Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 17. | 18:00
5. forduló
Ludovika Aréna
61 -69
(10-11, 23-23, 17-10, 11-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Tőzsér Dénes Kelemen, Boros Tamás (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Ellenfelünk kiválóan játszott, ránk erőltették akaratukat. Nem hiába tartottunk tőlük, hiszen tudtuk, hogy a Ceglédet rutinos játékosok alkotják. Próbáltuk gyorsítani játékunkat, de sok hibát vétettünk ma, sok volt az eladott labdánk és rossz százalékkal is dobtunk, a ceglédi kispadról pedig extra teljesítmény érkezett Ruják Nóra személyében. A mai meccsen az elmúlt mérkőzéseken megnyert lepattanó csatát is elveszítettük.

Vendég edző nyilatkozata
Konsztantinosz Keramidasz : Roppant nehéz héten vagyunk túl, hiszen két nem várt vereségből kellett visszajönnünk. Hála az edzőinknek, sikerült pozitív energiákat merítenünk ezekből a meccsekből. Konsztantinosz Keramidasz Sikerült jól felkészülni a mérkőzésre, tudtuk, hogy jól kell kezdenünk a mérkőzést, ez sikerült is. A találkozó közben volt egy kisebb hullámvölgyünk, ezt ellenfelünk kihasználta. Tudtunk újítani, védekezésünket összeszedtük. így sikerült megnyerni a mérkőzést.

Hazai játékos nyilatkozata
Keyona Hayes : Összességében jó meccset játszottunk, de a végén kivégezve éreztem magamat.

Vendég játékos nyilatkozata
Kobolák Cintia : Mélyről jöttünk vissza, hiszen az elmúlt héten két nem várt vereséget szenvedtünk. A szakmai stábunk segítségével pozitív energiákat merítettünk ezekből a mérkőzésekből, így tudtunk kilábalni.


Dobástérkép
Ludovika-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
Ludovika-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Ludovika-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
54%
50%
2p ktáv.
Ludovika-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
13%
38%
3p táv.
Ludovika-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
28%
27%
1p bünt.
Ludovika-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
88%
93%
Ludovika-FCSM Csata VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 12 10
Lepattanó 24 39
Gólpassz 14 19
Fault 20 18
VAL 71 111
Statisztika
Ludovika-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lelik

Réka
X 15 4 8 50 0 1 0 2 5 40 6 14 43 1 1 100 2 0 2 0 3 3 6 1 0 2 13 34 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 6 2 2 100 1 2 50 0 4 0 3 8 38 0 0 0 1 0 1 0 3 4 2 6 0 0 7 31 0

Zempare

Batabe
X 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 7 0 7 0 0 0 0 1 0 0 3 30 0

Mányoky

Réka
X 2 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 6 0 2 2 100 2 1 3 0 1 3 1 2 2 1 3 28 0

Hegedűs

Janka
X 8 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 0 0 0 7 19 0

Keyona Lavette

Hayes
23 5 9 56 0 1 0 3 5 60 8 15 53 4 5 80 5 1 6 2 2 3 6 0 0 0 27 30 0

Böröndy

Vivien
5 1 2 50 0 2 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 1 1 2 2 2 3 2 3 0 1 7 19 0

Angyal

Barbara
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 1 1 1 0 0 4 9 0

Gyöngyösi

Janka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rakita

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Toman

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 14 26 54 1 8 13 8 29 28 23 63 37 7 8 88 21 3 24 5 12 20 18 14 2 4 71 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ortiz Vives

Mariona
X 6 0 4 0 0 1 0 1 4 25 1 9 11 3 4 75 6 0 6 3 2 3 6 10 1 1 21 35 0

Sotiriou

Aikaterina
X 9 2 6 33 0 2 0 1 4 25 3 12 25 2 2 100 10 0 10 2 3 3 3 1 0 1 13 31 0

Bozóki

Bettina
X 6 2 4 50 1 2 50 0 1 0 3 7 43 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 4 17 0

McBryde

Dominique Lachelle
X 6 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 4 4 100 2 1 3 1 0 0 2 0 1 0 10 16 0

Révész

Luca
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 1 0 3 13 0

Moore

Tinara Nicole
20 9 12 75 0 0 0 0 1 0 9 13 69 2 2 100 6 2 8 1 0 1 3 1 1 0 30 26 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
12 1 1 100 1 1 100 2 5 40 4 7 57 2 2 100 1 0 1 0 2 3 2 2 0 0 12 22 0

Ruják

Nóra Anna
10 1 2 50 1 2 50 2 2 100 4 6 67 0 0 0 2 2 4 1 2 2 2 4 0 0 17 22 0

Gorjanácz

Ágnes
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 0 1 2 1 1 0 0 2 12 0

Szirony

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 0

Böröndy

Dominika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 16 32 50 3 8 38 6 22 27 25 62 40 13 14 93 33 6 39 8 10 18 20 19 4 2 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek