1 3 0 0 2 3 0 1 0 3 0 0 0 0
3 Vaskó György Vaskó György 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
14 Magyari Kristóf Magyari Kristóf 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Geiger Bálint József Geiger Bálint József 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Füzi Róbert János Füzi Róbert János 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
79 200 15 34 44.1 2 8 25 9 25 36 18 24 75 24 6 30 5 8 20 21 13 4 4 97
team logo Phoenix-MT Fót
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Kinney Jr. James Edwin Kinney Jr. James Edwin * 20 33 5 11 45.5 3 6 50 0 1 0 4 6 66.7 6 1 7 2 2 4 6 7 0 1 28 0 0 0 0
8 Juhos Levente Juhos Levente * 20 30 5 11 45.5 0 0 0 3 5 60 1 2 50 5 3 8 0 1 3 2 1 3 0 24 0 0 0 0
10 Markovic Luka Markovic Luka * 18 29 2 6 33.3 3 5 60 2 3 66.7 2 2 100 5 0 5 0 1 2 1 3 0 1 19 0 0 0 0
2 Tichov Dominik Tichov Dominik * 5 19 1 2 50 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 3 0 0 0 0
45 Richter Dániel Richter Dániel * 6 15 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 1 4 2 0 0 0 8 0 0 0 0
33 Tóth Zoltán Tóth Zoltán 14 27 0 3 0 0 0 0 4 6 66.7 2 2 100 2 0 2 0 2 4 4 4 0 0 17 0 0 0 0
18 Kékesi Kristóf Kékesi Kristóf 5 21 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 1 2 50 4 2 6 0 1 2 1 1 0 1 10 0 0 0 0
24 Varga Balázs Péter Varga Balázs Péter 4 14 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 3 10 1 0 0 1 1 1 1 17 0 0 0 0
20 Szabó Norbert Szabó Norbert 4 7 0 2 0 1 1 100 0 0 0 2 2 100 1 1 2 0 1 1 1 1 0 0 5 0 0 0 0
17 Békési Benedek Békési Benedek 0 5 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
12 Bálint Bence Zoltán Bálint Bence Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
96 200 17 41 41.5 7 12 58.3 12 21 57.1 12 16 75 30 10 40 4 10 21 20 18 4 4 130

Dobástérkép

HÜBNER Nyíregyháza BS
Phoenix-MT Fót
HÜBNER Nyíregyháza BS
Phoenix-MT Fót

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 11 21
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 9
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 24:00 14:00
CSAPAT %
2p köz.
HÜBNER Nyíregyháza BS
Phoenix-MT Fót
44%
41%
2p ktáv.
HÜBNER Nyíregyháza BS
Phoenix-MT Fót
25%
58%
3p táv.
HÜBNER Nyíregyháza BS
Phoenix-MT Fót
36%
57%
1p bünt.
HÜBNER Nyíregyháza BS
Phoenix-MT Fót
75%
75%
HÜBNER Nyíregyháza BS Phoenix-MT Fót
Szerzett labda 5 4
Eladott labda 8 10
Lepattanó 30 40
Gólpassz 13 18
Fault 20 21
VAL 97 130