Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 30. | 16:30
18. forduló
NOVOMATIC Aréna 
74 -51
(22-9, 24-12, 17-16, 11-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Dr. Oláh Márk, Szalai Zsolt (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : A tegnapi mérkőzéshez képest láttam a fejlődést, előrelépést. Leginkább a fiataljaink játékával voltam nagyon megelégedve. Pontosan azt hajtották végre, amit kiemeltem a mérkőzés előtt, és amit meg is mutattunk nekik videón. Örülök annak is, hogy egy sikeres évet sikerült zárnunk, igyekszünk ezt a formát átmenteni a következő évre is. Bízunk benne hogy a 2021-es év az élet minden területén több pozitívumot hoz. Minden szurkolónknak sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk, a Ceglédnek pedig a legjobbakat a céljaik eléréséhez!

Vendég edző nyilatkozata
Konstantinos Keramidas : Túl sok meccsünk volt pár nap alatt a most rendelkezésre álló kerethez. Ennek megfelelően ma pihenőt is adtunk első számú irányítónknak. Gyakorlásnak tekintettük a mérkőzést, mely elérte célját.

Hazai játékos nyilatkozata
Megan Walker : Nehéz volt két nap alatt, két mérkőzést vívni. Nagy kihívás volt mindkét félnek. Ma is jó csapatmunkát nyújtottunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Katerina Sotiriou : Sok mérkőzésünk volt sorozatban. Jó gyakorlás volt a mai, melyen dolgoztunk pár dolgon a jövőre nézve. Fontos játékosok nélkül álltunk ki, nehéz feladat volt. Próbáltunk emelni a teljesítményünkön. Nem lehet hasonlítani minket a Sopronhoz, de igyekeztünk mindent megtenni. Sok sikert kívánok nekik az Euroligában, egyúttal boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!


Dobástérkép
Sopron Basket
VBW CEKK Cegléd
Sopron Basket
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
VBW CEKK Cegléd
59%
42%
2p ktáv.
Sopron Basket
VBW CEKK Cegléd
54%
0%
3p táv.
Sopron Basket
VBW CEKK Cegléd
42%
25%
1p bünt.
Sopron Basket
VBW CEKK Cegléd
77%
73%
Sopron Basket VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 7 14
Eladott labda 18 10
Lepattanó 44 22
Gólpassz 17 9
Fault 21 21
VAL 117 62
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

WALKER

MEGAN KAYLA
X 24 4 6 67 0 1 0 4 6 67 8 13 62 4 5 80 8 1 9 2 3 3 3 1 1 0 31 33 0

Varga

Sára
X 6 2 2 100 1 1 100 0 2 0 3 5 60 0 0 0 3 1 4 0 2 4 1 1 0 0 8 29 0

Brooks

Jelena
X 2 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 2 2 100 8 1 9 0 1 1 4 1 0 0 10 24 0

Krajisnik

Tina
X 13 4 6 67 1 1 100 0 0 0 5 7 71 3 4 75 8 1 9 0 1 1 5 2 0 0 25 20 0

January

Briann
X 8 0 0 0 1 1 100 2 2 100 3 3 100 0 0 0 4 0 4 1 2 1 2 5 0 0 18 16 0

Varga

Alíz
7 1 1 100 2 3 67 0 1 0 3 5 60 1 2 50 3 0 3 3 5 3 2 1 0 0 8 28 0

Czukor

Dalma
10 1 3 33 1 1 100 2 6 33 4 10 40 0 0 0 2 2 4 0 1 5 1 2 0 0 10 18 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
4 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 1 2 1 1 2 2 3 0 0 8 16 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 10 0

Pfeiffer

Virág Angyalka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 6 0
Összesen 5 74 13 22 59 7 13 54 8 19 42 28 54 52 10 13 77 37 7 44 7 18 21 21 17 1 0 117 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

McBryde

Dominique Lachelle
X 11 1 3 33 0 0 0 3 7 43 4 10 40 0 0 0 2 0 2 2 0 1 0 3 0 0 12 29 0

Moore

Tinara Nicole
X 8 4 7 57 0 4 0 0 0 0 4 11 36 0 0 0 2 3 5 1 2 1 3 1 0 0 9 28 0

Ruják

Nóra Anna
X 1 0 3 0 0 1 0 0 1 0 0 5 0 1 2 50 1 0 1 1 4 3 2 2 0 0 -3 25 0

Sotiriou

Aikaterina
X 17 1 1 100 0 3 0 1 6 17 2 10 20 12 14 86 4 0 4 1 1 2 9 2 0 1 22 25 0

Révész

Luca
X 5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 1 2 4 0 4 0 1 0 0 10 15 0

Gorjanácz

Ágnes
5 1 4 25 0 2 0 0 1 0 1 7 14 3 6 50 3 0 3 3 2 1 4 0 0 0 4 24 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 4 0 4 0 0 4 2 0 0 0 7 21 0

Szirony

Dorina
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 13 0

Viszmeg

Míra
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 -2 11 0

Filipowicz

Vanda Etelka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 1 9 0

Ortiz Vives

Mariona
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bozóki

Bettina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 51 10 24 42 0 10 0 5 20 25 15 54 28 16 22 73 18 4 22 14 10 21 21 9 0 1 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek