Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. január 29. | 19:00
18. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
102 -90
(26-23, 27-15, 19-26, 30-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Szalai Zsolt, Benedek Zoltán (Domokos Lőrinc)

Hazai edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Nehéz meccsre készültünk egy erős ellenféllel szemben, s azt is kaptuk, amire számítottunk. Negyven percen keresztül kellett keményen dolgoznunk, hogy megszerezzük a győzelmet. Voltak gyenge periódusaink, nem tudtunk mindig úgy játszani, ahogy azt a mérkőzés előtt elterveztük. Viszont a győzelemnek örülünk, különösen azért, mert ez az első alkalom, hogy hazai pályán nyerni tudtunk a BKG ellen. Gratulálok ellenfelünknek, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : A második negyed nélkül akár fordított eredmény is születhetett volna. A nyolc kihagyott büntetőt nem engedhetjük meg magunknak, továbbá sok a tizenöt eladott labda, ezért is mi vagyunk a hibásak. Apróságokon múlt a még szorosabb eredmény, az egyenlítés. Tanulságos volt számunkra ez a mérkőzés, remélem, hasznunkra válik ez a vereség.


Dobástérkép
NKA Pécs
BKG PRIMA
NKA Pécs
BKG PRIMA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Pécs
BKG PRIMA
75%
73%
2p ktáv.
NKA Pécs
BKG PRIMA
100%
42%
3p táv.
NKA Pécs
BKG PRIMA
40%
41%
1p bünt.
NKA Pécs
BKG PRIMA
78%
72%
NKA Pécs BKG PRIMA
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 11 15
Lepattanó 25 21
Gólpassz 20 16
Fault 26 18
VAL 139 112
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Meleg

Gergő Zoárd
X 19 7 9 78 0 0 0 0 2 0 7 11 64 5 6 83 4 3 7 1 2 3 6 2 1 0 29 31 3

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 13 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 3 4 75 3 1 4 2 4 3 3 3 0 0 16 29 7

Kovács

Péter
X 3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 100 1 0 1 0 2 2 3 2 0 0 6 24 5

Djordjevic

Nemanja
X 23 9 11 82 1 1 100 1 1 100 11 13 85 0 0 0 2 3 5 1 0 3 1 1 0 0 29 23 10

Kollár

Bence
X 6 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 0 0 0 1 0 1 2 1 2 0 4 1 0 9 21 1

Benke

Krisztián
12 2 3 67 0 0 0 2 4 50 4 7 57 2 3 67 1 1 2 3 0 2 2 5 0 0 20 19 9

Kazy

Balázs
7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 7 19 11

Scherer

Bálint André
11 2 2 100 1 1 100 1 1 100 4 4 100 2 2 100 0 0 0 0 1 3 1 2 0 0 13 15 6

Lados

Erik Botond
8 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 2 50 2 0 2 0 0 5 1 1 0 0 10 10 7

Rátvay

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 0 9 1

Kármán

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herger

Salamon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 102 30 40 75 2 2 100 8 20 40 40 62 65 14 18 78 17 8 25 9 11 26 18 20 2 0 139 200
BKG PRIMA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Galambos

Árpád
X 10 2 2 100 1 2 50 0 0 0 3 4 75 4 5 80 4 0 4 0 3 4 4 3 0 0 16 40 -10

Nagy

Botond Ágoston
X 18 0 1 0 0 3 0 4 8 50 4 12 33 6 8 75 1 0 1 0 5 2 9 8 0 0 21 40 -12

Nagy

Benedek Ágost
X 15 2 2 100 2 2 100 2 7 29 6 11 55 1 1 100 2 1 3 4 4 3 3 4 0 0 20 40 -12

Lilaj

Frenki
X 24 8 9 89 1 3 33 0 1 0 9 13 69 6 10 60 4 5 9 1 1 4 6 1 0 0 32 36 0

Plézer

Gábor
X 16 1 2 50 1 2 50 3 6 50 5 10 50 3 4 75 2 0 2 1 1 2 2 0 0 1 14 22 -21

Halász

Ákos
7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 1 100 2 0 2 1 0 2 2 0 0 0 11 18 9

Szeleczki

István
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 1 -1 4 -12

Karakó

Bálint András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Petrovics

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sándor

Benedek
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 -2

Spiriev

Artemon Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 16 22 73 5 12 42 9 22 41 30 56 54 21 29 72 15 6 21 8 15 18 26 16 0 2 112 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek