Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. november 4. | 17:00
7. forduló
Continental Aréna
80 -90
(14-29, 25-20, 22-13, 19-18, 0-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sörlei Attila, Földi László Tibor, Bács Csaba (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Merim Mehmedovic : Ha van olyan csapat, amelyiket nem kívántam volna első ellenfélnek, az a BKG, hiszen egy nagyon összeszedett, magabiztos társaság. Tisztában vagyunk vele, hogy bajunk van a védekezéssel, ezen dogozunk sokat. Amikor szerkezetet váltottunk a mérkőzésen, jobban működött a játékunk kívül és belül is, partnerek voltunk ritmusban és a végén volt győzelmi esélyünk. Pozitív jeleket láttam. Ennek a csapatnak egy győzelem kell, hogy meginduljon!

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Fegyelmezett Nyíregyháza ellen játszottunk. Nagyon sokat hibáztunk, amit az ellenfelünk ki is használt, örülök neki, hogy végül a tíz pontos különbség összejött. Ebben a pillanatban talán van ennyi a két csapat között.


Dobástérkép
HÜBNER Nyíregyháza BS
BKG PRIMA Akadémia
HÜBNER Nyíregyháza BS
BKG PRIMA Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 18
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 15
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 00:00 42:00
CSAPAT %
2p köz.
HÜBNER Nyíregyháza BS
BKG PRIMA Akadémia
54%
58%
2p ktáv.
HÜBNER Nyíregyháza BS
BKG PRIMA Akadémia
29%
33%
3p táv.
HÜBNER Nyíregyháza BS
BKG PRIMA Akadémia
41%
54%
1p bünt.
HÜBNER Nyíregyháza BS
BKG PRIMA Akadémia
83%
68%
HÜBNER Nyíregyháza BS BKG PRIMA Akadémia
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 16 14
Lepattanó 32 33
Gólpassz 17 19
Fault 18 14
VAL 103 115
Statisztika
HÜBNER Nyíregyháza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szobi

Dániel
X 10 2 2 100 0 0 0 2 3 67 4 5 80 0 0 0 3 1 4 1 4 3 0 3 1 0 14 39 0

Végső

Bálint
X 16 1 2 50 1 3 33 4 6 67 6 11 55 0 0 0 2 2 4 1 1 2 2 2 0 0 19 37 0

Bus

Iván Krisztián
X 4 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 2 2 100 3 1 4 2 3 1 1 7 0 0 11 33 0

Vaiangina

Sioeli Falakiko Savelio
X 15 6 12 50 1 1 100 0 4 0 7 17 41 1 1 100 5 1 6 1 2 3 2 0 5 1 17 28 0

Tarján

Izsák Simon
X 4 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 2 2 100 3 3 6 1 1 1 2 1 1 0 12 17 0

Nagy

Simon
8 1 5 20 0 1 0 2 3 67 3 9 33 0 1 0 2 0 2 1 2 1 2 0 0 0 4 22 0

Bonifert

Bendegúz
11 4 5 80 0 1 0 1 2 50 5 8 63 0 0 0 0 2 2 0 2 1 3 4 0 1 15 20 0

Völgyi

Marcell Zoltán
9 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 1 0 1 0 1 4 2 0 0 0 8 17 0

Magyari

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 8 0

Füzi

Róbert János
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 4 4 0

Geiger

Bálint József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 19 35 54 2 7 29 11 27 41 32 69 46 5 6 83 22 10 32 7 16 18 14 17 7 2 103 225
BKG PRIMA Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 8 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 2 2 100 8 0 8 1 2 1 2 8 0 0 23 45 0

Nagy

Botond Ágoston
X 25 2 3 67 3 5 60 4 10 40 9 18 50 3 4 75 3 0 3 1 4 0 4 6 0 1 25 45 0

Newman

Jake Hunter
X 26 9 15 60 0 5 0 1 3 33 10 23 43 5 7 71 3 5 8 0 3 3 7 4 0 4 27 39 0

Büki

Lóránt
X 18 0 0 0 0 0 0 6 8 75 6 8 75 0 0 0 3 1 4 0 1 2 0 0 0 0 19 37 0

Nshimba

Kalau Joel
X 8 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 2 2 100 2 0 2 0 1 4 2 1 1 1 12 17 0

Bartos

Bálint István
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 4 2 6 2 2 2 1 0 1 1 4 24 0

Edelényi

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 8 0

Szeleczki

István
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 3 6 0

Csomós

Kristóf
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 4 0

Kanyó

Bence Immánuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Béres

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Máté Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 15 26 58 4 12 33 13 24 54 32 62 52 13 19 68 25 8 33 4 14 14 17 19 2 7 115 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek