Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2022. november 2. | 18:30
7. forduló
Tiszavirág Aréna
94 -77
(17-24,28-23,18-12,31-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, Menyhárt Ferenc Tamás, Drenyovszki Dániel (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Siska János : Gratulálok a csapatunknak a győzelemhez! Sajnos még mindig nem tükrözi a játékunk azt a kemény munkát, amit edzéseken elvégzünk! Nyilván örülünk a győzelemnek, de a hibáinkat ki kell javítanunk! Akkor kezdtünk el jobban játszani, amikor sebességet váltottunk és védekezésben agresszívabban jöttünk ki. Ez a második félidőben meg is hozta az eredményt, mert amint feljavultunk a védelemben, egyből jöttek az extra kinti dobások is támadásban.

Vendég edző nyilatkozata
Naményi Márk : Az első félidőben fej fej mellett haladtunk, teljesen kiegyenlített, sportszerű és nagyon jó mérkőzést hoztunk. A második félidőben két dolog miatt nyílt ki az olló a Cegléd javára. Az egyik, hogy a sokkal rövidebb kispaddal elfáradtunk. A másik, hogy a nem tudtuk kezelni a Cegléd megváltozott, mérhetően agresszívabb védekezését. Gratulálunk nekik, további sok sikert kívánunk!

Hazai játékos nyilatkozata
Sedin Karavdic : Kemény összecsapásra számítottunk ma este, ezen túl a nyomás is rajtunk volt, mert jobb csapat vagyunk, mint a Veszprém. Talán épp ezért kezdtük meglehetősen idegesen a mérkőzést. Még a jól kidolgozott üres helyzeteket is elhibáztuk. Aztán váltottunk. Keményebb, hatékonyabb védekezéssel, nyomás alatt tudtuk tartani ellenfelünket, mi pedig magabiztosabbá váltunk és ezzel a tartással a támadó játékunk is pontosabb lett. Elkezdtük termelni a pontokat. Nehéz volt, és rendkívül fontos számunkra! Boldogok vagyunk a győzelemmel! Ezzel együtt, nézünk előre, megyünk Salgótarjánba. Ott is győzni akarunk! Sok sikert kívánunk a Veszprémnek!


Dobástérkép
CKE
Veszprém
CKE
Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 9
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 18:45 17:45
CSAPAT %
2p köz.
CKE
Veszprém
71%
58%
2p ktáv.
CKE
Veszprém
50%
40%
3p táv.
CKE
Veszprém
34%
27%
1p bünt.
CKE
Veszprém
71%
80%
CKE Veszprém
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 15 13
Lepattanó 40 29
Gólpassz 23 10
Fault 18 16
VAL 133 86
Statisztika
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karavdic

Sedin
X 21 7 7 100 0 1 0 2 4 50 9 12 75 1 2 50 9 4 13 1 2 1 1 0 0 0 30 27 -18

Tóth

Bence Miklós
X 11 2 2 100 0 0 0 2 6 33 4 8 50 1 2 50 3 1 4 1 0 2 1 9 0 0 21 25 -8

Horváth

Kristóf István
X 8 0 0 0 1 1 100 2 5 40 3 6 50 0 0 0 1 0 1 0 4 2 0 4 0 0 6 20 0

Kalassai

Martin
X 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 3 1 0 0 0 0 15 -8

Lógár

Bence
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 2 5 0 1 0 0 0 0 1 4 15 -10

Berkics

Máté László
4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 2 1 3 1 0 0 0 1 0 0 7 25 27

Erdei

Márk
8 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 1 0 1 1 4 5 3 3 0 0 10 20 33

Csaba

György
8 4 8 50 0 0 0 0 3 0 4 11 36 0 0 0 6 1 7 0 2 3 1 1 1 0 9 20 15

Tóth

Zoltán
9 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 4 5 80 3 1 4 2 0 1 6 4 0 0 22 15 25

Kovács

Bálint Benedek
18 7 10 70 0 0 0 0 0 0 7 10 70 4 4 100 0 1 1 0 0 0 2 1 2 0 21 13 35

Fodor

Máté
4 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 2 50 0 1 1 0 1 1 1 0 0 0 3 5 -8

Csákvári

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 25 35 71 1 2 50 10 29 34 36 66 55 12 17 71 28 12 40 7 15 18 16 23 3 1 133 200
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Madár

András Rudolf
X 12 2 5 40 0 3 0 1 11 9 3 19 16 5 6 83 5 3 8 3 2 2 6 2 1 0 13 38 -21

Szabó

Péter
X 19 2 3 67 3 5 60 3 6 50 8 14 57 0 2 0 1 0 1 2 5 2 3 6 0 1 18 38 -25

Orgona

Gergő Milán
X 26 7 12 58 0 0 0 3 6 50 10 18 56 3 3 100 11 5 16 0 2 3 3 0 0 0 35 32 2

Kiss

Levente
X 6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 2 100 2 1 3 0 0 0 2 0 0 2 8 25 -13

Birkás

András
X 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 2 5 2 1 0 0 2 16 -9

Szeifert

Zalán György
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 -2 23 -10

Varga

Ádám
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 0 0 0 4 15 -4

Habel

Andrich Clemens
8 3 4 75 1 1 100 0 0 0 4 5 80 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 8 12 -9

Ráskai

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4

Ratiani

Nika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 18 31 58 4 10 40 7 26 27 29 67 43 12 15 80 20 9 29 6 13 16 17 10 1 3 86 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek