MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023

2022. 11. 26 | 17:00

11. forduló

first teams logo

Jászberényi KSE

2022. 11. 26 | 17:00

103 - 102

Salgótarján

second teams logo

(18-25, 27-25, 16-28, 26-9, 4-4, 12-11)

Helyszín: Bercsényi tornacsarnok

Játékvezetők: JAKAB László Imre , Rózsavölgyi Alexandra , Gál János

Ellenőr: Mocsai László

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Miljan Rakic : Legutóbb Pécsen három negyeden át jól játszottunk, s az utolsó 10 perc volt gyenge. Most az első három negyedben játszottunk rosszul és a negyedikben jól. Sajnos nagyon dekoncentráltan kezdtük a találkozót, s ezt a salgótarjániak kihasználták. Amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk, abból semmit sem valósítottunk meg három negyeden át. Viszont nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a játékosaim végül kiharcolták ezt a győzelmet. Azon kell dolgoznunk, hogy kevesebb üresjáratunk legyen egy- egy mérkőzésen belül. Gratulálok a Salgótarjánnak, mert ez a végén egylabdás mérkőzés volt. Nekünk most szerencsénk volt, s nekik is sok szerencsét kívánok a bajnokság folytatásában.

Vendég edző nyilatkozata

Dániek Péter : Vissza kell néznünk a mérkőzésnek azt a szakaszát, ahol 21 ponttal vezettünk. Másrészt nem szeretnék most, röviddel a találkozó lefújása után semmi olyat mondani, amit esetleg később megbánnék, s nem szeretnék senkit sem megbántani, aki velünk együtt azon dolgozik, hogy a magyar kosárlabda minél jobb legyen. Azt mondhatom, hogy a bajnokság legjobb mérkőzését játszottuk ma itt Jászberényben. Ilyen izgalmak ritkán adódnak kosárlabdapályán. Nagyon férfias küzdelem volt, gratulálok a Jászberénynek és a saját csapatomnak is, mert mindent kitettek a pályán ma játékosaim

Statisztika

team logo Jászberényi KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
3 Csík Richárd Csík Richárd * 7 37 2 3 66.7 1 1 100 0 2 0 1 3 33.3 6 0 6 2 9 2 5 4 0 0 10 0 0 0 0
13 Mester Márk Mester Márk * 16 34 0 0 0 0 0 0 5 6 83.3 1 1 100 2 0 2 2 0 3 2 0 0 0 21 0 0 0 0
34 Olasz Ádám Zsolt Olasz Ádám Zsolt * 17 31 8 11 72.7 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 3 6 1 3 4 3 1 1 1 23 0 0 0 0
30 Kucsora Csaba Ákos Kucsora Csaba Ákos * 18 28 3 4 75 1 2 50 2 5 40 4 4 100 3 0 3 0 1 5 4 3 0 0 22 0 0 0 0
6 Meleg Károly Richárd Meleg Károly Richárd * 0 11 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 1 0 0 3 0 0 0 0
12 Rosic Uros Rosic Uros 20 42 2 3 66.7 0 0 0 5 7 71.4 1 1 100 3 0 3 2 3 4 0 3 0 0 22 0 0 0 0
22 Ivosev Tamás Ivosev Tamás 16 38 5 7 71.4 0 6 0 0 5 0 6 7 85.7 8 0 8 2 4 4 8 5 2 0 23 0 0 0 0
10 Dunai Zétény Péter Dunai Zétény Péter 9 23 0 1 0 3 4 75 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 1 5 0 1 0 0 8 0 0 0 0
14 Homoki Donát László Homoki Donát László 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
8 Czirbus József Czirbus József 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Kovács Vilmos Kovács Vilmos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
28 Kocza Bendegúz Kocza Bendegúz 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
103 250 20 29 69 5 13 38.5 13 28 46.4 14 17 82.4 28 4 32 10 23 30 22 18 3 1 130
team logo Salgótarján
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Herendic Dominik Herendic Dominik * 10 45 3 5 60 0 0 0 0 0 0 4 6 66.7 3 0 3 7 7 3 6 10 0 0 25 0 0 0 0
33 Dragasevic Veljko Dragasevic Veljko * 48 43 5 6 83.3 1 2 50 7 7 100 15 15 100 3 0 3 1 3 2 11 2 0 1 60 0 0 0 0
15 Takács András Takács András * 4 40 2 5 40 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 1 4 1 2 4 0 2 0 0 3 0 0 0 0
99 Hargitai Krisztián Hargitai Krisztián * 6 36 2 3 66.7 0 2 0 0 6 0 2 2 100 6 1 7 0 2 2 2 2 1 1 7 0 0 0 0
25 Vas-Teplán Miklós Vas-Teplán Miklós * 2 36 0 1 0 0 0 0 0 4 0 2 3 66.7 4 2 6 1 4 1 4 0 0 0 3 0 0 0 0
3 Molnár Marcell József Molnár Marcell József 11 14 0 3 0 3 5 60 0 0 0 5 6 83.3 1 0 1 1 3 5 5 2 0 0 11 0 0 0 0
12 Monye Martin Monye Martin 7 14 2 2 100 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 0 1 1 1 1 0 1 1 0 0 8 0 0 0 0
2 Geiger Bálint József Geiger Bálint József 12 12 0 2 0 0 0 0 4 6 66.7 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 8 0 0 0 0
6 Nshimba Kalau Joel Nshimba Kalau Joel 2 10 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 1 4 0 0 0 0 4 0 0 0 0
34 Monye Jonatán Monye Jonatán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Kuttor Gergő Kuttor Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Cserényi Marcell Cserényi Marcell 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
102 250 15 28 53.6 4 9 44.4 12 29 41.4 28 32 87.5 22 6 28 13 24 23 29 19 1 3 129

Dobástérkép

Jászberényi KSE
Salgótarján
Jászberényi KSE
Salgótarján

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 4 21
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 11
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 05:00 41:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
Salgótarján
69%
54%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
Salgótarján
38%
44%
3p táv.
Jászberényi KSE
Salgótarján
46%
41%
1p bünt.
Jászberényi KSE
Salgótarján
82%
88%
Jászberényi KSE Salgótarján
Szerzett labda 10 13
Eladott labda 23 24
Lepattanó 32 28
Gólpassz 18 19
Fault 30 23
VAL 130 129