Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2020/2021
2021. március 7. | 14:00
19. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
67 -86
(22-18, 16-33, 20-19, 9-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Bátovszky Zsolt , Gyurka Tamás

Hazai edző nyilatkozata
Csuba Attila : A Zsíros Akadémia szintén U18-as csapat, de országos szinten is a top csapatok közé tartozik. Azt hiszem, hogy felvettük velük a versenyt, a négyből két negyedet meg tudtunk nyerni. A második negyedben kaptunk 33 pontot, ott mentek el nagyon. 20 ponton belül maradtunk, úgy gondolom ennyivel jobbak is nálunk. Szerencsére nagyon sok olyan dolgot meg tudtunk csinálni ellenük amit az első meccsen még nem, ehhez gratulálok a lányoknak, az ellenfélnek pedig a győzelemhez!

Vendég edző nyilatkozata
Sámuel Gergely : Nehéz időszakon vagyunk túl, eléggé meg van terhelve a csapat, ezért foghíjasan is álltunk ki.Ennek ellenére az első 10 percet leszámítva nagyjából azt hoztuk amit vártunk a lányoktól, de rengeteg pontatlansággal játszottunk mind védekezésben, mind támadásban. Nem várunk most el többet, mert picit negatív hullámban vagyunk. Örülök, hogy sikerült nyerni így is. Sok sikert a továbbiakban a BKG csapatának!


Dobástérkép
BKG Príma II.
Zsíros Akadémia
BKG Príma II.
Zsíros Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG Príma II.
Zsíros Akadémia
39%
61%
2p ktáv.
BKG Príma II.
Zsíros Akadémia
25%
42%
3p táv.
BKG Príma II.
Zsíros Akadémia
40%
50%
1p bünt.
BKG Príma II.
Zsíros Akadémia
65%
0%
BKG Príma II. Zsíros Akadémia
Szerzett labda 17 13
Eladott labda 18 27
Lepattanó 22 50
Gólpassz 16 17
Fault 7 13
VAL 69 112
Statisztika
BKG Príma II.
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Flóra
X 15 1 3 33 1 2 50 2 7 29 4 12 33 5 6 83 2 0 2 12 2 1 4 6 1 1 29 38 0

Pandur

Réka
X 4 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 6 33 0 0 0 1 0 1 0 3 1 0 0 0 1 -2 26 0

Horváth

Boglárka
X 6 0 3 0 1 1 100 0 0 0 1 4 25 4 4 100 4 2 6 0 4 1 3 2 0 1 10 26 0

Levente

Zsófia Katalin
X 15 5 10 50 1 3 33 0 1 0 6 14 43 3 6 50 3 0 3 0 2 2 4 2 1 2 12 22 0

Al-Ariki

Mariam Mohamed
X 0 0 0 0 0 3 0 0 1 0 0 4 0 0 2 0 2 0 2 0 1 1 1 0 0 0 -4 18 0

Kovács

Virág
21 1 2 50 0 3 0 6 9 67 7 14 50 1 2 50 1 0 1 3 4 0 1 5 0 0 19 30 0

Abou-Namouss

Leila
2 0 0 0 1 4 25 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 1 0 0 1 13 0

Soós

Lili
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 0 1 0 2 9 0

Pandur

Zsófia
4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 8 0

Deli

Dóra
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Ágics

Barbara Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0
Összesen 5 67 9 23 39 6 24 25 8 20 40 23 67 34 13 20 65 17 5 22 17 18 7 13 16 3 6 69 200
Zsíros Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sándor

Alexandra
X 6 2 4 50 1 3 33 0 0 0 3 7 43 0 0 0 4 5 9 3 4 1 2 0 0 0 12 30 0

Horváth

Lili
X 15 3 7 43 3 6 50 1 2 50 7 15 47 0 0 0 2 2 4 2 5 2 0 3 0 1 11 28 0

Takács

Dorina
X 12 4 5 80 2 7 29 0 0 0 6 12 50 0 0 0 4 2 6 0 7 1 3 3 1 0 12 23 0

Tálas

Lívia
X 10 5 9 56 0 1 0 0 0 0 5 10 50 0 0 0 4 4 8 1 3 3 0 0 2 1 13 21 0

Gallyas

Andrea Erika
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 0 1 1 1 1 1 1 0 0 4 4 0

Tatár

Hanna Anikó
19 5 5 100 3 5 60 1 1 100 9 11 82 0 0 0 4 1 5 1 5 1 0 6 0 0 24 30 0

Kutrik

Dóra
10 2 4 50 3 6 50 0 1 0 5 11 45 0 0 0 5 0 5 1 1 2 1 3 2 1 15 26 0

Tar

Csenge
10 2 4 50 3 6 50 0 0 0 5 10 50 0 0 0 5 2 7 4 1 1 0 1 1 0 17 22 0

Lugosi

Dorottya Tünde
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 1 11 0

Vámos

Anna
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 3 5 0
Összesen 5 86 25 41 61 15 36 42 2 4 50 42 81 52 0 1 0 32 18 50 13 27 13 7 17 6 3 112 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek