Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 20. | 18:00
8. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
74 -82
(17-26, 19-19, 18-30, 20-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Boros Tamás, Tóth Kálmán, Németh Patrik (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Ambrus Péter : Az elején, ha nagyobb nyomást tudtunk volna helyezni a Vasasra, akkor ez egy sokkal szebb eredmény is lehetett volna. A mai meccsbe mindent beletettek a lányok, amiért nagyon büszke vagyok rájuk. Ha ezt a hajrát korábban kezdjük, még szorosabb is lehetett volna a vége. Nyilván a vendégek folyamatosan forgatták a csapatukat és a végén a cseresor játszott, de ettől függetlenül megtettünk mindent. Az első olyan mérkőzés volt a bajnokságban, ahol a legtöbbet tettük bele és a végén pozitívan tudtunk belőle kijönni.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Úgy jöttünk ide, hogy az elején nagyobb előnyt tudjunk szerezni és a mérkőzés folyamán többet tudjanak cserélni és azokat a játékosokat, akik kevesebb időt kaptak lehetőséget kapjanak. Ez meg is történt, de abban a pillanatban a ZTE olyan nyomást gyakorolt ránk, hogy visszajöttek a meccsbe. Az utolsó tíz perc jó játékával tudta a házigazda ezt a eredményt hozni.

Hazai játékos nyilatkozata
Miljana Dzombeta : Gratulálok a Vasasnak, egy nagyon jó meccset játszottunk ellenük. Ezen a találkozón megmutattuk azt, hogy mire vagyunk képesek. Harcoltunk végig, betartva az öltözőben megbeszélt taktikát. Örülök, hogy ilyen eredményt tudtunk elérni.

Vendég játékos nyilatkozata
Papp Klaudia : Jó ritmusban kezdtük a játékot, meg is találtuk a könnyű helyzeteket, főleg a palánk alatt. Jól járt a labda és sikerült viszonylag nagy előnyt kiharcolnunk. Ami negatívum volt, hogy belealudtunk megint a meccsbe és elhittük, hogy könnyen tudunk nyerni, perig ez egyáltalán nem így volt. A ZTE jól észrevette, hogy visszavettünk a ritmusból és könyörtelenül kihasználta ezt és így a végjáték kiélezett lehetett.


Dobástérkép
ZTE NKK
Vasas Akadémia
ZTE NKK
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ZTE NKK
Vasas Akadémia
47%
66%
2p ktáv.
ZTE NKK
Vasas Akadémia
27%
63%
3p táv.
ZTE NKK
Vasas Akadémia
44%
44%
1p bünt.
ZTE NKK
Vasas Akadémia
68%
50%
ZTE NKK Vasas Akadémia
Szerzett labda 16 11
Eladott labda 16 20
Lepattanó 28 32
Gólpassz 12 21
Fault 24 20
VAL 92 119
Statisztika
ZTE NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dzombeta

Miljana
X 30 8 13 62 0 4 0 4 8 50 12 25 48 2 3 67 2 1 3 8 3 4 4 7 0 1 35 38 0

Szabó

Petra Judit
X 15 4 6 67 1 1 100 0 1 0 5 8 63 5 7 71 9 1 10 3 0 3 5 1 0 1 29 38 0

Tuchscherer

Deanna
X 13 1 5 20 1 1 100 2 3 67 4 9 44 3 4 75 3 1 4 1 2 4 3 0 2 1 15 36 0

Kulcsár

Bianka
X 8 0 3 0 2 7 29 1 1 100 3 11 27 1 2 50 1 1 2 0 4 5 1 1 0 0 -1 30 0

Horváth

Fruzsina
X 4 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 2 3 67 1 5 6 1 3 4 4 1 0 0 10 27 0

Úr

Boglárka
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 0 0 0 -4 10 0

Dömötör

Dorina
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 5 8 0

Horváth

Fanni
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 2 0 2 1 1 0 0 0 1 7 0

Chroméj

Hajnalka
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 0 1 1 0 0 2 6 0

Szabó

Kinga
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Németh

Kincső Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mányoky

Judit Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 14 30 47 4 15 27 7 16 44 25 61 41 17 25 68 17 11 28 16 16 24 20 12 2 3 92 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bach

Boglárka
X 6 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 2 2 100 2 3 5 1 5 0 2 5 0 0 11 30 0

Papp

Klaudia
X 12 5 5 100 0 0 0 0 2 0 5 7 71 2 2 100 2 0 2 6 4 1 3 6 0 0 23 27 0

Madár

Eszter
X 9 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 0 5 0 3 3 6 1 1 2 4 2 0 0 14 23 0

Fraser

Brianna Ashaki
X 22 8 10 80 1 1 100 0 0 0 9 11 82 4 7 57 4 2 6 0 1 1 5 2 0 0 29 20 0

Szerencsés

Tamara Beatrix
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 1 3 2 0 0 0 2 13 0

Tóth

Orsolya
10 1 2 50 2 2 100 0 0 0 3 4 75 4 8 50 4 1 5 2 1 3 4 2 1 0 18 20 0

Smailbegovic

Nadija
13 2 3 67 1 2 50 2 2 100 5 7 71 1 2 50 0 0 0 0 2 2 1 2 0 0 11 17 0

Madár

Kata
7 1 3 33 1 1 100 1 2 50 3 6 50 0 0 0 4 0 4 1 0 1 0 1 1 1 11 17 0

Molnár-Budácsik

Dorottya Eszter
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 5 0 0 1 0 1 15 0

Hizsnyik

Dóra
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 0 1 0 0 2 2 1 0 1 3 7 0

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 0 -4 6 0

Altmann

Anna Beatrix
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0
Összesen 5 82 23 35 66 5 8 63 4 9 44 32 52 62 14 28 50 23 9 32 11 20 20 24 21 3 2 119 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek