Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2022. november 11. | 18:30
9. forduló
Tiszavirág Aréna
97 -83
(21-19,33-21,18-27,25-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vadász Csaba, dr. Németh Patrik, Utasi Balázs (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Siska János : Igazi csapatmunka volt, mindenki hozzátette a magáét vagy védekezésben, vagy támadásban. Ne feledjük, hogy ez a BKG a múlt héten haza pályán megverte a PVSK csapatát! Nagyon készültünk rájuk. Azt gondolom, azért tudtunk nyerni, mert a saját ritmusunkban kosárlabdáztunk egy nagyon kellemetlenül védekező csapat ellen, és emellé megjöttek az extrák is. Így átlendültünk a holtpontokon.

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Ágoston : Nagyon jó küzdelem volt, gratulálok a fiúknak, mert nagyon nagyot harcoltak egy mínusz tizennégyes első félidő után!

Hazai játékos nyilatkozata
Velkey János : Nagyon örülök a győzelemnek! Ma az kellett, hogy bíztassuk egymást, én is így léptem pályára. Mindenkit támogatni, bíztatni és bízni a másikban. Úgy érzem, ennek köszönhetően összejöttek a dobásaink. Tóth Zoli szinte extázisban játszott, de az egész csapatra él a dicséret. Mindenki hozzátette, amit kell. Lepattanókban, védekezésben, támadásban. Titkon bíztam benne, hogy győzelemmel zárhatom az első meccset a Cegléd színeiben, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült! Remélem, a folytatásban is így marad!

Vendég játékos nyilatkozata
Spiriev Artemon Bendegúz : Rendkívül fizikális mérkőzés volt a mai. Gratulálunk Ceglédre, nagyot mentek, a tripláik is beestek. Visszajöttünk a meccsbe, de tanulnunk kell még, hogyan kell befejezni egy ilyen szoros mérkőzést nyertesen. Sajnos kicsúszott a kezünkből, talán túlságosan is elhittük a végén. Sokat kell még edzenünk, és pontosítani dolgokon.


Dobástérkép
CKE
BKG PRIMA
CKE
BKG PRIMA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 18 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 11
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 29:15 08:45
CSAPAT %
2p köz.
CKE
BKG PRIMA
71%
56%
2p ktáv.
CKE
BKG PRIMA
100%
43%
3p táv.
CKE
BKG PRIMA
45%
30%
1p bünt.
CKE
BKG PRIMA
80%
62%
CKE BKG PRIMA
Szerzett labda 6 17
Eladott labda 28 13
Lepattanó 43 18
Gólpassz 24 17
Fault 18 16
VAL 132 92
Statisztika
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kalassai

Martin
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 5 0 5 0 3 2 0 2 0 0 8 25 0

Csaba

György
X 13 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 1 2 50 2 3 5 1 2 2 5 1 0 1 19 23 3

Tóth

Bence Miklós
X 6 0 2 0 0 0 0 2 2 100 2 4 50 0 0 0 3 1 4 0 6 1 0 3 1 0 6 18 -11

Horváth

Kristóf István
X 4 0 0 0 1 1 100 0 3 0 1 4 25 2 2 100 3 0 3 0 1 1 2 2 0 0 7 16 0

Kovács

Bálint Benedek
X 6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 3 0 3 1 1 3 0 0 1 0 10 11 -13

Karavdic

Sedin
12 3 5 60 0 0 0 2 4 50 5 9 56 0 0 0 3 4 7 2 1 0 3 2 0 0 21 29 27

Tóth

Zoltán
23 5 5 100 0 0 0 3 9 33 8 14 57 4 5 80 3 0 3 0 3 4 4 9 0 0 29 27 20

Velkey

János
11 1 2 50 1 1 100 2 4 50 4 7 57 1 1 100 1 2 3 1 4 3 1 4 0 0 13 23 0

Erdei

Márk
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 1 1 2 1 5 2 0 1 0 0 -1 15 14

Lógár

Bence
15 2 2 100 1 1 100 3 4 75 6 7 86 0 0 0 8 0 8 0 2 0 0 0 0 0 20 13 12

Fodor

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csákvári

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 22 31 71 3 3 100 13 29 45 38 63 60 8 10 80 32 11 43 6 28 18 15 24 2 1 132 200
BKG PRIMA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Botond Ágoston
X 38 4 6 67 8 14 57 4 12 33 16 32 50 2 6 33 2 0 2 2 2 0 5 8 0 1 33 40 -14

Nagy

Benedek Ágost
X 14 4 5 80 1 5 20 1 5 20 6 15 40 1 1 100 4 1 5 7 2 2 3 7 0 0 25 40 -14

Plézer

Gábor
X 14 2 4 50 0 0 0 2 6 33 4 10 40 4 4 100 0 0 0 0 1 3 4 0 1 0 12 25 -17

Galambos

Árpád
X 5 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 1 2 50 0 1 1 1 1 5 3 0 0 1 5 25 0

Lilaj

Frenki
X 2 1 5 20 0 1 0 0 0 0 1 6 17 0 0 0 5 1 6 1 2 4 0 1 0 0 3 23 -17

Halász

Ákos
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 0 1 1 4 1 0 1 1 0 0 10 15 3

Spiriev

Artemon Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 15 -11

Szeleczki

István
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 2 2 0 1 1 0 0 0 0 3 10 0

Kelenföldi

Domonkos
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 2 2 1 0 0 0 0 1 7 3

Petrovics

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sándor

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 32 56 9 21 43 7 23 30 34 76 45 8 13 62 11 7 18 17 13 16 16 17 1 2 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek