Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. október 1. | 18:00
3. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
85 -83
(16-16,18-31,21-23,30-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Goda László, Sörlei Attila (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Egy hét alatt a mai volt a harmadik meccsünk, közte a Pécs és a Sopron elleni keményebb mérkőzéssel. Reméltem, hogy nem lesznek fáradtak a lábak, azonban látszott rajtunk némi fáradtság, főleg a második negyedben, ekkor nem volt rendben a védekezésünk. A mai győzelem, ami a szív diadala volt, főképp Theodoreán Alexandrának köszönhető, akinek nagy szerepe volt a sikerben. Filozófiám az, hogy mindig legyen a csapatnak győztes mentalitása és legyenek győztes karaktereink is. Minden elismerésem a csapaté, megérdemeltük a győzelmet. Látszik a Csatán is, hogy jók lesznek és törekszünk arra is, hogy mi is minél jobbak legyünk.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Nagy gratuláció a TF-nek, mert ahonnan visszajöttek a mérkőzésbe, az extra teljesítmény volt. Jól felkészültünk az ellenfélből, három negyedig ült is a taktikánk, sikerült kialakítanunk egy nagyobb fórt, de a szünetben mondtam az öltözőben, hogy a meccs még nincs lezárva. Számítottunk arra, hogy agresszívabb lesz a TF a végén. Külön szeretném megemlíteni Alit, aki fantasztikusat nyújtott a végén, de ehhez mi is kellettünk, főleg védekezésben hagytunk ki kulcs szituációkban.

Hazai játékos nyilatkozata
Theodoreán Alexandra : Először is gratulálok a Csatának, mert szerintem nagyon jó meccset játszottunk. Az első három negyed egyértelműen az övék volt. Úgy gondolom, hogy kellett egy ici-pici löket, hogy a fáradtságon túllendüljünk vagy, hogy akaratunkon felül akarjuk ezt a mérkőzést. Mindenki beletette a magáét, nyilván van hova fejlődnünk, de nagyon örülünk, hogy megszereztük az első győzelmünket!

Vendég játékos nyilatkozata
Czank Tímea : Azt gondolom, hogy három negyeden keresztül a mi kezünkben volt a mérkőzés. Alinak a hárompontosai hozták a csapatot lendületbe, utána pedig ahogy szokott lenni nekünk semmi sem sikerült. Nekünk dolgoznunk kell tovább, hogy az ilyen meccseket meg tudjuk nyerni.


Dobástérkép
TFSE-MTK
Ludovika Csata
TFSE-MTK
Ludovika Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 19
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 17
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 07:41 26:05
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
Ludovika Csata
44%
57%
2p ktáv.
TFSE-MTK
Ludovika Csata
36%
38%
3p táv.
TFSE-MTK
Ludovika Csata
33%
36%
1p bünt.
TFSE-MTK
Ludovika Csata
81%
79%
TFSE-MTK Ludovika Csata
Szerzett labda 3 3
Eladott labda 12 8
Lepattanó 46 31
Gólpassz 21 16
Fault 18 25
VAL 120 106
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pusztai

Petra Panna
X 18 4 9 44 4 5 80 0 4 0 8 18 44 2 2 100 1 2 3 0 0 3 1 3 0 0 15 35 -2

Theodoreán

Alexandra
X 21 1 1 100 0 1 0 4 7 57 5 9 56 7 7 100 2 0 2 1 1 3 4 9 0 0 32 33 18

Dúl

Terka Zsófia
X 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 4 0 4 0 1 3 3 1 0 0 6 20 -17

Marshall

Tyaunna Dominique
X 5 0 3 0 0 0 0 1 1 100 1 4 25 2 2 100 1 1 2 1 1 2 1 1 0 1 6 20 -11

Hegedűs

Janka
X 8 3 5 60 0 3 0 0 2 0 3 10 30 2 2 100 3 3 6 0 3 2 0 1 0 0 5 17 -10

Hillsman

Khaalia
20 7 13 54 0 1 0 0 0 0 7 14 50 6 9 67 7 12 19 0 2 1 9 1 0 1 37 31 8

Dúl

Panka Dulcinea
6 1 4 25 0 1 0 1 5 20 2 10 20 1 2 50 3 5 8 1 3 3 7 5 0 1 15 27 6

Király

Andrea
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 5 13 13

Szeitl

Vanessa
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 7

Turi

Eszter Dóra
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 0 2 -2

Burján

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 16 36 44 4 11 36 8 24 33 28 71 39 21 26 81 22 24 46 3 12 18 25 21 0 4 120 200
Ludovika Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Bernadett Katalin
X 9 2 5 40 1 3 33 1 7 14 4 15 27 0 0 0 2 0 2 0 2 2 1 7 0 0 6 35 -1

Brown

Jaelyn Christina
X 23 4 6 67 1 3 33 3 9 33 8 18 44 4 6 67 4 3 7 1 1 4 5 4 0 0 27 32 -11

Fuehring

Samantha Jean
X 5 1 2 50 0 1 0 1 5 20 2 8 25 0 0 0 5 0 5 0 2 3 3 2 1 0 8 29 -4

Gyöngyösi

Janka
X 16 4 5 80 0 2 0 2 2 100 6 9 67 2 2 100 1 2 3 1 0 4 3 0 0 0 20 27 0

Szabó

Fanni Andrea
X 8 1 5 20 2 2 100 0 1 0 3 8 38 2 2 100 1 5 6 0 1 3 2 1 0 0 11 21 8

Czank

Timea
12 3 4 75 0 0 0 2 3 67 5 7 71 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 12 24 -9

Barnai

Judit Eszter
5 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 1 2 50 2 2 4 1 1 4 2 2 1 0 12 14 0

Jáhni

Zsófia Anna
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 1 1 0 1 1 1 0 1 0 4 10 0

Toman

Dóra
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 1 0 6 6 3

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 4

Kastl

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 16 28 57 5 13 38 10 28 36 31 69 45 11 14 79 18 13 31 3 8 25 18 16 4 0 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek