MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2022/2023

2023. 04. 01 | 18:00

1. forduló

(19-23, 16-12, 13-20, 11-21)

Helyszín: Albertirsa Sportcsarnok

Játékvezetők: Pozsonyi László , JAKAB László Imre , dr. Németh Patrik

Ellenőr: Bogárdi János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Lo Elhadji Malick : Bár az első félidőben is rosszul játszottunk, de ott legalább kontrolláltuk a meccset. A harmadik negyed első öt percét ma is elveszítettük, utána pedig csak kapaszkodni próbáltunk. Ez nem lehet fáradtság, egyszerűen fejben nem vagyunk ott. Hazai pályán egy csapat nagyon ritkán dob ennyire rossz százalékkal, de nekünk ma sajnos sikerült. Sok időnk nincs a vereségen rágódni, szerdán újra játszunk, előre kell nézni és dolgozni tovább.

Vendég edző nyilatkozata

Gedei Tibor : Örülök a győzelemnek. Az első félidőben nem tudtuk megállítani a hazai csapat két legjobbját, de a második félidőben leginkább védekezésben javultunk fel, aminek köszönhető a győzelem. Nem állunk meg, szerdán is győzni szeretnénk.

Hazai játékos nyilatkozata

Szerelem-Kobolák Cintia : Ami talán a legfontosabb, hogy a folytatásban az első félidőre kell építkeznünk. Ott is sok hibával játszottunk, de ott tudtuk kontrollálni a játék képét. Sajnos visszatérő probléma, hogy a harmadik negyed elején bent ragadunk az öltözőben és előnyt adunk az ellenfélnek. Persze próbálunk folyamatosan visszajönni, de ez annyi energiát felemészt, hogy a végén nem tudunk fordítani. Gratulálok a BKG-nak, ma kihasználták a hibákat, amiket elkövettünk.

Vendég játékos nyilatkozata

Dominique McBryde : Jó volt a mérkőzés, nagyon élveztem. Küzdött a csapatunk, és ugyan az első félidőben nem tudtuk megállítani Coopert és Williamst, a második félidőben már sikerült. Ez pedig meghozta a jobb támadásokat is.

Statisztika

team logo VBW CEKK Cegléd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Williams Kiana Evette Williams Kiana Evette * 17 35 5 6 83.3 0 0 0 2 10 20 1 3 33.3 2 0 2 2 4 1 3 3 0 0 12 0 0 0 0
0 Cooper Samantha Emma Cooper Samantha Emma * 19 34 1 3 33.3 1 2 50 3 7 42.9 6 6 100 4 0 4 0 4 2 5 1 0 0 18 0 0 0 0
0 Laufer Gabriella Laufer Gabriella * 8 28 2 2 100 0 0 0 1 4 25 1 1 100 3 1 4 0 4 0 1 0 0 0 6 0 0 0 0
0 Szerelem-Kobolák Cintia Zsófia Szerelem-Kobolák Cintia Zsófia * 7 24 3 5 60 0 0 0 0 1 0 1 1 100 6 2 8 1 2 3 3 7 1 0 22 0 0 0 0
0 Viszmeg Míra Viszmeg Míra * 3 17 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 1 0 0 4 0 0 0 0
0 Horváth Boglárka Horváth Boglárka 3 19 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 2 50 2 0 2 0 0 3 1 4 1 0 7 0 0 0 0
0 Szabó Petra Judit Szabó Petra Judit 2 17 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 0 1 2 0 0 0 0 5 0 0 0 0
0 Rakita Lili Rakita Lili 0 15 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 3 0 0 1 0 0 0 0
0 Szirony Dorina Szirony Dorina 0 11 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 Danóczi Linda Katalin Danóczi Linda Katalin 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
59 200 13 19 68.4 1 3 33.3 7 30 23.3 10 13 76.9 23 6 29 3 15 18 13 19 2 0 76
team logo BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 McBryde Dominique Lachelle McBryde Dominique Lachelle * 21 37 3 6 50 2 2 100 3 5 60 2 2 100 6 2 8 3 2 1 1 0 0 0 26 0 0 0 0
0 Degbeon Ama Lemonie Owusua Degbeon Ama Lemonie Owusua * 18 34 7 8 87.5 0 0 0 0 0 0 4 7 57.1 4 1 5 1 1 0 4 0 0 0 23 0 0 0 0
0 Perez Raina Alysa Perez Raina Alysa * 9 30 2 4 50 1 1 100 1 3 33.3 0 0 0 2 0 2 1 2 1 1 2 0 0 9 0 0 0 0
0 Vári Zita Vári Zita * 12 29 1 2 50 1 2 50 1 3 33.3 5 6 83.3 1 0 1 2 2 3 3 4 0 0 15 0 0 0 0
0 Takács Dorina Takács Dorina * 3 10 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 1 2 2 1 0 0 7 0 0 0 0
0 Katona Szidónia Katona Szidónia 9 28 1 5 20 0 0 0 1 2 50 4 6 66.7 5 1 6 2 0 3 3 7 0 0 20 0 0 0 0
0 Szabó Dóra Szabó Dóra 2 16 1 1 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 0 4 0 1 2 2 6 0 0 12 0 0 0 0
0 Aldazabal Berroa Laura Solanch Aldazabal Berroa Laura Solanch 2 10 0 4 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 3 0 3 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0
0 Duka Lili Duka Lili 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Andi Hanna Emma Andi Hanna Emma 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 0 0 0 0
0 Zsámár Panna Zsámár Panna 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0
0 Gróf Júlia Gróf Júlia 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
76 200 15 31 48.4 4 5 80 7 16 43.8 17 23 73.9 26 4 30 10 11 13 18 21 0 2 112

Dobástérkép

VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 2 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 8
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 05:17 31:00
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
68%
48%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
33%
80%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
23%
44%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
77%
74%
VBW CEKK Cegléd BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 3 10
Eladott labda 15 11
Lepattanó 29 30
Gólpassz 19 21
Fault 18 13
VAL 76 112