Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. október 8. | 16:00
3. forduló
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
100 -58
(19-22, 26-19, 22-4, 33-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Polonkai Balázs István, Marton Péter (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Kádár Tamás : Az első negyedben csekély hatást tudtunk gyakorolni ellenfelünk játékára, gyakorlatilag akkor szereztek kosarat, amikor akartak. A második etap során már észleltünk javulást, de az igazi áttörést a nagyszünetben sikerült elérnünk. A félidőben megbeszélteket maximálisan betartottuk a fordulás után, ennek köszönhető a nagyarányú siker.

Vendég edző nyilatkozata
Takács Máté : Csakis magunknak köszönhetjük ezt a tragédiát. Két forduló óta küzdünk a védekezésünkkel, melyre most is csupán egy félidőn keresztül tudtunk megfelelően koncentrálni. A fordulás után fellazult a védelmünk, amit a tehetséges akadémisták kihasználtak, és gyakorlatilag lejátszottak minket a parkettről.


Dobástérkép
DEAC U23
Óbudai Kaszások
DEAC U23
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 44 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 9
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 24:45 11:30
CSAPAT %
2p köz.
DEAC U23
Óbudai Kaszások
64%
46%
2p ktáv.
DEAC U23
Óbudai Kaszások
33%
50%
3p táv.
DEAC U23
Óbudai Kaszások
32%
18%
1p bünt.
DEAC U23
Óbudai Kaszások
69%
44%
DEAC U23 Óbudai Kaszások
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 14 18
Lepattanó 51 28
Gólpassz 20 9
Fault 19 19
VAL 140 52
Statisztika
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kenéz

Csaba László
X 15 3 4 75 0 2 0 2 4 50 5 10 50 3 3 100 2 2 4 3 2 2 6 8 0 0 29 31 0

Ságodi

Róbert
X 19 7 9 78 0 0 0 1 4 25 8 13 62 2 5 40 7 1 8 1 2 0 4 4 0 0 26 28 0

Neuwirth

Bence
X 17 5 7 71 1 3 33 1 9 11 7 19 37 2 2 100 3 5 8 1 0 2 2 0 0 0 16 27 0

Czermann

Patrik Ákos
X 6 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 4 3 7 0 2 1 0 0 1 0 8 21 0

Hegedüs

Brúnó
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 4 7 0

Hőgye

Patrik
13 5 6 83 0 0 0 1 5 20 6 11 55 0 0 0 3 0 3 0 2 1 1 3 0 0 13 23 0

Csizmadia

Attila
6 3 6 50 0 0 0 0 1 0 3 7 43 0 0 0 4 5 9 1 0 1 1 2 1 0 16 21 0

Várszegi

Ádám
9 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 1 1 100 3 2 5 1 1 2 2 2 1 0 15 18 0

Turán

Simon
6 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 1 2 50 0 0 0 1 0 3 1 0 0 0 6 7 0

Varga

Sándor
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 1 1 0 1 3 1 1 0 0 8 7 0

Tóth

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 3 1 0 0 0 0 -1 6 0

Balázsi

Ákos Milán
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 2 3 0 1 0 0 0 0 1 0 4 0
Összesen 5 100 27 42 64 2 6 33 11 34 32 40 82 49 9 13 69 29 22 51 8 14 19 18 20 3 1 140 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Supola

Zoltán
X 6 2 4 50 0 0 0 0 3 0 2 7 29 2 3 67 2 0 2 0 2 1 5 2 0 1 7 31 0

Boros

Márk
X 3 1 3 33 0 1 0 0 3 0 1 7 14 1 4 25 1 0 1 0 4 2 3 0 0 0 -6 24 0

Armaghani

Ármin
X 16 8 9 89 0 0 0 0 1 0 8 10 80 0 1 0 5 5 10 1 3 1 2 1 0 0 24 23 0

Lakosa

Ákos
X 11 2 6 33 2 2 100 0 3 0 4 11 36 3 4 75 0 2 2 0 3 2 3 1 0 1 6 21 0

Szabó

Dániel
X 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 0 0 0 -2 17 0

Varsányi

Áron
12 0 1 0 1 1 100 3 4 75 4 6 67 1 2 50 2 0 2 1 1 5 1 2 1 0 15 21 0

Kármán

Domonkos
2 1 3 33 0 2 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 4 0 4 0 2 1 0 0 0 0 0 19 0

Balázsi

Bence Soma
7 2 5 40 0 0 0 1 2 50 3 7 43 0 2 0 2 1 3 1 0 4 1 1 0 1 7 19 0

Pollák

Balázs István
0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 0 1 1 1 2 1 3 2 0 0 0 17 0

Horváth

Botond
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 4 0

Balogh

Mátyás Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Tóth

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 16 35 46 3 6 50 4 22 18 23 63 37 8 18 44 19 9 28 5 18 19 19 9 1 3 52 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek