Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 3. | 18:00
19. forduló
Városi Sportcsarnok - Monor
93 -89
(27-18, 22-19, 26-28, 18-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, Boros Tamás (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Keramidas : Látványos és egyben szoros mérkőzést játszottunk, ahol mindkét csapat 90 pont körül dobott. Jól kezdtünk, de a második félidőben akadt kis problémánk az ellenfél zóna védekezésével, illetve azzal, hogy extra, szinte már lehetetlen hárompontosokat dobtak. A végjátékra azonban megtaláltuk az ellenszert és fontos győzelmet arattunk.

Vendég edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Úgy gondolom, hogy három negyeden keresztül kiváló kosárlabdát játszottunk, három játékosunk megint megállíthatatlan volt, de kellett volna még egy extra teljesítmény. Ott ment el a mérkőzés, hogy az első negyedben nem tudtunk úgy kezdeni, ahogy szerettük volna.

Hazai játékos nyilatkozata
Katerina Sotiriou : Nagyon jó ellenféllel játszottunk, és jobban játszottunk, mint az egy héttel ezelőtti meccsen. Jobban védekeztünk, több lepattanót szedtünk és ezek fontosak voltak. Csapatként játszottunk és örülünk a győzelemnek.

Vendég játékos nyilatkozata
Bernáth Réka : Gratulálok a Ceglédnek, nagyon jól játszottak. Az döntött a javukra, hogy az elején nagy előnyt adtunk nekik, futnunk kellett az eredmény után, hogy vissza tudjunk jönni a meccsbe. Ez sikerült is, de a végére elfáradtunk és ők kihasználták a helyzeteiket. A jövőben figyelnünk kell rá, hogy még egyszer így ne kezdjünk mérkőzést.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
69%
66%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
29%
33%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
59%
37%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
85%
100%
VBW CEKK Cegléd TFSE-MTK
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 12 12
Lepattanó 19 23
Gólpassz 27 24
Fault 20 19
VAL 135 123
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ortiz Vives

Mariona
X 16 6 6 100 0 3 0 1 2 50 7 11 64 1 3 33 1 0 1 1 2 3 3 10 2 0 25 36 0

McBryde

Dominique Lachelle
X 16 2 4 50 0 0 0 4 7 57 6 11 55 0 0 0 0 1 1 3 1 2 1 3 0 1 18 34 0

Bozóki

Bettina
X 18 3 6 50 0 0 0 3 3 100 6 9 67 3 3 100 2 0 2 0 1 4 4 4 0 0 24 27 0

Révész

Luca
X 3 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 1 1 0 5 25 0

Sotiriou

Aikaterina
X 21 6 8 75 1 2 50 1 2 50 8 12 67 4 4 100 4 2 6 0 3 2 4 3 0 0 27 24 0

Gorjanácz

Ágnes
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 1 1 2 0 3 0 0 6 19 0

Moore

Tinara Nicole
15 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 3 3 100 2 1 3 2 2 2 4 0 2 0 23 17 0

Ruják

Nóra Anna
2 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 1 3 2 1 0 0 3 14 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 1 1 2 0 0 4 4 0

Szirony

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 24 35 69 2 7 29 10 17 59 36 59 61 11 13 85 13 6 19 9 12 20 19 27 5 1 135 200
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bernáth

Réka
X 27 4 5 80 1 1 100 3 5 60 8 11 73 8 8 100 3 3 6 1 2 1 8 4 0 1 41 40 0

Jenkins

Chanise Monique
X 27 6 6 100 0 0 0 5 10 50 11 16 69 0 0 0 1 2 3 1 3 0 1 9 0 1 33 40 0

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 22 5 10 50 0 1 0 1 1 100 6 12 50 9 9 100 7 2 9 4 3 3 8 2 1 2 37 39 0

Katona

Szidónia
X 7 1 4 25 0 0 0 1 5 20 2 9 22 2 2 100 1 0 1 0 1 3 2 4 0 0 6 29 0

Király

Andrea
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 5 0 2 0 0 2 12 0

Markovic

Nevena
4 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 1 1 16 0

Németh

Alma
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 3 2 0 1 0 0 0 12 0

Boros

Berta Panna
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 2 8 0

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 1 2 0

Kováts

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 19 29 66 1 3 33 10 27 37 30 59 51 19 19 100 15 8 23 7 12 19 20 24 1 5 123 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek