Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2022. december 4. | 17:00
12. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
93 -74
(25-20, 28-20, 16-22, 24-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Dr. Oláh Márk, Sentényi Barna (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Mindenki kivette a részét ebből a győzelemből. Nem csak az extra egyéni teljesítménynek köszönhető a siker, hanem, hogy a csapat fokozottan figyelt az ellenfél kulcsembereire. Hiába volt jó formában a Salgótarján, ma mi tudtunk dominálni.

Vendég edző nyilatkozata
Dániel Péter : Azt gondolom, hogy taktikailag nagyon fegyelmezetten kezdtük a mérkőzést. Az első 6-8 percben azt gondolom, hogy mi irányítottunk, úgy alakultak a dolgok ahogy szerettük volna. Ilyen meccseken, ilyen csapatok ellen akik ennyire szervezetten kosárlabdáznak, nem fér bele az, hogy fél meg kéthermad koncentrációval szálljunk be a meccsbe a cserepadról! Nem engedhetjük meg, hogy lendületbe jöjjön az ellenfél, pláne az olyan ellenfeleknél ahol ilyen kezű játékosok vannak. A második félidőt is fegyelmezetten kezdtük, le is dolgoztuk a 20 pontos különbséget, azt hiszem 5 pontra is visszajöttünk. Sajnos sem mentálisan, sem fizikailag nem bírtuk végig azt a terhet ami jött a második félidőben és így nem tudtunk átbillenni a holtponton. Csütörtökön otthon folytatjuk a Fót ellen.


Dobástérkép
BKG PRIMA
Salgótarján
BKG PRIMA
Salgótarján
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 34:00 04:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG PRIMA
Salgótarján
54%
70%
2p ktáv.
BKG PRIMA
Salgótarján
40%
0%
3p táv.
BKG PRIMA
Salgótarján
50%
21%
1p bünt.
BKG PRIMA
Salgótarján
64%
87%
BKG PRIMA Salgótarján
Szerzett labda 12 4
Eladott labda 12 20
Lepattanó 29 29
Gólpassz 23 26
Fault 17 22
VAL 128 96
Statisztika
BKG PRIMA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Botond Ágoston
X 46 3 3 100 4 9 44 10 18 56 17 30 57 2 2 100 2 0 2 2 4 2 7 5 0 0 45 40 19

Nagy

Benedek Ágost
X 7 2 2 100 0 1 0 0 5 0 2 8 25 3 5 60 4 0 4 3 2 1 5 13 0 1 22 40 19

Lilaj

Frenki
X 15 3 7 43 0 0 0 2 2 100 5 9 56 3 5 60 9 3 12 0 2 4 4 2 0 1 25 28 15

Plézer

Gábor
X 7 2 5 40 0 0 0 1 3 33 3 8 38 0 0 0 1 2 3 1 0 0 1 1 0 0 8 16 -6

Galambos

Árpád
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 0 0 0 0 13 12

Halász

Ákos
10 2 4 50 0 0 0 2 2 100 4 6 67 0 0 0 2 2 4 5 1 0 3 2 0 0 21 21 19

Petrovics

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 18 14

Spiriev

Artemon Bendegúz
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 6 9 -7

Szeleczki

István
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 3 3 0 0 0 0 1 8 -1

Kelenföldi

Domonkos
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 1 7 11

Sándor

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 14 26 54 4 10 40 16 32 50 34 68 50 9 14 64 21 8 29 12 12 17 22 23 0 2 128 200
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 12 6 7 86 0 0 0 0 3 0 6 10 60 0 0 0 7 1 8 0 7 4 3 8 1 0 21 38 -19

Dragasevic

Veljko
X 14 2 4 50 0 2 0 3 7 43 5 13 38 1 1 100 3 1 4 0 1 2 2 8 0 0 19 37 -12

Molnár

Marcell József
X 4 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 2 2 100 1 0 1 2 4 3 1 4 0 0 3 29 -10

Takács

András
X 21 7 7 100 0 0 0 2 5 40 9 12 75 1 2 50 6 1 7 0 2 1 3 3 0 0 28 28 -8

Vas-Teplán

Miklós
X 7 0 1 0 0 0 0 0 6 0 0 7 0 7 8 88 0 2 2 1 1 4 4 2 0 0 7 24 -8

Monye

Martin
4 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 0 1 1 0 0 2 3 0 1 0 6 17 -11

Nshimba

Kalau Joel
12 6 8 75 0 0 0 0 1 0 6 9 67 0 0 0 4 1 5 0 1 4 0 0 0 0 13 17 -12

Hargitai

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 1 0 0 2 5 -7

Geiger

Bálint József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 0 -3 5 -8

Kuttor

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserényi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 23 33 70 0 4 0 5 24 21 28 61 46 13 15 87 22 7 29 4 20 22 16 26 2 0 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek