Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. április 26. | 16:00
169. forduló
NOVOMATIC Aréna
68 -73
(24-24, 15-11, 14-19, 15-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, dr. Mészáros Balázs, TÖRÖK RÓBERT (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Bors Miklós : Gratulálok a Szolnoknak, mert nagyon jó csapat, minden fegyverünkre találtak megoldást. Nem véletlenül végeztek az első helyen. Büszke vagyok a csapatra, hiszen vezetőedző nélkül minden játékos végrehajtotta, amit előzetesen megbeszéltünk, és amit én a mérkőzés alatt kértem tőlük. Mindenki azt gondolta, hogy az idegenbeli mérkőzés után elfáradtunk, azonban nagy energiákat mozgósítva tudtunk vezetni, a végén viszont kijött a két csapat közötti különbség. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kezdő irányítónk nélkül játszottunk, a helyén pályára lépő játékosok viszont tudták azt a szintet hozni, amit egy külföldi játékostól várnánk.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a csapatomnak, a játékosaimnak! Nehéz párharc volt, és a Sopron megint megmutatta, amit eddig is mondtunk, hogy nagyon jó csapatuk van. Kemény ellenfél, minden mérkőzésre nagyon jól felkészültek, ezért nekik is csak gratulálni tudok. Úgy gondolom, hogy ez egy jó meccs volt, talán nem a legjobb a szurkolóknak, de mindkét csapat nagy energiákat mozgósított. Az ilyen negyeddöntő párharcok számomra mindig a szezon legnehezebb feladatai, hiszen egyértelmű nyomás volt rajtunk, hiszen mindenki automatikusan azt várja, hogy az első helyezettnek a nyolcadik ellen könnyű dolga lesz, ez azonban nem így van. A múltkorit leszámítva minden találkozón szenvedtünk, de az energiánkkal, a csapatszellemünkkel, és a küzdésünkkel valahogy továbbjutottunk, most pedig megpróbálunk regenerálódni, és felkészülni a következő ellenfélre, bárki is legyen az!

Hazai játékos nyilatkozata
Halász Ákos : Gratulálok a Szolnoknak a továbbjutáshoz, megérdemelten nyertek. A mérkőzésről annyit: Szerintem nagyszerűen játszottunk, 73 ponton tudtuk tartani az alapszakaszgyőztest, a domináns magasembereiket jól ki tudtuk venni a játékból. Egállal mentünk bele az utolsó öt percbe, azonban itt már a hibátlanul céloztak a hárompontos vonalon kívülről, ez pedig nekünk nem sikerült, így tudta a Szolnok megnyerni a meccset.

Vendég játékos nyilatkozata
Roko Badzim : Nehéz mérkőzés volt, de számítottunk erre. Nyertünk, és csak ez számít.


Dobástérkép
Sopron KC
Szolnoki Olajbányász
Sopron KC
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Szolnoki Olajbányász
56%
45%
2p ktáv.
Sopron KC
Szolnoki Olajbányász
43%
25%
3p táv.
Sopron KC
Szolnoki Olajbányász
22%
41%
1p bünt.
Sopron KC
Szolnoki Olajbányász
60%
77%
Sopron KC Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 10 17
Lepattanó 28 40
Gólpassz 15 18
Fault 23 18
VAL 87 109
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thompson

James Bernard
X 11 3 7 43 1 1 100 0 5 0 4 13 31 3 4 75 7 2 9 3 1 4 6 3 0 0 21 34 0

Halász

Ákos
X 12 3 3 100 0 0 0 2 8 25 5 11 45 0 0 0 1 0 1 4 2 3 1 4 0 0 14 33 0

Supola

Zoltán
X 12 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 3 4 75 2 0 2 2 1 4 3 2 0 0 17 32 0

Borisov

Milos
X 11 3 10 30 1 2 50 1 4 25 5 16 31 0 0 0 4 0 4 0 2 3 1 2 0 0 5 28 0

Padgett

James
X 10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 5 40 4 1 5 1 1 4 4 1 1 0 16 22 0

Jogéla

Tauras
9 3 3 100 1 2 50 0 2 0 4 7 57 1 2 50 3 3 6 0 2 4 3 2 0 0 14 25 0

Takács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 -1 17 0

Fazekas

Csaba Balázs
3 0 0 0 0 2 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 1 9 0

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 19 34 56 3 7 43 5 23 22 27 64 42 9 15 60 22 6 28 10 10 23 18 15 1 0 87 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cakarun

Marjan
X 4 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 2 4 50 9 2 11 2 2 3 9 7 0 0 27 35 0

Badzim

Roko
X 18 2 2 100 1 1 100 3 6 50 6 9 67 3 3 100 7 0 7 2 2 3 4 1 0 0 27 34 0

Subotic

Bojan
X 15 1 2 50 0 2 0 2 7 29 3 11 27 7 8 88 10 2 12 3 3 3 5 2 0 0 25 32 0

Kovács

Péter
X 7 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0 1 0 1 3 20 0

Warner

Angelo Curtis
X 7 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 5 5 100 1 0 1 0 4 2 3 1 0 0 6 17 0

Pongó

Máté
12 0 3 0 0 1 0 4 6 67 4 10 40 0 2 0 1 2 3 0 2 1 1 3 0 0 9 26 0

Gibson

Shane Marqui
3 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 3 0 3 1 0 0 1 1 0 0 4 23 0

Zsíros

Péter
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 1 0 0 5 8 0

Juhos

Levente
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 1 2 0 1 0 0 3 5 0

Pallai

Tamás Ottó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 9 20 45 1 4 25 12 29 41 22 53 42 17 22 77 31 9 40 8 17 18 23 18 0 1 109 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek