Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. február 18. | 18:30
21. forduló
Sport 11 Sportcentrum
79 -57
(12-10, 23-23, 19-11, 25-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Gruber Nikolett Lilla, Földesi Marcell (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Stephen Arigbabu : Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, de bevallom, csalódást keltő volt az első félidő végén mutatott támadójátékunk. A befejezésekben ennél hatékonyabbaknak kell lennünk. A kosárlabda végül is egy olyan játék, amelyben az a cél, hogy a labdát a kosárba jutassuk. A második félidőben már sokkal jobban teljesítettünk, ami a feljavult védekezésünkből is fakadt. Véleményem szerint a Veszprém ma nagyon jól játszott, sok sikert kívánunk nekik a szezon hátralévő részében.

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Ákos : Kicsit úgy éreztem, hogy több volt ebben a meccsben. Centereink hamar fault problémákkal küzdöttek, illetve Kiss Raul egész héten beteg volt, bár így is elég jól bírta tüdővel. Nyilván az ellenfél széles taktikai repertoárt mutatott fel, látszott, hogy sok mindent gyakorolnak. De ettől függetlenül néha elszámolták magukat, mi ettől vérszemet kaptunk. Ezzel sajnálom, hogy nem sikerült élni és jobban megszorongatni őket. Összességében gratulálok a Vasasnak, mert szépen rendezték a soraikat és amikor kellett be tudták dobni az extrákat. Megyünk tovább és arra fogunk fókuszálni, hogy az első 25 percre épitkezzünk, hiszen van mire.

Hazai játékos nyilatkozata
Andrássy Géza : Az első félidőben nem sikerültek a dobásaink, a jó védekezésünknek köszönhetően azonban ők sem tudtak túl sok pontot szerezni. A második félidőben sikerült ritmust váltanunk, pontosabban támadtunk, a védekezésen pedig tovább szigorítottunk. Így végül magabiztos győzelemmel zártuk a mérkőzést.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Péter : Első félidőben jól játszottunk, és az agresszív védekezésünk meglepte a Vasast. Második félidőben kicsit elfáradtunk, sok eladott labdánk volt amit megbüntettek könnyű ziccerekkel. De a lényeg, hogy csapatként játszottunk végig és a védekezésünk sokkal jobb volt mint eddig, ezt a hozzáállást kell tovább folytatnunk. Gratulálok a Vasasnak!


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Veszprém
Vasas Akadémia
Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 5
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 31:45 02:45
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Veszprém
60%
41%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Veszprém
14%
20%
3p táv.
Vasas Akadémia
Veszprém
32%
29%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Veszprém
80%
90%
Vasas Akadémia Veszprém
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 15 21
Lepattanó 37 25
Gólpassz 22 9
Fault 21 14
VAL 111 63
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Andrássy

Géza
X 16 8 11 73 0 1 0 0 0 0 8 12 67 0 0 0 7 3 10 1 3 1 1 0 0 0 21 27 7

Kelemen

Ádám
X 8 4 8 50 0 1 0 0 2 0 4 11 36 0 0 0 1 5 6 1 3 4 0 3 2 0 10 27 0

Fekete

Viktor Norbert
X 10 3 5 60 0 1 0 1 4 25 4 10 40 1 2 50 2 0 2 1 1 1 2 0 0 0 7 24 1

Moravcsik

Áron
X 3 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 3 4 75 3 0 3 0 2 3 4 8 1 0 14 22 1

Radics

Gerzson
X 9 3 4 75 0 1 0 0 3 0 3 8 38 3 3 100 0 1 1 0 1 2 4 1 0 0 9 16 7

Farkas

Attila
15 3 4 75 0 1 0 3 7 43 6 12 50 0 0 0 1 0 1 2 1 0 1 2 0 0 14 22 22

Dormán

Balázs
4 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 0 0 0 5 0 5 2 2 3 0 4 0 0 11 18 21

Cseh

Botond
10 2 4 50 0 0 0 2 2 100 4 6 67 0 0 0 2 1 3 1 2 4 1 3 0 0 14 16 15

Medve

Máté
4 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 1 1 100 2 0 2 1 0 1 0 1 0 0 6 13 19

Pleesz

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 0 0 2 0 0 1 1 4 13 16

Szabó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 2 1
Összesen 5 79 24 40 60 1 7 14 7 22 32 32 69 46 8 10 80 26 11 37 9 15 21 14 22 4 1 111 200
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Péter
X 20 1 2 50 1 2 50 2 3 67 4 7 57 10 10 100 0 0 0 1 2 0 8 1 0 0 25 38 -17

Vértes

Zsombor
X 5 1 3 33 0 1 0 1 5 20 2 9 22 0 0 0 6 0 6 1 6 2 2 0 0 0 1 33 0

Orgona

Gergő Milán
X 8 4 7 57 0 2 0 0 0 0 4 9 44 0 0 0 8 2 10 0 5 4 1 0 1 3 10 31 -16

Madár

András Rudolf
X 8 2 5 40 0 0 0 1 4 25 3 9 33 1 2 50 4 0 4 1 2 1 4 1 0 0 9 29 -15

Ratiani

Nika
X 2 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 2 1 5 1 1 0 0 2 21 -17

Kis

Attila Raul
11 1 4 25 0 0 0 1 3 33 2 7 29 6 6 100 4 0 4 0 3 0 4 6 0 1 17 23 -17

Birkás

András
1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 -2 12 -5

Varga

Ádám
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 8 -3

Szeifert

Zalán György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 -2

Ráskai

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 11 27 41 1 5 20 5 17 29 17 49 35 18 20 90 23 2 25 5 21 14 21 9 1 4 63 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek