Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. április 2. | 18:00
26. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
86 -64
(28-12, 19-20, 20-10, 19-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jankovics Viktor Zsolt, Domán István, Tóth Kitti (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Nemes Péter : Annak ellenére, hogy a találkozónak már nem volt számunkra tétje, mindenképpen nyerni szerettünk volna - örülök, hogy ez sikerült is. Ez a mérkőzés kiváló alkalmat adott számunkra, hogy gyakorolni tudjunk a közelgő U20-as döntőre, véleményem szerint hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk, és összességében jól is játszottunk. Gratulálok a mieinknek a diadalhoz, és a teljes alapszakaszhoz is, a Veszprémnek pedig sok sikert kívánok a play-outra.

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Ákos : Teljes mértékben azt kaptuk a Debrecen csapatától, amire számítottunk tőlük, dinamikusan, nagy energiákat mozgósítva kosárlabdáztak. Számunkra ez egy főpróba volt a play-out előtt, így a taktikánkat nem is feltétlen a DEAC játékára építettük, habár valószínüleg akkor is ugyanez lett volna a végeredmény, ha konkrétan a hajdúságiakból készültünk volna fel. A hazaiak nagyon szépen kosárlabdáztak, sokuknak lehet jövője a felnőtt élvonalban is. Ami pedig minket illet, ezen mérkőzés tapasztalataival felvértezve nekivágunk a bentmaradásért folytatott harcnak.


Dobástérkép
DEAC
Veszprém
DEAC
Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 27 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:30 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Veszprém
56%
50%
2p ktáv.
DEAC
Veszprém
71%
75%
3p táv.
DEAC
Veszprém
31%
23%
1p bünt.
DEAC
Veszprém
75%
60%
DEAC Veszprém
Szerzett labda 11 5
Eladott labda 10 16
Lepattanó 38 32
Gólpassz 20 13
Fault 26 13
VAL 121 81
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kenéz

Csaba László
X 14 4 9 44 1 1 100 1 5 20 6 15 40 1 2 50 5 1 6 2 0 2 3 5 0 0 20 26 17

Kovács

Ákos Bence
X 24 7 9 78 1 1 100 2 2 100 10 12 83 2 2 100 1 1 2 2 0 2 2 2 1 0 31 23 26

Neuwirth

Bence
X 14 1 1 100 0 0 0 4 9 44 5 10 50 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 0 0 0 11 22 25

Ságodi

Róbert
X 7 1 3 33 1 1 100 1 3 33 3 7 43 0 0 0 3 1 4 1 0 1 2 4 0 0 14 19 19

Czermann

Patrik Ákos
X 6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 1 0 3 5 8 0 2 5 1 0 0 0 9 19 12

Hegedüs

Brúnó
5 1 3 33 1 2 50 0 0 0 2 5 40 1 2 50 2 4 6 1 1 2 1 1 3 0 12 20 8

Hőgye

Patrik
2 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 1 1 3 2 6 0 0 9 16 9

Fekete

Csongor
7 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 3 100 2 0 2 1 1 1 2 1 0 0 11 13 -1

Várszegi

Ádám
2 1 2 50 0 0 0 0 5 0 1 7 14 0 0 0 3 0 3 2 2 3 0 0 0 1 -1 13 -2

Magyari

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 1 11 -3

Turán

Simon
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 5 11 1

Horváth

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 -1 7 -1
Összesen 5 86 20 36 56 5 7 71 9 29 31 34 72 47 9 12 75 26 12 38 11 10 26 13 20 4 1 121 200
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Orgona

Gergő Milán
X 12 4 10 40 0 0 0 1 2 50 5 12 42 1 2 50 9 2 11 2 2 0 1 1 0 1 17 34 -13

Szabó

Péter
X 14 1 1 100 1 1 100 2 6 33 4 8 50 4 6 67 1 0 1 0 4 0 9 4 0 0 18 31 -18

Madár

András Rudolf
X 12 3 3 100 0 0 0 2 6 33 5 9 56 0 0 0 0 1 1 1 0 1 1 2 0 0 13 28 -26

Birkás

András
X 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 2 0 1 0 1 1 4 1 3 2 0 0 -2 27 -22

Vértes

Zsombor
X 4 0 1 0 0 0 0 0 5 0 0 6 0 4 6 67 4 0 4 0 0 4 3 3 0 1 6 24 -16

Udemezue

Ekenedilichukwu Promise
10 2 5 40 0 0 0 0 3 0 2 8 25 6 10 60 6 1 7 0 3 4 6 0 0 1 10 27 0

Ratiani

Nika
12 1 2 50 2 2 100 1 2 50 4 6 67 3 4 75 3 4 7 1 3 3 3 1 1 1 19 24 -3

Ráskai

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -1

Pungur

Zétény
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Varga

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1
Összesen 5 64 11 22 50 3 4 75 6 26 23 20 52 38 18 30 60 24 8 32 5 16 13 26 13 1 4 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek