MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021

2020. 10. 07 | 18:30

2. forduló

first teams logo

Aluinvent DVTK

2020. 10. 07 | 18:30

71 - 69

VBW CEKK Cegléd

second teams logo

(16-17, 19-11, 21-22, 15-19)

Helyszín: Generali Aréna

Játékvezetők: Tőzsér Dénes Kelemen , Pozsonyi László , Györfy Rúben

Ellenőr: Dernei Gábor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Földi Attila : Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, amely szoros végjátékot hozott. A végén a saját malmunkra hajtottuk a vizet, de azt gondolom, hogy már korábban is eldönthettük volna ezt a találékozót. A miénk is új csapat sok fiatallal, talán emiatt is jönnek holtpontok a játékunkba. Csak az a fontos, hogy megszereztük a második győzelmünket.

Vendég edző nyilatkozata

Kostas Keramidas : Ez egy új csapat, új edzővel és játékosokkal, ezt össze kell még rakni, amihez idő kell. Kemény mérkőzés volt, amelyen a hazai csapat jóval több büntetőt dobhatott. Szenvedélyesen harcoltunk, ez az én filozófiám, és ezt játékosaim végig meg is tették.

Hazai játékos nyilatkozata

Kiss Angelika : Nem volt egyszerű meccs, de büszke vagyok a lányokra, habár voltak hibáink sikerült győznünk.

Vendég játékos nyilatkozata

Aikaterina Sotiriu : Szeretnénk meghonosítani az új stábbal azt a szenvedélyt, mely a görögöket is jellemzi. Ma a fiatal magyar játékosaink kifejezetten nagyszerű hozzáállással játszották végig a mérkőzést. Ebből profitálhat a magyar kosárlabdázás is.

Statisztika

team logo Aluinvent DVTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Kravjánszki-Medgyessy Dóra Kravjánszki-Medgyessy Dóra * 15 35 0 4 0 1 2 50 1 5 20 10 14 71.4 6 2 8 3 3 3 10 4 0 2 24 100.2 82 50 27.8
0 Vitola Kristine Vitola Kristine * 13 27 4 6 66.7 1 1 100 0 1 0 3 4 75 4 0 4 0 3 3 3 1 0 0 14 93.9 86.5 72.2 62.5
0 Pusztai Petra Panna Pusztai Petra Panna * 7 26 1 4 25 0 2 0 0 0 0 5 7 71.4 1 0 1 0 3 3 4 4 0 0 6 74.1 97 38.9 16.7
0 Aho Nina Daniella Aho Nina Daniella * 3 25 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 3 0 0 2 0 0 -1 53.2 95.4 25 25
0 Kiss Angelika Kiss Angelika * 8 23 2 3 66.7 1 1 100 0 0 0 2 2 100 7 1 8 1 2 2 2 0 0 0 16 105.1 77.9 80 75
0 Mokango Modiri Chanel Mokango Modiri Chanel 10 30 3 5 60 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 8 2 10 0 3 3 3 0 3 0 20 86.1 80.5 62.5 62.5
0 Montai-Vukov Szonja Montai-Vukov Szonja 12 13 0 1 0 0 2 0 3 3 100 3 4 75 1 2 3 0 0 1 2 3 0 0 16 170.8 118.3 75 75
0 Kányási Veronika Kányási Veronika 3 13 0 1 0 1 2 50 0 1 0 1 2 50 1 0 1 0 2 4 1 1 0 0 0 60.7 75.1 30 25
0 Tóth Franka Emilia Tóth Franka Emilia 0 5 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 83.8 0 0
0 Frindt Nikolett Frindt Nikolett 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 1 0 0 4 100 39.1 0 0
0 Vég-Dudás Anna Vég-Dudás Anna 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Bacsó Zsófia Bacsó Zsófia 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
71 200 10 24 41.7 6 16 37.5 5 14 35.7 24 33 72.7 31 8 39 5 19 19 26 16 3 2 99 94.7 93.2 53.4 45.2
team logo VBW CEKK Cegléd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 McBryde Dominique Lachelle McBryde Dominique Lachelle * 7 28 2 2 100 1 2 50 0 3 0 1 2 50 2 1 3 5 0 3 2 3 0 0 15 135.6 76.5 43.8 42.9
0 Ortiz Vives Mariona Ortiz Vives Mariona * 15 24 2 3 66.7 1 5 20 3 3 100 0 0 0 5 2 7 3 1 6 2 1 0 0 22 132.3 87.5 68.2 68.2
0 Révész Luca Révész Luca * 2 24 1 2 50 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 3 5 1 2 5 1 1 2 0 5 56.5 89.9 16.7 16.7
0 Szirony Dorina Szirony Dorina * 0 14 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 0 90.2 0 0
0 Szerelem-Kobolák Cintia Zsófia Szerelem-Kobolák Cintia Zsófia * 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 2 0 0 0 3 200 78.6 0 0
0 Sotiriou Aikaterina Sotiriou Aikaterina 25 33 3 8 37.5 2 6 33.3 3 6 50 6 7 85.7 9 0 9 2 3 3 5 0 0 1 25 98.3 78.6 56.8 50
0 Moore Tinara Nicole Moore Tinara Nicole 7 24 3 9 33.3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 4 6 1 2 2 1 1 0 1 6 78.3 94.5 35 33.3
0 Böröndy Dominika Böröndy Dominika 5 24 2 4 50 0 1 0 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 2 5 3 0 0 1 2 67.7 97.6 41.7 33.3
0 Bozóki Bettina Bozóki Bettina 8 15 1 4 25 0 1 0 1 2 50 3 3 100 1 2 3 1 1 1 3 1 0 0 10 101.6 95.9 50 35.7
0 Viszmeg Míra Viszmeg Míra 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 1 0 0 2 96.6 63.6 0 0
0 Kuttor Enikő Kuttor Enikő 0 2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 175 0 0
69 200 14 32 43.8 4 19 21.1 7 20 35 12 15 80 25 13 38 14 12 28 19 8 2 3 89 93.2 94.7 46.2 41.9

Dobástérkép

Aluinvent DVTK
VBW CEKK Cegléd
Aluinvent DVTK
VBW CEKK Cegléd

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Aluinvent DVTK
VBW CEKK Cegléd
42%
44%
2p ktáv.
Aluinvent DVTK
VBW CEKK Cegléd
38%
21%
3p táv.
Aluinvent DVTK
VBW CEKK Cegléd
36%
35%
1p bünt.
Aluinvent DVTK
VBW CEKK Cegléd
73%
80%
Aluinvent DVTK VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 5 14
Eladott labda 19 12
Lepattanó 39 38
Gólpassz 16 8
Fault 19 28
VAL 99 89