Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. október 27. | 17:00
6. forduló
PVSK Sportcsarnok
86 -71
(21-15, 22-26, 25-17, 18-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kovács Nimród, Borgula György, Utasi Balázs (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Szrecsko Szekulovics : Nagyon jól játszott ma este a Salgótarján, gratulálok nekik! Nem találtuk a mérkőzés elején a megfelelő ritmust, nem voltam egyáltalán elégedett az első játékrésszel. Mindenki azt gondolta, hogy egyszerűbb lesz, de az ellenfél megmutatta, hogy mire képes, ha nem figyelünk. Végül lett közte 15 pont, nem lehet mindig 40 ponttal nyerni. Megyünk tovább, ezt a leckét ma megtanultuk, gratulálok a csapatomnak!

Vendég edző nyilatkozata
Dániel Péter : Nagyon jól kezdtünk támadásban és védekezésben is, a támadásainknak nagyon jó ritmusa volt és a védekezésben feszesek voltunk. Úgy láttam ez nem is ízlett annyira a PVSK eddigi dübörgő támadójátékának. A második félidőre nem jöttünk ki annyira élesen, mint az elsőben. 10-12 pontot hamar közé tett a PVSK, innen még párszor visszajöttünk, az utolsó negyedre annyi lett közte, hogy azt már ledolgozni nem tudtuk. Büszke voltam a csapat tartásásra, itt az ideje, hogy megszerezzük az első hazai győzelmünket.


Dobástérkép
Pécsi VSK-VEOLIA
Salgótarjáni KSE
Pécsi VSK-VEOLIA
Salgótarjáni KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 6
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 37:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
Pécsi VSK-VEOLIA
Salgótarjáni KSE
61%
64%
2p ktáv.
Pécsi VSK-VEOLIA
Salgótarjáni KSE
22%
40%
3p táv.
Pécsi VSK-VEOLIA
Salgótarjáni KSE
21%
26%
1p bünt.
Pécsi VSK-VEOLIA
Salgótarjáni KSE
83%
87%
Pécsi VSK-VEOLIA Salgótarjáni KSE
Szerzett labda 18 4
Eladott labda 8 23
Lepattanó 31 41
Gólpassz 22 18
Fault 18 21
VAL 125 97
Statisztika
Pécsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Németh

András
X 5 0 0 0 0 0 0 1 6 17 1 6 17 2 2 100 0 0 0 3 1 2 3 2 0 0 7 29 0

Bíró

Olivér
X 14 5 10 50 0 2 0 0 5 0 5 17 29 4 4 100 3 5 8 4 0 3 3 5 1 0 23 25 0

Micovic

Ognjen
X 17 6 8 75 0 1 0 0 2 0 6 11 55 5 7 71 0 1 1 4 1 3 3 5 0 1 22 23 0

Horti

Bálint
X 3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 3 2 5 0 1 1 0 0 0 0 6 16 0

Frank

Áron
X 3 0 2 0 0 1 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 12 0

Mokánszki

Máté
19 6 9 67 0 0 0 1 4 25 7 13 54 4 5 80 4 1 5 2 1 2 6 2 2 0 28 24 0

Antoni

Csanád Zoltán
19 3 4 75 2 2 100 3 5 60 8 11 73 0 0 0 4 1 5 1 0 1 2 1 1 0 26 21 0

Halász

Ákos
2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 5 0 5 4 3 1 2 6 2 0 15 17 0

Molnár

Mátyás
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 1 0 0 0 12 0

Harka

Szabolcs
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 10 0

Plézer

Gábor
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 1 10 0

Ravasz

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 1 0
Összesen 5 86 23 38 61 2 9 22 7 33 21 32 80 40 15 18 83 21 10 31 18 8 18 21 22 6 1 125 200
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hargitai

Krisztián
X 17 5 6 83 1 1 100 1 7 14 7 14 50 2 2 100 6 0 6 0 2 3 1 4 1 0 20 35 0

Lajsz

Gergely
X 18 6 8 75 0 1 0 1 2 50 7 11 64 3 4 75 9 1 10 0 4 2 3 1 0 1 23 29 0

Karanfilovski

Valentino
X 3 0 4 0 0 1 0 1 3 33 1 8 13 0 0 0 6 2 8 0 3 3 2 5 0 1 8 25 0

Vas-Teplán

Miklós
X 7 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 2 3 67 4 2 6 2 3 2 2 1 0 1 9 20 0

Cserényi

Martin
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 1 0 1 5 15 0

Kalassai

Martin
9 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 3 3 100 3 0 3 0 1 3 1 0 0 1 10 27 0

Váits

Olivér
11 3 3 100 1 2 50 0 0 0 4 5 80 3 3 100 2 0 2 1 7 1 5 1 0 0 12 23 0

Monye

Martin
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 1 2 2 2 0 1 4 13 0

Ormai

Botond Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 0 1 5 0 3 0 0 6 12 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Gaál

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázs

Márton József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 18 28 64 2 5 40 6 23 26 26 56 46 13 15 87 35 6 41 4 23 21 17 18 1 6 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek