Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2021. február 20. | 17:00
13. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
79 -85
(21-22, 20-22, 16-20, 22-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Frányó Péter, Söjtöry Tamás Ferenc (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Iványi Dalma : Büszke vagyok a csapatra, bár nem szeret az ember kikapni, de ha előzetesen ezt mondják, hogy ilyen meccsen veszítünk, elfogadtam volna. A harmadik negyedben gyilkos ösztönnel jött ki a pályára a Sopron, ott jelentős előnyt szerzett, de nagy dolognak tartom, hogy onnan vissza tudtunk jönni. Ez mindenképpen bizakodásra ad okot az előttünk álló feladatokra.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Tudtuk, hogy jó csapat a győri, remekül felkészített együttes, ezért is meglepő, hogy mennyire nem voltunk élesek. Mikor nagyobb előnyt szereztünk, onnan is hagytuk felkapaszkodni az ellenfelet. A végén apróságok döntöttek a javunkra, de mindenek előtt ellenfelünknek gratulálok, mert remekül játszott.

Hazai játékos nyilatkozata
Beatrice Mompremier : Nagyon erős csapat a Sopron, ezt tudtuk, így a vereség ellenére sem lehetünk szomorúak, mert nagyon jól játszottunk. Talán a lepattanózásban nem voltunk elég hatékonyak, azokból több kosarat engedtünk az ellenfélnek, mint szabadott volna.

Vendég játékos nyilatkozata
Jelena Brooks : Ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk, a győriek nagyon jól használták ki a hibáinkat. Szerencsére a végjátékból mi jöttünk ki jobban, így nagyon értékes győzelmet arattunk.


Dobástérkép
Uni Győr MÉLY-ÚT
Sopron Basket
Uni Győr MÉLY-ÚT
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Uni Győr MÉLY-ÚT
Sopron Basket
61%
70%
2p ktáv.
Uni Győr MÉLY-ÚT
Sopron Basket
43%
35%
3p táv.
Uni Győr MÉLY-ÚT
Sopron Basket
33%
32%
1p bünt.
Uni Győr MÉLY-ÚT
Sopron Basket
92%
78%
Uni Győr MÉLY-ÚT Sopron Basket
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 12 9
Lepattanó 29 27
Gólpassz 17 22
Fault 23 19
VAL 105 121
Statisztika
Uni Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiesel

Brianna
X 19 5 10 50 3 6 50 0 2 0 8 18 44 3 3 100 4 1 5 1 3 4 2 6 0 1 20 38 0

Mompremier

Beatrice
X 21 8 11 73 1 1 100 0 0 0 9 12 75 3 4 75 11 2 13 0 0 1 5 1 2 0 38 38 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 15 2 3 67 1 1 100 2 5 40 5 9 56 3 3 100 1 2 3 1 2 2 5 3 0 1 21 35 0

Dombai

Réka
X 4 1 3 33 0 2 0 0 2 0 1 7 14 2 2 100 2 0 2 1 4 4 3 2 0 0 2 18 0

Varga

Zsófia
X 2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 3 1 1 0 0 2 14 0

Dubei

Debóra Franciska
14 1 1 100 0 0 0 4 6 67 5 7 71 0 0 0 0 0 0 0 2 5 1 4 0 0 15 23 0

Weninger

Virág
4 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 6 0 6 1 0 4 1 0 0 0 9 21 0

Kéita

Aya Júlia
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 -1 7 0

Barnai

Judit Eszter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Lass

Kadri-Ann
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Révész

Boróka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mansaré

Anna Manty
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 19 31 61 6 14 43 6 18 33 31 63 49 11 12 92 24 5 29 4 12 23 19 17 2 2 105 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brooks

Jelena
X 26 4 4 100 3 4 75 3 8 38 10 16 63 3 3 100 2 1 3 2 1 2 5 3 0 0 32 37 0

January

Briann
X 10 3 3 100 0 2 0 1 4 25 4 9 44 1 2 50 2 0 2 1 2 3 5 4 0 0 14 31 0

Williams

Gabrielle
X 19 5 7 71 1 2 50 1 4 25 7 13 54 4 5 80 6 1 7 1 1 0 6 5 0 1 30 29 0

Krajisnik

Tina
X 4 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 4 2 6 2 0 3 0 2 0 1 10 18 0

Varga

Sára
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 3 0 0 6 14 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
4 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 4 4 100 4 0 4 1 0 1 4 4 0 0 13 30 0

Határ

Bernadett
12 3 3 100 2 6 33 0 0 0 5 9 56 2 4 50 1 1 2 1 1 4 2 0 2 0 12 22 0

WALKER

MEGAN KAYLA
5 1 3 33 0 1 0 1 1 100 2 5 40 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 1 0 0 3 9 0

Varga

Alíz
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 6 0

Czukor

Dalma
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 0 -2 4 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 19 27 70 6 17 35 7 22 32 32 66 48 14 18 78 20 7 27 9 9 19 23 22 2 2 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek