Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2022/2023
2023. április 8. | 17:00
3. forduló
Ludovika Aréna
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lengyel Ádám József, Rózsavölgyi Alexandra, Horváth Csongor Béla (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Hektikus, hullámzó meccsen vagyunk túl, sok hiba jellemezte a játékot. Hol elmentünk tíz ponttal, majd a BKG visszajött, utána ismét elmentünk tíz ponttal. A mérkőzés első félidejében, olyan kosarakat kaptunk, amelyeket megbeszéltünk, hogy nem kaphatunk, kaptunk hét triplát, amely a meccs végére tíz lett. Csoda, hogy sikerült nyernünk. A győzelemnek örülni kell, hiszen a zsinórban a harmadik meccset húztuk be. Mai győzelmünkkel sikerült bebiztosítani a kilencedik helyet. Három idegenbeli meccsünk van még, amelyen bízom a jobb játékban a kevesebb hibában.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Mindkét csapat sok hibával játszott, viszont a nézők jól szórakozhattak az egylabdás meccsen, amelyet mi is megnyerhettünk volna. Szakmailag nehéz értékelni az összecsapást, viszont annak örülök, hogy sok jó teljesítményt láttam ma. A fiatal játékosaink is sokat fejlődtek a szezon során, nyugodtan támaszkodhatunk rájuk. Három mérkőzésünk van még, amiket tisztességesen végig fogunk csinálni, illetve minél több győzelmet szeretnénk aratni.

Hazai játékos nyilatkozata
Horváth Bernadett : Hullámzó mérkőzést játszottunk, de örülni kell a győzelemnek. Készülünk az előttünk álló három találkozóra.

Vendég játékos nyilatkozata
Vári Zita : A küzdésünkkel nem volt probléma, mindenki próbált mindent beletenni. A Csata az első negyedben szerzett nagyobb előnyt, amely meghatározta a mérkőzést. Felemelt fejjel megyünk tovább, a hátralévő három összecsapásra.


Dobástérkép
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 38:12 01:04
CSAPAT %
2p köz.
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
46%
55%
2p ktáv.
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
45%
13%
3p táv.
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
34%
38%
1p bünt.
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
79%
93%
Ludovika Csata BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 12 12
Lepattanó 38 30
Gólpassz 21 21
Fault 19 16
VAL 106 104
Statisztika
Ludovika Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Bernadett Katalin
X 14 0 3 0 2 2 100 3 9 33 5 14 36 1 2 50 2 0 2 0 2 0 3 5 0 0 12 34 0

Fuehring

Samantha Jean
X 24 6 8 75 1 3 33 2 3 67 9 14 64 4 5 80 12 4 16 5 0 0 6 4 1 0 50 30 0

Czank

Timea
X 11 1 2 50 0 1 0 3 7 43 4 10 40 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 3 0 1 9 27 0

Jáhni

Zsófia Anna
X 10 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 2 2 100 0 1 1 1 1 0 1 2 0 0 13 14 0

Gábor

Lili
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 2 0 0 2 11 0

Szabó

Fanni Andrea
8 2 2 100 1 1 100 0 2 0 3 5 60 2 3 67 0 0 0 0 1 4 3 1 1 0 9 25 0

Barnai

Judit Eszter
4 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 2 2 100 5 4 9 1 2 2 2 1 0 1 11 21 0

Gyöngyösi

Janka
2 0 3 0 1 1 100 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 1 2 4 1 1 0 0 1 15 0

Toman

Dóra
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 1 1 2 0 1 0 0 2 15 0

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 1 1 2 0 2 2 0 1 0 0 -3 8 0
Összesen 5 73 11 24 46 5 11 45 10 29 34 26 64 41 11 14 79 25 13 38 9 12 19 16 21 2 2 106 200
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

McBryde

Dominique Lachelle
X 13 2 3 67 0 0 0 3 8 38 5 11 45 0 0 0 8 0 8 4 3 3 3 1 1 0 21 35 0

Perez

Raina Alysa
X 6 0 0 0 0 3 0 2 6 33 2 9 22 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 6 0 0 5 31 0

Degbeon

Ama Lemonie Owusua
X 13 5 7 71 0 2 0 0 2 0 5 11 45 3 3 100 2 2 4 1 1 3 2 1 0 0 14 30 0

Vári

Zita
X 7 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 2 2 100 4 0 4 1 2 1 3 7 0 0 17 29 0

Katona

Szidónia
X 8 2 5 40 1 3 33 0 1 0 3 9 33 2 2 100 3 0 3 0 2 2 1 3 0 0 7 27 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
20 2 3 67 0 0 0 3 3 100 5 6 83 7 8 88 5 3 8 1 2 1 7 1 1 1 34 22 0

Szabó

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 2 11 0

Zsámár

Panna
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 8 0

Takács

Dorina
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 2 2 0 1 2 7 0

Herzog

Bora
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gróf

Júlia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Duka

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 12 22 55 1 8 13 10 26 38 23 56 41 14 15 93 24 6 30 8 12 16 19 21 2 2 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek