Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. november 4. | 18:00
7. forduló
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
76 -70
(16-23, 22-12, 15-17, 23-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Domán István, Marton Péter (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Dániel Péter : Kicsit kapkodva kezdtük a mérkőzést, bizonyos taktikai feladatokat nem tartottunk be védekezésben és talán ennek volt betudható, hogy támadásban is pontatlanabbak voltunk, mint amire képesek vagyunk. Amint azonban védekezésünk helyre állt és lezártuk azokat a területeket, amit le szerettünk volna, onnantól jött egy löket a támadáshoz is. Összességében, azt gondolom, megérdemelten nyertünk, talán még egy kicsit nagyobb különbséggel is lehetett volna, de a legfontosabb az, hogy végre idehaza is sikerült megszereznünk az első győzelmünket. Bízom benne, hogy ez mindenkit felszabadít egy kicsit és innentől kedve nem leszünk olyan görcsösek hazai pályán. Most azonban nem a hazai pályával kell foglalkoznunk, hiszen nagyon nehéz hetünk lesz, Hepp Kupa találkozóval kedden és nagyon fontos bajnokival pénteken, egyaránt idegenben. Természetesen gratulálok a srácoknak a győzelemhez, megérdemelték!

Vendég edző nyilatkozata
Takács Máté : Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, ugyanis riválisunk még nyeretlen volt hazai pályán. Egész héten mondtam a fiúknak, hogy nagyon veszélyes ellenféllel van amúgy is dolgunk, hiszen a salgótarjániak szép játékrendszerben kosárlabdáznak. Küszködtünk, a második negyedtől fogva gyakorlatilag a mérkőzés végéig, nagyon buta hibákat vétettünk, bár felkészültünk ellenfelünk játékaiból, mégis egyéni- és csapatszinten is sok kihagyásunk volt védekezésben, a hazaiak pedig, gyakorlatilag egy-egyből kreált helyzetekből, rendre meg is büntették ezeket. Azt még megemlíteném, hogy a végén volt egy asztalhiba, amiből ellenfelünk került előnybe. Edzőkollégám részéről ez nem volt túl sportszerű. De ez mellékes, megbüntetett minket a hazai csapat, magunkba kell néznünk és ki kell javítanunk a hibáinkat. Dolgozunk tovább!


Dobástérkép
Salgótarjáni KSE
Óbudai Kaszások
Salgótarjáni KSE
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 23:00 10:45
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarjáni KSE
Óbudai Kaszások
44%
55%
2p ktáv.
Salgótarjáni KSE
Óbudai Kaszások
100%
20%
3p táv.
Salgótarjáni KSE
Óbudai Kaszások
33%
28%
1p bünt.
Salgótarjáni KSE
Óbudai Kaszások
67%
62%
Salgótarjáni KSE Óbudai Kaszások
Szerzett labda 8 4
Eladott labda 8 16
Lepattanó 32 39
Gólpassz 17 12
Fault 17 20
VAL 105 82
Statisztika
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lajsz

Gergely
X 6 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 0 2 0 8 0 8 0 0 1 1 1 1 0 11 32 0

Hargitai

Krisztián
X 15 2 5 40 0 0 0 2 8 25 4 13 31 5 5 100 6 0 6 0 1 4 5 1 2 0 19 29 0

Karanfilovski

Valentino
X 11 2 5 40 0 0 0 2 5 40 4 10 40 1 2 50 4 1 5 2 2 2 3 3 0 0 15 25 0

Vas-Teplán

Miklós
X 7 2 2 100 1 1 100 0 6 0 3 9 33 1 1 100 0 0 0 1 0 2 3 1 0 0 6 17 0

Cserényi

Martin
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 1 0 1 1 1 0 0 5 16 0

Kalassai

Martin
12 0 3 0 0 0 0 4 10 40 4 13 31 0 0 0 1 0 1 2 0 0 0 0 0 1 6 24 0

Váits

Olivér
17 2 2 100 0 0 0 3 3 100 5 5 100 4 6 67 2 1 3 0 4 1 6 9 0 0 29 24 0

Ormai

Botond Gábor
0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 1 2 0 0 18 0

Monye

Martin
8 1 1 100 1 1 100 1 1 100 3 3 100 1 2 50 2 2 4 2 0 3 1 0 0 0 14 15 0

Gaál

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázs

Márton József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 12 27 44 2 2 100 12 36 33 26 65 40 12 18 67 26 6 32 8 8 17 20 17 5 1 105 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boros

Márk
X 17 5 11 45 0 2 0 2 8 25 7 21 33 1 2 50 5 0 5 2 3 2 4 6 0 0 16 33 0

Supola

Zoltán
X 16 5 8 63 0 0 0 1 5 20 6 13 46 3 3 100 3 0 3 1 3 2 4 0 0 2 14 28 0

Armaghani

Ármin
X 7 2 4 50 1 1 100 0 1 0 3 6 50 1 2 50 10 6 16 0 1 4 3 0 0 1 21 25 0

Varsányi

Áron
X 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 2 2 0 0 0 0 -3 24 0

Lakosa

Ákos
X 5 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 2 1 1 0 0 1 1 23 0

Kármán

Domonkos
9 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 3 6 50 6 2 8 0 2 1 4 1 0 0 16 18 0

Balázsi

Bence Soma
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 4 0 2 1 0 2 18 0

Pollák

Balázs István
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 0 1 1 2 3 0 3 0 0 5 15 0

Horváth

Botond
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 7 10 0

Szabó

Dániel
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 1 3 6 0

Szabados

Benjámin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 18 33 55 1 5 20 8 29 28 27 67 40 8 13 62 30 9 39 4 16 20 17 12 1 5 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek