Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. május 19. | 18:00
234. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
66 -75
(18-16, 14-22, 14-20, 20-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Tőzsér Dénes Kelemen, dr. Németh Patrik (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk az utolsó hazai mérkőzésen, azonban a fiatalok remek teljesítményt mutattak, a következő idényben is lehet majd számítani rájuk. A szezonunk egy igazi hullámvasút volt, aztán a rájátszás előtt tízből nyolc mérkőzést nyertünk, miután átvettem a csapatot, így a hatodik hely elérésével mondhatni megmentettünk az idei kiírást. A legrosszabb, ami történt, az Garamvölgyi Ákos sérülése, ezt nagyon sajnálom. Köszönöm a játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak a támogatást, mindent megtettek, hogy a csapat a legjobbat nyújtsa. Szerintem ez egy korrekt helyezés, összességében elégedettek lehetünk. Sok sikert és jó egészséget kívánok a távozó játékosoknak, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

Vendég edző nyilatkozata
Szarvas Gábor : Gratulálok a csapatomnak, sikeresen megszereztük az ötödik helyet. Sok sérülttel állt mindkét csapat, úgy gondolom megérdemelten nyertük meg a találkozót. Szeretnék gratulálni a DEAC-nak, nagyszerű munkát végeznek az utánpótlásképzésben, a fiatal játékosaik rendre megnehezítették dolgunkat. Ugyanakkor nem vagyunk elégedettek, jövőre erősebben térünk vissza, elég volt már az ötödik helyből.

Hazai játékos nyilatkozata
Polyák László : Érzelemteljes találkozó volt, hisz a 150. mérkőzésem játszottam a DEAC színeiben. Mindenki küzdött, a győzelem azonban elmarad, hisz sok sérülés akadt a csapatnál, ugyanakkor köszönjük az U20-as játékosok segítségét. Pozitívan értékelem a szezont, hisz az utolsó előtti helyen is álltunk már, amikor elindultunk felfelé. Köszönöm a támogatást a klubtól az egyetemtől a szurkolóktól, hisz megfelelő körülmények között készülhettünk a szezon során. Továbbra is szemmel fogom kísérni a debreceni kosárlabdát, a sors iróniája, hogy Tóth Ádámmal a Szolnok ellen fejezzük be, ahol együtt lettünk bajnokok. Sok sikert kívánok neki is a folytatáshoz.

Vendég játékos nyilatkozata
Bojan Subotic : Köszönjük Szarvas Gábornak, hogy kihúzta a csapatot a gödörből, és hogy a playoffban szerepelhettünk. Köszönöm a stábnak is az egész éves munkát, valamint a szurkolók támogatását. A mérkőzésen látszott, hogy egyik fél sem a legerősebb keretével szerepel, ennek ellenére nagyon jó összecsapás volt, a debreceni fiatalok jól állták a sarat. Sok sikert kívánok a DEAC-nak a jövőben.


Dobástérkép
DEAC
Szolnoki Olajbányász
DEAC
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 16
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 12
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 08:38 29:02
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Szolnoki Olajbányász
47%
48%
2p ktáv.
DEAC
Szolnoki Olajbányász
60%
50%
3p táv.
DEAC
Szolnoki Olajbányász
26%
30%
1p bünt.
DEAC
Szolnoki Olajbányász
62%
64%
DEAC Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 12 10
Lepattanó 41 31
Gólpassz 22 20
Fault 24 17
VAL 100 101
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 25 6 11 55 3 3 100 1 4 25 10 18 56 4 6 67 11 0 11 3 0 2 6 2 0 1 37 32 0

Kovács

Ákos Bence
X 4 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 2 4 50 1 3 4 2 1 0 3 0 0 0 7 23 0

Govens

Darrin Anthony
X 10 1 3 33 0 0 0 2 4 50 3 7 43 2 2 100 2 0 2 0 3 5 4 5 1 0 15 23 0

Polyák

László
X 2 1 4 25 0 0 0 0 2 0 1 6 17 0 1 0 4 1 5 0 2 2 1 2 0 0 2 20 0

Tóth

Ádám
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 1 2 2 0 3 0 0 7 15 0

Balázsi

Bence Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 1 0 0 0 -2 22 0

Kenéz

Csaba László
6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 1 2 3 0 2 4 2 3 0 0 10 21 0

Ságodi

Róbert
8 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 4 0 0 11 16 0

Neuwirth

Bence
3 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 1 1 2 2 0 5 0 1 0 0 3 10 0

Czermann

Patrik Ákos
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 1 0 0 4 7 0

Fábián

Szabolcs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 6 0

Hegedüs

Brúnó
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 1 0 1 5 5 0
Összesen 5 66 17 36 47 3 5 60 6 23 26 26 64 41 8 13 62 30 11 41 8 12 24 17 22 1 2 100 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Durham

Jabril Armin
X 20 3 4 75 1 1 100 4 10 40 8 15 53 0 1 0 3 0 3 5 2 1 2 4 0 0 24 36 0

Subotic

Bojan
X 15 3 5 60 0 0 0 2 9 22 5 14 36 3 5 60 8 1 9 0 3 1 4 2 0 0 16 35 0

Lukács

Norbert
X 15 3 6 50 0 0 0 1 3 33 4 9 44 6 6 100 2 1 3 1 0 3 5 2 0 0 21 34 0

Gavin

James Michael
X 13 1 3 33 0 1 0 3 9 33 4 13 31 2 4 50 0 0 0 0 2 3 4 3 0 0 7 28 0

Révész

Ádám
X 7 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 3 4 75 5 0 5 0 2 2 3 4 1 0 14 27 0

Pongó

Máté
3 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 3 2 5 0 1 4 2 2 1 0 8 15 0

Sebők

András
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 0 0 1 1 2 0 1 3 12 0

Abraham

Arabo
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 2 0 2 1 3 2 0 2 3 1 0 0 8 9 0

Vincze

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 75 13 27 48 1 2 50 11 37 30 25 66 38 14 22 64 25 6 31 8 10 17 24 20 2 1 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek