Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. január 7. | 16:45
15. forduló
Kaszások Sportcsarnok
92 -84
(25-30,27-19,27-11,13-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Gál János, Drenyovszki Dániel (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Takács Máté : Huh! Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, erről a hihetetlen sérülés hullámról, nem szeretnék többet beszélni. Támadásban sikerült megújulnunk és felgyorsulni, ez nagyon pozitív! Nagyon szépen játszottunk és viszont láttam a gyakorolt dolgokat. Az óriási negatívum a védekezésünk. A szezon első felében a legkevesebb kapott pont top 5 csapata között voltunk, sajnos ez az új esztendőre teljesen eltűnt. Sokat kell dolgoznunk hogy újra elővegyük ezt a formát. Összességében elégedett vagyok, nagyon sok munka van a csapatban! Gratulálok a fiúknak! Keményen készülünk a jövőheti mérkőzésre!

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Ákos : Egy elég kemény mérkőzést játszottunk, ami az első félidőben teljesen kiegyenlített volt, mind az eredmény, mind a mutatott játék szempontjából. Az első játékrészben 12-15 pontot adtunk 1-0 leindításból, ami a visszahelyezkedésünket finoman szólva sem dicséri. Ezen mindenképpen javítanunk kell a jövőben. A harmadik negyedbe volt egy komolyabb rövidzárlatunk, ahol egy védekezésváltásra nem volt megfelelő válaszunk, illetve ebben az időszakban egész más energiát raktunk bele a mérkőzésbe. Nagyon nem szeretnék bele menni az elemzésbe, a fiúknak is elmondtam, hogy nem kell lógatni az orrunkat, van mire építkezni. Jó volt a játék képe, visszakapaszkodunk a negyedik negyedben és sikerült, egy kétlabdás mérkőzést kiharcolnunk. Nyílván kellettek ehhez extra dobások is, egy két dologba még fegyelmezettebbnek kellett volna lennünk. Több csapattal, így a Kaszásokkal is versenyfutásba vagyunk. Úgy gondolom, elérhetjük a céljainkat, folyamatosan készülnünk kell a sorsdöntő mérkőzésekre.


Dobástérkép
Óbudai Kaszások
Veszprém
Óbudai Kaszások
Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 24 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 8
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 27:00 10:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
Veszprém
58%
42%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
Veszprém
43%
50%
3p táv.
Óbudai Kaszások
Veszprém
44%
38%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
Veszprém
75%
58%
Óbudai Kaszások Veszprém
Szerzett labda 6 3
Eladott labda 11 12
Lepattanó 31 42
Gólpassz 20 10
Fault 23 12
VAL 113 100
Statisztika
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czura

Attila
X 22 2 4 50 2 3 67 4 7 57 8 14 57 2 2 100 1 1 2 2 2 4 5 4 0 0 27 34 6

Farkas

Sándor Dániel
X 21 3 3 100 0 0 0 5 6 83 8 9 89 0 0 0 7 0 7 1 0 3 0 2 0 0 30 30 14

Boros

Márk
X 9 3 9 33 0 0 0 1 4 25 4 13 31 0 0 0 2 0 2 0 0 2 2 8 0 2 12 29 14

Láncos

Krisztián
X 10 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 0 0 0 1 2 3 0 2 4 1 1 0 0 11 22 -2

Ormai

Botond Gábor
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 2 3 2 2 2 0 0 0 0 7 12 11

Varsányi

Áron
11 0 0 0 1 1 100 3 8 38 4 9 44 0 0 0 2 1 3 0 0 4 1 2 0 0 12 26 2

Bartos

Bálint István
3 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 4 1 5 0 3 3 2 1 0 0 4 21 -2

Armaghani

Ármin
6 3 4 75 0 3 0 0 3 0 3 10 30 0 0 0 5 0 5 1 2 1 1 1 1 0 6 18 4

Tichov

Dominik
6 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 5 6 -2

Lőrincze

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -5

Dobossy

Pál Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabados

Benjámin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 19 33 58 3 7 43 15 34 44 37 74 50 3 4 75 24 7 31 6 11 23 12 20 1 2 113 200
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kis

Attila Raul
X 22 4 6 67 0 0 0 3 9 33 7 15 47 5 7 71 9 1 10 0 5 1 6 3 2 0 28 37 -2

Végh

Mátyás
X 5 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 1 1 2 1 2 0 0 0 0 0 3 33 -4

Szabó

Péter
X 22 4 6 67 2 4 50 3 6 50 9 16 56 1 5 20 1 0 1 1 2 3 7 1 0 0 19 33 -14

Orgona

Gergő Milán
X 12 3 10 30 1 2 50 0 1 0 4 13 31 4 8 50 7 6 13 0 1 3 6 2 0 0 19 32 -11

Madár

András Rudolf
X 15 0 1 0 0 1 0 5 12 42 5 14 36 0 0 0 4 0 4 1 0 3 1 3 0 0 15 29 -6

Ratiani

Nika
4 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 4 4 100 7 5 12 0 2 2 3 1 0 1 14 16 6

Birkás

András
4 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 13 -5

Varga

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 -4

Pungur

Zétény
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szeifert

Zalán György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 13 31 42 4 8 50 12 32 38 29 71 41 14 24 58 29 13 42 3 12 12 23 10 2 1 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek