Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2023. január 8. | 17:00
15. forduló
DVTK Aréna
76 -46
(29-16, 14-14, 20-11, 13-5)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Rácz Zsolt Róbert, Rózsavölgyi Alexandra (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Ez egy kötelező győzelem volt számunkra – nem lebecsülve az ellenfelet, de sokkal erősebb játékosállományú csapat a miénk. Annak örülök, hogy sikerült tartanunk a veretlenségünket hazai pályán, ez egy olyan sorozat, amibe már elég régen benne vagyunk. Hullámzó volt a játékunk, sok ziccert hibáztunk, büntetőket is, és sokszor dadogott a labda, de ez a mai napon belefért. Tudtam megfelelően forgatni a csapatot, amit szerettünk volna kipróbálni, arra kevés idő jutott, de azt gondolom, hogy jól lehoztuk a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Gratulálok a DVTK csapatának, idén minden fronton nagyon szépen helytállnak. Gratulálnék a szurkolóknak is, mindig nagyon jó érzés itt játszani, fantasztikus a légkör, egyedülálló a szurkolás és a hangulat. Nehéz mit mondanom egy ilyen mérkőzés után, két darab triplát dobtunk be egész meccsen, sok üres triplát is kihagytunk. Egy ilyen klassz csapat ellen 50 százalékkal büntetőzni és 10 százalékkal dobni a triplát az nem fér bele. Azt gondolom, hogy az első negyedben volt sok hibánk védekezésben, majdnem harminc pontot kaptunk és nagyon rosszul ütöttük be a faultokat. A második negyedben ezt sikerült kontrollálni, ilyen szempontból rosszkor jött nekünk a szünet. A festékből szerzett pontokat ma nagyon nehezen tudtuk kontrolálni, és sajnos el is bizonytalanodtunk, amit a sok kihagyott üres triplánk is mutat. Többen is alulteljesítettek ma tőlünk és egy ilyen csapat ellen ez nem fér bele. A DVTK egy nagyon szimpatikus csapat, hiszen sok magyar játékossal érnek el sikereket itthon és az Euroligában is, ehhez kívánunk nekik sok sikert! Nekünk pedig olyan mérkőzések következnek most a bajnokságban, amit szeretnénk behúzni, ezen fogunk dolgozni!

Hazai játékos nyilatkozata
Kányási Veronika : Azt gondolom, hogy jó mérkőzést játszottunk, büszke vagyok a csapatra. Voltka periódusok, amikor találtuk a ritmusunkat, a TF-nek volt egy kellemetlen zónája, amire rögtön nem tudtunk jól reagálni, de aztán szépen megtaláltuk az üres helyzeteket és jó energiákat mozgósítottunk ma. Örülök ennek a győzelemnek, készülünk a belgák elleni összecsapásra. Ebben a szezonban az a nagy kihívás, hogy hogy kezeljük az Euroliga után a „kötelező” magyar bajnoki mérkőzéseket, de Péter is mindig azt hangoztatja, hogy az a fontos, hogy folyamatosan meg tudjunk újulni és mindig a következő feladatra koncentráljunk. Ez most jól sikerült, lépegetünk ebben is szépen előre, hogy mikor a legfontosabb lesz, akkor tudjunk igazán jól teljesíteni

Vendég játékos nyilatkozata
Dúl Panka : Sajnos egyet kell értenem azzal, amit Bianka elmondott: belülről úgy éreztem, nem hittük el, hogy partiban tudunk lenni a hazai csapattal. Nincs időnk szomorkodni, fontos mérkőzések várnak ránk, megyünk tovább és javítjuk a hibáinkat.


Dobástérkép
DVTK-Hun-Therm
TFSE-MTK
DVTK-Hun-Therm
TFSE-MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 32 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 5
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 38:20 00:19
CSAPAT %
2p köz.
DVTK-Hun-Therm
TFSE-MTK
58%
42%
2p ktáv.
DVTK-Hun-Therm
TFSE-MTK
50%
17%
3p táv.
DVTK-Hun-Therm
TFSE-MTK
29%
11%
1p bünt.
DVTK-Hun-Therm
TFSE-MTK
59%
56%
DVTK-Hun-Therm TFSE-MTK
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 18 12
Lepattanó 48 27
Gólpassz 18 13
Fault 18 20
VAL 117 47
Statisztika
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Guirantes

Arella
X 18 6 12 50 1 4 25 1 2 50 8 18 44 1 1 100 7 1 8 3 3 2 4 5 1 0 26 27 31

Aho

Nina Daniella
X 4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 3 67 1 0 1 2 3 3 2 5 0 0 9 24 26

Aho

Tyra Nolwenn
X 5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 2 0 1 0 1 2 2 3 1 0 0 0 4 21 15

Green

Cheridene
X 10 4 8 50 1 2 50 0 0 0 5 10 50 0 0 0 4 3 7 0 1 2 4 1 0 0 16 21 29

Garbin

Darcee Lee
X 4 1 2 50 1 1 100 0 5 0 2 8 25 0 0 0 5 1 6 0 2 1 1 0 1 0 4 20 11

Kányási

Veronika
15 5 5 100 1 1 100 1 3 33 7 9 78 0 0 0 5 1 6 1 1 2 0 5 1 0 25 26 11

Kiss

Angelika
16 4 5 80 0 0 0 1 1 100 5 6 83 5 9 56 3 2 5 0 1 0 6 0 0 0 21 23 4

Grigalauskyté

Monika
4 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 2 2 100 10 3 13 0 2 1 1 0 0 0 13 16 11

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 1 1 0 0 0 13 5

Oláh

Fruzsina
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 7 5

Vég-Dudás

Anna
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 2

Bernáth

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 23 40 58 4 8 50 4 14 29 31 62 50 10 17 59 37 11 48 8 18 18 20 18 3 0 117 200
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dúl

Panka Dulcinea
X 11 1 3 33 1 1 100 2 5 40 4 9 44 1 2 50 2 1 3 3 2 1 3 2 0 0 14 28 -26

Pusztai

Petra Panna
X 4 2 5 40 0 2 0 0 1 0 2 8 25 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 4 0 0 1 25 -21

Dúl

Terka Zsófia
X 1 0 3 0 0 1 0 0 2 0 0 6 0 1 2 50 2 0 2 1 1 0 1 1 0 0 -2 24 -14

Manis

Lauren Ashley
X 14 5 8 63 0 2 0 0 4 0 5 14 36 4 8 50 3 1 4 2 3 4 5 1 0 2 10 23 -14

Marshall

Tyaunna Dominique
X 4 1 4 25 1 3 33 0 1 0 2 8 25 0 0 0 2 1 3 1 1 3 2 2 0 1 5 19 -23

Theodoreán

Alexandra
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 4 1 0 0 0 0 20 -21

Németh

Alma
8 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 4 4 100 3 3 6 0 1 1 3 0 0 0 14 18 -5

Hegedűs

Janka
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 1 2 4 0 1 0 0 3 14 -7

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 0 11 -5

Burján

Laura
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 1 0 1 0 0 2 2 0 0 0 -1 9 -4

Turi

Eszter Dóra
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 5 -8

Szeitl

Vanessa
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 1 4 -2
Összesen 5 46 13 31 42 2 12 17 2 19 11 17 62 27 10 18 56 20 7 27 8 12 20 18 13 0 3 47 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek