MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022

2021. 10. 09 | 18:00

5. forduló

(21-21, 16-27, 20-23, 16-14)

Helyszín: Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Praksch Péter Árpád , Farkas Gábor , Major Ádám

Ellenőr: Forrai Sámuel

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Teo Cizmic : A Szeged sokkal jobban játszott csapatként, mint mi, nekünk pedig a védekezésünk nem igazán működött ma. 48 pontot kaptunk az első félidőben, ami nagyon sok. Az első félidő utolsó három percében sok labdát vesztettünk, amiből könnyű kosarakat kaptunk. Próbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, de sok buta hibát vétettünk védekezésben és támadásban is. Sokat dolgoztunk ezen a héten, de úgy néz ki, sokkal több idő kell, hogy ezeket ki tudjuk javítani. A fiúk jól dolgoznak edzésen, próbálnak mindent megtenni a sikerért, bízunk benne, hogy ez minél előbb eredményességgel is párosul.

Vendég edző nyilatkozata

Srecko Sekulovic : Az elmúlt időszakban sokat utaztunk és ez vezetett ahhoz, hogy szoros meccseken kikaptunk. Kíváncsi voltam, hogy reagálunk egy olyan csapat ellen, akiknek nagyon markáns szurkolótábora van. Kevés volt a rotácinónk, centerünk kiesésével, de a magyar játékosok és a kispad maximálisan kivette a maga részét a győzelemből. Remélem, ezzel a sikerrel mindenki megnyugszik, hiszen egy remekül dolgozó, nagyon összetartó társaság a csapatunk.

Hazai játékos nyilatkozata

Jordan Barnett : Kemény mérkőzésre számítottunk a Szeged ellen. Túl lassúak voltunk támadásban, túl sokat állt a kezünkben a labda, ellenfelünk pedig végig koncentráltan és jól támadott. Próbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, de ezekre mindig jól válaszolt a Szeged, akik jól járatták a labdát és jó százalékkal dobtak. Ez volt az oka, hogy nem tudtunk ma nyerni.

Vendég játékos nyilatkozata

Bognár Kristóf : Szépen küzdöttünk az egész mérkőzésen. Abban a tudatban utaztunk ide, hogy centerünk Justin Alstonra nem számíthatunk, ráadásul mentálisan fel kellett magunkat szívni két egypontos vereséget követően. A védekezésünkkel, a szerzett labdáinkkal és a könnyű kosarakkal meg tudtuk szerezni azt az előnyt, amit a végéig jól menedzseltünk.

Statisztika

team logo Zalakeramia ZTE KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
12 Wilson Derrick Wilson Derrick * 8 35 1 4 25 1 1 100 0 1 0 4 5 80 4 1 5 3 4 1 2 5 0 2 14 66.7 0 50 33.3
21 Barnett Jordan Kahlil Barnett Jordan Kahlil * 12 33 5 7 71.4 0 1 0 0 3 0 2 2 100 4 4 8 0 1 3 3 1 0 1 17 92.3 0 50 45.5
1 Guyton Carlton Guyton Carlton * 16 31 5 7 71.4 0 0 0 1 6 16.7 3 4 75 3 1 4 0 1 2 6 5 0 0 22 100 0 53.3 50
Harris Chris Harris Chris * 6 22 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 6 3 9 0 0 1 2 0 0 0 15 0 0 0 0
13 Polster Attila Polster Attila * 6 10 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 3 120 0 75 75
9 Németh Ákos Németh Ákos 7 19 1 4 25 1 1 100 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 3 0 0 6 70 0 38.9 38.9
5 Heron Mustapha Jahhad Heron Mustapha Jahhad 11 16 2 3 66.7 1 2 50 1 5 20 2 2 100 1 1 2 0 0 1 3 1 0 1 11 100 0 50 45
3 Bonifert Bendegúz Bonifert Bendegúz 1 11 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 100 0 50 0
82 Horti Bálint Horti Bálint 4 8 2 2 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 1 1 0 0 4 80 0 66.7 66.7
17 Simó Bence Zoltán Simó Bence Zoltán 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Révész Ádám Révész Ádám 2 5 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 100 0 50 50
41 Csuti Kornél Csuti Kornél 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0
73 200 20 32 62.5 3 5 60 5 24 20.8 12 17 70.6 21 10 31 5 11 18 18 16 0 4 94 104.3 121.4 53.3 50.0
team logo Naturtex-SZTE-Szedeak
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
2 Persons Tayler Anthony Persons Tayler Anthony * 25 38 2 4 50 5 8 62.5 2 5 40 5 6 83.3 10 1 11 3 2 4 5 8 1 0 42 113.6 0 62.5 58.8
1 Cook Keandre Gary Cook Keandre Gary * 19 34 2 5 40 0 0 0 3 5 60 6 7 85.7 4 0 4 1 3 3 4 2 1 0 22 118.8 0 73.1 65
8 Bognár Kristóf Bognár Kristóf * 15 28 3 6 50 1 1 100 2 5 40 1 1 100 3 3 6 0 0 4 3 3 0 0 21 125 0 62.5 58.3
34 Hunt Jesse Johannes Hunt Jesse Johannes * 10 27 5 5 100 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 2 5 0 1 1 4 0 1 0 16 111.1 0 62.5 62.5
15 Szatmári Zsombor Szatmári Zsombor * 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Keller Iván Keller Iván 6 28 3 3 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 0 0 8 150 0 75 75
31 Kerpel-Fronius Balázs Kerpel-Fronius Balázs 6 19 3 3 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 0 0 0 7 120 0 75 75
35 Polányi Kristóf Áron Polányi Kristóf Áron 0 8 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 -2 0 0 0 0
21 Filipovic Stefan Filipovic Stefan 4 6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 1 0 5 100 0 50 50
11 Balogh Szilárd Balogh Szilárd 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
20 Mayer Ákos Mayer Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
85 200 20 31 64.5 6 9 66.7 7 22 31.8 12 14 85.7 23 7 30 6 9 18 18 14 4 0 117 121.4 104.3 62.4 58.9

Dobástérkép

Zalakeramia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeak
Zalakeramia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeak

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 9 16
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 13
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 10:43 24:54
CSAPAT %
2p köz.
Zalakeramia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeak
63%
65%
2p ktáv.
Zalakeramia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeak
60%
67%
3p táv.
Zalakeramia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeak
21%
32%
1p bünt.
Zalakeramia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeak
71%
86%
Zalakeramia ZTE KK Naturtex-SZTE-Szedeak
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 11 9
Lepattanó 31 30
Gólpassz 16 14
Fault 18 18
VAL 94 117