Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 29. | 18:00
14. forduló
Ludovika Aréna
62 -57
(12-8, 14-18, 11-17, 16-10, 9-4)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Frányó Péter, Kapusi Gábor, Jankovics Viktor Zsolt (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Szép számú közönség látogatott ki erre a budapesti rangadóra, mi pedig nagyon fontos győzelmet szereztünk meg. Azt gondolom, hogy a táblázaton elfoglalt helye nem feltétlenül tükrözi a TF erejét. Ahogy láthattuk, agresszívek és jól kosárlabdáznak. Készültünk, hogy védekezésben kijönnek hedge-re (kiváltásokat alkalmaznak a 2-2-es szituációkban – a szerk.), ezért meg kellett próbálnunk könnyű kosarakat szerezni. Ez nagyrészt sikerült, de látni kell, hogy mindkét csapat tragikus százalékkal dobott. Úgy lendültünk át a holtponton, hogy majd' 15-tel elvesztettük a lepattanócsatát. A TF kezében volt a mérkőzés, így lényegében az októberi összecsapás fordítottja zajlott le, hiszen ott mi kaptunk ki nyert helyzetből. Külön fontos volt, hogy pontkülönbségben is jobbak vagyunk a TF-nél. Készülünk a PINKK ellen, ott újra győzni szeretnénk.

Vendég edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Nehéz most megszólalni. Megnyert mérkőzést veszítettünk el. Aki kilátogatott az év utolsó meccsére, nem hiszem, hogy ezt szerette volna látni. Talán mindkét csapat nevében beszélhetek: ez egy nagyon csúnya mérkőzés volt. Kevés tripla esett, kevés gólpassz esett, fizikális csata volt. A végén mégis ott álltunk 10 másodperccel a vége előtt 1 pontos előnyben, és még faultunk is volt. Aztán nagy butaságot követtünk el. A hosszabbításban szerintem Fuehring triplája volt a kegyelemdöfés, mi pedig nem tudtunk betalálni. A 17 támadólepattanó extra volt, de a győzelem nem a miénk. A csapatomat viszont dicséri, hogy minden mérkőzésen a végsőkig küzdenek, legyen az ellenfél jobb, azonos képességű vagy gyengébb.

Hazai játékos nyilatkozata
Sam Fuehring : Kemény mérkőzés volt. A TFSE-MTK nagyon jól védekező csapat, és az első félidőben nagyon jól játszottak. Aztán valamelyest fókuszáltabbak voltunk, amivel visszajöttünk a meccsbe.

Vendég játékos nyilatkozata
Pusztai Petra : Csak saját magunkat okolhatjuk azért, hogy így alakult a vége. Habár mi sem játszottunk jól, de kezünkben volt ez a mérkőzés. Sokat hibáztunk, és az ellenfelünk nagyon szépen ráérzett a hajrában, hogy hol tudnak minket megfogni. Ennek ellenére ezt a meccset 100 százalékban mi veszítettük el.


Dobástérkép
Ludovika Csata
TFSE-MTK
Ludovika Csata
TFSE-MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 13
Csapat vezetési ideje 15:27 17:54
CSAPAT %
2p köz.
Ludovika Csata
TFSE-MTK
44%
41%
2p ktáv.
Ludovika Csata
TFSE-MTK
33%
25%
3p táv.
Ludovika Csata
TFSE-MTK
24%
14%
1p bünt.
Ludovika Csata
TFSE-MTK
88%
67%
Ludovika Csata TFSE-MTK
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 9 12
Lepattanó 37 50
Gólpassz 15 11
Fault 17 15
VAL 93 73
Statisztika
Ludovika Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czank

Timea
X 5 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 3 4 75 2 0 2 0 2 3 3 1 2 0 6 40 9

Fuehring

Samantha Jean
X 25 4 13 31 2 3 67 3 7 43 9 23 39 4 4 100 17 5 22 2 0 2 6 3 1 0 45 39 5

Szabó

Fanni Andrea
X 6 3 5 60 0 2 0 0 1 0 3 8 38 0 0 0 2 0 2 3 2 2 0 3 1 0 8 37 4

Horváth

Bernadett Katalin
X 7 1 5 20 1 1 100 1 6 17 3 12 25 0 0 0 0 0 0 1 1 3 1 3 0 0 2 30 4

Gyöngyösi

Janka
X 3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 2 17 9

Barnai

Judit Eszter
12 5 9 56 1 2 50 0 0 0 6 11 55 0 0 0 6 1 7 1 1 1 3 3 3 0 23 35 0

Boros

Berta Panna
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 1 2 2 1 0 0 0 2 13 6

Toman

Dóra
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 1 1 0 0 3 11 -7

Gábor

Lili
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 3 2

Jáhni

Zsófia Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kastl

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 16 36 44 4 12 33 5 21 24 25 69 36 7 8 88 31 6 37 9 9 17 15 15 9 0 93 225
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Manis

Lauren Ashley
X 13 5 10 50 0 1 0 0 4 0 5 15 33 3 4 75 8 5 13 1 2 2 4 0 0 3 18 37 -7

Dúl

Panka Dulcinea
X 5 2 8 25 0 1 0 0 4 0 2 13 15 1 1 100 4 3 7 2 2 2 4 4 0 1 9 34 -15

Marshall

Tyaunna Dominique
X 13 5 9 56 1 2 50 0 2 0 6 13 46 1 2 50 9 2 11 2 0 5 1 1 0 2 20 31 -4

Hegedűs

Janka
X 0 0 4 0 0 2 0 0 2 0 0 8 0 0 0 0 2 2 4 0 2 0 1 1 0 0 -4 28 6

Dúl

Terka Zsófia
X 4 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 4 6 67 4 0 4 1 1 1 4 1 0 1 8 26 -4

Theodoreán

Alexandra
2 1 2 50 0 3 0 0 2 0 1 7 14 0 0 0 1 1 2 1 2 2 2 4 0 1 3 32 -1

Pusztai

Petra Panna
20 2 3 67 3 7 43 3 4 75 8 14 57 1 2 50 5 2 7 0 2 2 1 0 0 0 19 32 0

Németh

Alma
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 1 -1 3 -2

Burján

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 7

Szeitl

Vanessa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Turi

Eszter Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 15 37 41 4 16 25 3 21 14 22 74 30 10 15 67 35 15 50 7 12 15 17 11 0 9 73 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek