Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. április 25. | 15:45
227. forduló
NOVOMATIC Aréna 
80 -57
(21-9, 19-16, 25-18, 15-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Kapitány Gellért, Varga-Záray Katalin (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Örülök annak, hogy sikerült jól reagálnunk a mérkőzésen a Szekszárd agresszív játékstílusára, és mindazon fizikai és mentális nyomásra, amit ez a játékstílus jellemez. Fontos volt, hogy ezt az egész mérkőzésen tudtuk tartani. Megérdemli a Szekszárdot is a dicséret, nagyon kemény mérkőzést játszottunk. Szekszárdon még keményebbre számítok. Kollégámnak a játékvezetőkkel kapcsolatos felvetésre reagálva, azt gondolom, nehéz dolguk van. Ha minden faultot lefújnak, akkor 8-10 játékos kipontozódott volna. A mai mérkőzés sokkal fizikálisabb volt, sok olyan jelenettel, ami megakasztotta a játékot. Természetesen ez is egy módja a párharc megnyerésének, nincs ezzel baj, de a játékvezetőknek meg kell húzniuk egy határt. Nemzetközi szinten ezt mindig időben megfogják, letisztítják a játékot, jobban érvényesül a kosárlabda. Nekünk edzőknek kell arra törekedni, hogy kemény védekezés mellett a szervezettség valósuljon meg és nem a fault határon túli védekezés. Kőkemény út áll még előttünk, készen állunk a kihívásra!

Vendég edző nyilatkozata
Zeljko Dokic : Gratulálok a Sopronnak! Látszott, hogy jobb ritmusban jöttek ebbe a párharcba. Az első negyedben ötlettelenek voltunk támadásban és puhák. Utána már jobb ritmusba kerültünk. Nem akarok a játékvezetőkkel foglalkozni, de azt gondolom már a második negyedben olyan faultokat fújtak mezőnyben, amit nemzetközi mérkőzéseken nem szoktak, nem ez a tendencia. Nehéz erre készülni, mert az utóbbi FIBA versenyeken nem ezt szoktuk meg. Ez a szemlélet furcsa számomra. A lepattanózást és a gyorsindítást akartuk kontrollálni, ez sikerült is, de sok volt az eladott labdánk és nem dobtunk jó százalékkal, ezeken a területeken kell javulnunk. Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten nyertek! Találkozunk Szekszárdon!

Hazai játékos nyilatkozata
Tina Krajisnik : Az eredmény nem tükrözi mennyire kemény mérkőzés volt. A védekezés volt a kulcs, és az, hogy jól kezeltük a nyomást. Ezen az úton szeretnénk tovább haladni!

Vendég játékos nyilatkozata
Erica McCall : Kemény, fizikális küzdelem volt. Voltak dolgok, amiket jól csináltunk, van amin dolgozni kell a következő mérkőzésekre. Tudunk jobban játszani.


Dobástérkép
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
56%
31%
2p ktáv.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
29%
17%
3p táv.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
47%
38%
1p bünt.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
92%
100%
Sopron Basket KSC-Szekszárd
Szerzett labda 6 5
Eladott labda 9 12
Lepattanó 32 28
Gólpassz 18 11
Fault 21 26
VAL 127 76
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

January

Briann
X 5 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 3 0 3 3 0 0 4 6 0 0 19 29 0

Brooks

Jelena
X 13 2 3 67 2 5 40 0 3 0 4 11 36 5 5 100 7 1 8 1 0 2 8 6 1 1 30 26 0

Williams

Gabrielle
X 14 2 4 50 0 1 0 2 3 67 4 8 50 4 4 100 3 0 3 0 1 4 2 2 0 0 16 21 0

WALKER

MEGAN KAYLA
X 2 1 3 33 0 2 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 3 1 4 0 1 5 0 0 0 0 1 19 0

Határ

Bernadett
X 7 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 1 2 50 3 1 4 0 2 3 1 0 2 1 9 18 0

Czukor

Dalma
12 0 0 0 0 1 0 4 6 67 4 7 57 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 0 0 0 11 22 0

Krajisnik

Tina
18 6 10 60 0 0 0 0 0 0 6 10 60 6 6 100 3 1 4 2 0 3 3 0 1 1 24 22 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
4 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 4 4 100 0 0 0 0 1 1 7 3 0 0 11 21 0

Varga

Alíz
5 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 2 2 0 0 1 0 5 14 0

Varga

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 1 6 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 80 14 25 56 4 14 29 7 15 47 25 54 46 23 25 92 27 5 32 6 9 21 26 18 5 3 127 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Friskovec

Zala
X 9 0 4 0 0 1 0 3 4 75 3 9 33 0 0 0 1 1 2 0 2 3 1 0 0 1 4 26 0

Studer

Ágnes
X 4 1 8 13 0 0 0 0 2 0 1 10 10 2 2 100 2 0 2 1 2 5 4 4 0 0 4 25 0

Theodoreán

Alexandra
X 2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 3 1 4 1 0 2 2 1 0 0 8 23 0

Mc Call

Erica Angelyn
X 11 4 6 67 0 1 0 0 1 0 4 8 50 3 3 100 6 2 8 1 2 3 3 0 2 0 19 22 0

Zele

Dorina
X 2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 1 3 0 0 3 1 0 0 1 4 12 0

Goree

Cyesha Damian
12 4 6 67 1 4 25 0 1 0 5 11 45 2 2 100 1 2 3 1 1 4 4 3 0 2 16 23 0

Krnjic

Sara
4 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 2 2 100 3 0 3 0 0 1 2 1 0 0 8 18 0

Bálint

Réka
8 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 2 2 100 2 0 2 1 1 1 2 0 0 0 9 17 0

Gereben

Lívia
5 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 2 0 0 6 17 0

Szabó

Fanni Andrea
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 1 1 -1 12 0

Skoric

Maja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 5 0

Miklós

Melinda
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 10 32 31 1 6 17 6 16 38 17 54 31 17 17 100 21 7 28 5 12 26 21 11 3 5 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek