Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2022. október 9. | 17:00
3. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
101 -114
(18-31, 22-31, 23-36, 38-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balog György Attila, Földi László Tibor, Bagi Bálint (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Jobb felfogásban játszott a MAFC. Mindenben hatékonyabbak voltak. A meccs végéig kitartóan próbáltuk javítani, amit lehetett. A mai meccs után már látjuk, mi lesz a használható stílus a jövőben.

Vendég edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Úgy érzem, hogy 30 percig mindent megcsináltunk amit szerettünk volna, mindent amiből készültünk azt gondolom, hogy tökéletesen működött. Meg kell tanulnunk, hogy mind a 12 játékosunknak ugyanazt a szintet kell tudni hozni. Most elszalasztottunk egy lehetőséget, hogy egy magabiztosabb győzelmet tudhassunk magunkénak. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy meg kell elégednünk azzal is, hogy idegenben nyertünk, egy jó csapatot tudtunk legyőzni. Nagyon büszke vagyok a csapatra ahogy játszottak, nagyon tetszett amit támadásban és védekezésben csináltak. Szeretnénk ugyanezzel a lendülettel menni tovább! Sok sikert kívánok a BKG-nak a folytatáshoz! Csalóka ez a 0-3 , ők ennél egy sokkal jobb csapat.


Dobástérkép
BKG PRIMA
MAFC
BKG PRIMA
MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 40
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 13
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 38:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG PRIMA
MAFC
55%
69%
2p ktáv.
BKG PRIMA
MAFC
50%
50%
3p táv.
BKG PRIMA
MAFC
50%
43%
1p bünt.
BKG PRIMA
MAFC
74%
58%
BKG PRIMA MAFC
Szerzett labda 6 11
Eladott labda 17 14
Lepattanó 26 40
Gólpassz 25 35
Fault 25 28
VAL 131 170
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
BKG PRIMA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 18 1 1 100 1 3 33 4 6 67 6 10 60 2 5 40 4 1 5 3 2 2 7 12 0 0 36 40 -13

Nagy

Botond Ágoston
X 39 6 7 86 2 4 50 5 8 63 13 19 68 8 8 100 1 1 2 0 4 1 7 7 0 0 45 40 -13

Lilaj

Frenki
X 17 5 8 63 0 0 0 1 1 100 6 9 67 4 7 57 4 0 4 0 3 3 8 0 0 0 20 33 -8

Petrovics

Balázs
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 3 3 6 3 1 1 0 3 0 1 11 24 3

Kelenföldi

Domonkos
X 3 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 5 0 5 0 2 2 0 0 1 0 4 14 -4

Szeleczki

István
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 2 3 0 0 0 1 -2 14 -4

Spiriev

Artemon Bendegúz
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 2 0 0 2 12 -11

Plézer

Gábor
10 0 2 0 1 2 50 1 2 50 2 6 33 5 5 100 0 0 0 0 2 5 2 1 0 0 7 10 -19

Halász

Ákos
9 3 5 60 1 1 100 0 1 0 4 7 57 1 2 50 1 0 1 0 1 5 3 0 0 0 8 9 9

Sándor

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 -5
Összesen 5 101 16 29 55 5 10 50 13 26 50 34 65 52 20 27 74 21 5 26 6 17 25 27 25 1 2 131 200
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Péter
X 27 3 4 75 1 1 100 5 7 71 9 12 75 4 5 80 5 1 6 3 2 3 4 14 0 0 48 31 32

Buzás

Bence
X 16 3 6 50 0 0 0 3 7 43 6 13 46 1 2 50 1 0 1 4 0 3 1 6 0 0 20 27 21

Bordács

Gábor Soma
X 20 8 10 80 0 0 0 0 0 0 8 10 80 4 6 67 8 5 13 1 2 3 4 4 0 0 36 26 26

Csapai

Péter Zsolt
X 4 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 0 0 0 1 1 2 2 0 3 0 1 0 0 5 21 26

Pintér

Dávid
X 4 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 2 3 67 0 1 1 0 1 4 4 1 0 0 5 15 27

Biber

Áron Benedek
19 7 10 70 0 0 0 0 1 0 7 11 64 5 9 56 7 3 10 1 0 2 6 2 0 1 30 24 4

Polgárdy

Ádám
15 3 3 100 0 0 0 3 6 50 6 9 67 0 2 0 0 0 0 0 1 2 1 2 0 0 12 20 2

Misek

Levente Henrik
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 2 0 0 5 16 -20

Komma

László András
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 4 0 2 3 2 1 1 0 5 7 -17

Herló

György
4 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 2 1 2 0 0 5 7 -7

Maly

Benedek Álmos
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 3 1 1 0 1 0 2 4 -16

Bősze

Bálint
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 -3 2 -13
Összesen 5 114 29 42 69 1 2 50 12 28 43 42 72 58 18 31 58 26 14 40 11 14 28 25 35 2 1 170 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek