Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. április 21. | 16:00
3. m.
Ludovika Aréna
75 -67
(24-8, 6-19, 25-17, 20-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Kovács Nimród János, Varga-Záray Katalin (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Nem szeretnék külön erről a mérkőzésről beszélni, talán csak annyit, hogy nagy előnyt szedtünk össze, de megint egylabdás meccs kerekedett. Büszke vagyok rá, hogy két olyan budapesti csapat játszott az 5. helyért, ahol utánpótlás játékosok nevelése folyik. A három meccs alapján megérdemeltük a győzelmet, de a gratuláció jár a Vasasnak is. Nehéz volt a szezon, hiszen 4 mérkőzésen tudtunk csupán teljes csapattal kiállni.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Ha a szezon előtt azt mondják, hogy az 5. helyért játszhatunk, azonnal aláírtam volna. A három mérkőzés alapján a Csata megérdemelte az 5. helyet. A mai mérkőzésen a Csata a lepattanózással és a belső emberei extrájával nyert. Ellenfelünknek nagyobb play-off csapatalata van, ráadásul ma kulcspillanatokban dobott nagyon nehéz kosarakat.

Hazai játékos nyilatkozata
Lelik Réka : Az ötödik hely mellett a presztízs miatt is fontos volt ez a mai mérkőzés. Az győzött ma, aki nagyobbat tudott küzdeni a pályán. Az egész párharc nagyon nagy harcot hozott.

Vendég játékos nyilatkozata
Bach Boglárka : Sajnos csak egy jó teljesítmény volt a csapatunkban, pedig jó lett volna győzelemmel zárni a szezont. Az egész párharc során a Csata jobban játszott, megérdemelten nyerte meg. Mi nagyjából tudtuk azt hozni, amit az egész szezonban.


Dobástérkép
Ludovika-FCSM Csata
Vasas Akadémia
Ludovika-FCSM Csata
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Ludovika-FCSM Csata
Vasas Akadémia
56%
59%
2p ktáv.
Ludovika-FCSM Csata
Vasas Akadémia
33%
33%
3p táv.
Ludovika-FCSM Csata
Vasas Akadémia
36%
27%
1p bünt.
Ludovika-FCSM Csata
Vasas Akadémia
67%
80%
Ludovika-FCSM Csata Vasas Akadémia
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 16 11
Lepattanó 35 22
Gólpassz 21 19
Fault 21 17
VAL 100 95
Statisztika
Ludovika-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lelik

Réka
X 18 4 6 67 0 1 0 2 5 40 6 12 50 4 4 100 2 0 2 1 1 2 6 7 0 0 27 35 0

James

Dejza Ujagar
X 19 4 10 40 2 3 67 2 4 50 8 17 47 1 3 33 2 5 7 1 2 4 3 2 0 0 19 33 0

Mányoky

Réka
X 5 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 0 0 0 5 0 5 1 2 2 1 3 1 0 9 32 0

Zempare

Batabe
X 21 6 8 75 1 1 100 2 4 50 9 13 69 1 2 50 6 5 11 2 2 4 1 0 0 2 28 29 0

Böröndy

Vivien
X 2 1 2 50 0 2 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 5 0 5 0 5 4 4 3 0 1 4 21 0

Horváth

Bernadett Katalin
6 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 3 2 1 5 0 0 5 26 0

Hegedűs

Janka
4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 2 2 4 1 1 3 1 1 0 0 8 18 0

Toman

Petra
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rakita

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Barbara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 18 32 56 3 9 33 9 25 36 30 66 45 6 9 67 23 12 35 6 16 21 17 21 1 3 100 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fraser

Brianna Ashaki
X 26 5 6 83 4 8 50 0 0 0 9 14 64 8 10 80 4 0 4 0 2 2 8 2 1 0 32 35 0

Tóth

Orsolya
X 4 2 4 50 0 2 0 0 1 0 2 7 29 0 0 0 6 0 6 0 1 1 2 4 1 0 11 33 0

Papp

Klaudia
X 10 2 6 33 0 2 0 1 5 20 3 13 23 3 4 75 3 0 3 2 1 3 5 6 0 1 14 32 0

Bach

Boglárka
X 11 3 5 60 0 0 0 1 3 33 4 8 50 2 2 100 3 0 3 3 2 4 2 4 0 0 17 29 0

Budácsik

Dorottya Eszter
X 6 2 2 100 1 3 33 0 0 0 3 5 60 0 0 0 2 1 3 1 2 4 0 0 1 0 7 28 0

Smailbegovic

Nadija
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 1 2 1 3 2 0 2 0 0 5 19 0

Madár

Eszter
5 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 0 1 0 0 1 2 0 0 0 6 16 0

Szerencsés

Tamara Beatrix
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 3 8 0

Salamon

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Madár

Kata
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hizsnyik

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Altmann

Anna Beatrix
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 16 27 59 5 15 33 3 11 27 24 53 45 16 20 80 20 2 22 7 11 17 21 19 3 1 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek