Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 9. | 18:00
20. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
88 -83
(15-22, 20-21, 22-15, 18-17, 13-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Söjtöry Tamás Ferenc, Major Ádám, Horváth Csongor Béla (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Agresszívan kezdtük a mérkőzést, így is terveztük. Sajnos vétettünk néhány olyan hibát a találkozó elején, amire külön készültünk, ez sajnos bosszantó. Ez nyilván önbizalmat hozott az ellenfél játékosainak, nehéz helyzetben voltunk az első félidőben. A szünet után mentalitásban változtunk leginkább, kértem a lányokat, hogy csak úgy hagyják el a pályát a találkozó végén, ha mindent beleadtak. Ennek megfelelően félidőtől kezünkbe vettük az irányítást, azonban egy nagyon fárasztó és nehéz harc következett. Védekezésben és támadásban is a maximumot kellett nyújtanunk egy olyan mérkőzésen, ahol egy hiba sem fért igazán bele a játékba. Jól reagáltunk az ellenfél taktikai változtatásaira, és higgadtak tudtunk maradni kulcsszituációkban. Gratulálok a Csatának, úgy gondolom nekik is meg volt a lehetőségük győzni, a szerencse azonban ma ránk kacsintott.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Gratulálok a Vasasnak, kontrollálni tudták a mérkőzést. Félidei előnyünket nem tudtuk sem megtartani, sem növelni, ami feladat volt. A második félidőben dobóhatékonyságunk elkezdett romlani, ami megbosszulta magát. Rengeted labdát adtunk el a harmadik negyedben, melyből ellenfelünk könnyű kosarakat tudott szerezni. Nem véthetünk ilyen hibákat főleg úgy, hogy nem teljes a rotációnk. Jövő héten vár ránk a visszavágó, dolgoznunk kell azon, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer.

Hazai játékos nyilatkozata
Papp Klaudia : Úgy érkeztünk erre a mérkőzésre, hogy bármi lesz, nyerni akarunk. Voltak természetesen hullámvölgyeink, de nagyon örülök, hogy sikerült hosszabbításra hozni a találkozót. Hátrányból álltunk fel, a végsőkig küzdöttünk, így még értékesebb ez a győzelem.

Vendég játékos nyilatkozata
Horváth Bernadett : Mindkét csapat a maximumot nyújtotta, így egy jó mérkőzést tudtunk játszani. Rendkívül csalódott vagyok, hogy nem tudtunk nyerni ezen a találkozón. Az biztos, hogy jövő héten nem fogjuk könnyen adni a bőrünket a visszavágón.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Ludovika-FCSM Csata
Vasas Akadémia
Ludovika-FCSM Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Ludovika-FCSM Csata
55%
46%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Ludovika-FCSM Csata
11%
14%
3p táv.
Vasas Akadémia
Ludovika-FCSM Csata
33%
32%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Ludovika-FCSM Csata
90%
68%
Vasas Akadémia Ludovika-FCSM Csata
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 11 12
Lepattanó 38 36
Gólpassz 17 20
Fault 22 17
VAL 123 111
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fraser

Brianna Ashaki
X 34 11 14 79 0 3 0 0 2 0 11 19 58 12 13 92 11 3 14 1 2 3 8 2 1 1 49 44 0

Bach

Boglárka
X 7 2 4 50 0 1 0 1 3 33 3 8 38 0 0 0 2 0 2 0 0 5 1 3 0 2 8 37 0

Papp

Klaudia
X 23 4 6 67 1 1 100 3 10 30 8 17 47 4 4 100 4 0 4 0 3 4 2 4 0 1 21 36 0

Madár

Eszter
X 4 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 6 2 8 1 3 2 0 1 3 0 10 30 0

Tóth

Orsolya
X 6 2 7 29 0 1 0 0 0 0 2 8 25 2 2 100 3 1 4 5 1 1 3 5 2 1 18 25 0

Smailbegovic

Nadija
7 0 3 0 0 1 0 2 4 50 2 8 25 1 2 50 1 1 2 1 2 3 1 1 2 2 5 27 0

Molnár-Budácsik

Dorottya Eszter
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 0 3 3 0 0 1 1 1 0 1 8 13 0

Szerencsés

Tamara Beatrix
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 3 1 0 0 0 4 11 0

Madár

Kata
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hizsnyik

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Altmann

Anna Beatrix
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 23 42 55 1 9 11 7 21 33 31 72 43 19 21 90 28 10 38 9 11 22 17 17 8 8 123 225
Ludovika-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Bernadett Katalin
X 19 4 7 57 1 3 33 3 8 38 8 18 44 0 1 0 4 0 4 2 1 2 7 7 0 1 27 45 0

Mányoky

Réka
X 23 2 7 29 0 0 0 4 9 44 6 16 38 7 11 64 4 0 4 0 3 1 6 2 4 0 22 45 0

Zempare

Batabe
X 21 10 18 56 0 2 0 0 2 0 10 22 45 1 2 50 5 13 18 1 3 4 1 2 1 5 28 44 0

Böröndy

Vivien
X 14 3 7 43 0 1 0 1 2 50 4 10 40 5 6 83 6 0 6 4 3 3 7 5 0 2 26 32 0

Hegedűs

Janka
X 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 1 4 0 1 1 0 1 17 0

Angyal

Barbara
4 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 2 2 100 1 0 1 1 0 2 1 3 0 0 5 23 0

Toman

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 1 0 1 10 0

Gyöngyösi

Janka
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 9 0

Balogh

Liza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lelik

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rakita

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 21 46 46 1 7 14 8 25 32 30 78 38 15 22 68 22 14 36 9 12 17 22 20 8 8 111 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek