Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 24. | 18:00
9. forduló
Kaposvár Aréna
82 -69
(27-24, 23-14, 13-12, 19-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Boros Tamás, Major Ádám (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Gratulálok a csapatnak, főleg úgy, hogy fontos meccs volt mert Pécsen nyertünk, és így lehet értékes az a győzelem, ha a hazaiakat is nyerjük. Látszott, hogy a két itthoni vereségünk alkalmával olyan szintű nyomás nehezedett a csapatra, ami részben érthetetlen. Az, hogy egy negyedben két pontot dobjunk, az nem csak azért van, mert mondjuk, mert az ellenfél nagyon jó. Ez a csapat még messze nincs úgy kész, mint ahogy biztos vagyok benn, hogy pár hónap múlva kész lesz. Most tényleg a győzelem volt a legfontosabb. Voltak jó periódusok, de összességében nem játszottunk extrán, illetve annyira jól, mint amennyire már tudunk már most. Nagyon szeretném, ha ki tudnánk szolgálni a szurkolóinkat, Sajnálom, hogy nem mindenkinek tetszik ez, de mi azért dolgozunk nap, mint nap, hogy ez tetszen. A körülményeinkhez képest azt gondolom, nagyon sokat megteszünk, mind a játékosok, mind az edzők és a szakmai stáb. Ezt is szeretnénk a továbbiakban erősíteni.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Jobbak voltak a kaposváriak, főleg az első félidőben. A második félidő csak egy ponttal nyerték a hazaiak. Az első félidőben dőlt el a meccs, amikor nagyon rosszul védekeztünk. Akkor a Kaposvár dobott ötven pontot, ebből tizenötöt második esélyből. Nem volt elég energia, nem volt elég küzdés. A második félidőben küzdöttünk, próbálkoztunk sokkal jobban védekeztünk. Kicsit akadozott a támadó játékunk. Jobban kell védekeznünk a jövőben.

Hazai játékos nyilatkozata
Hendlein Roland : A meccs előtt Sárdi Péterrel beszéltem, ő annyit kért, hogy mindenképp nyerjük meg a mérkőzést. Szeretném felajánlani a mai mérkőzésünket az ő kérésére. Szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket a családi gyásza miatt. Ez a legfontosabb, a másik pedig az, hogy nyertünk. A hazai meccsek nagyon fontosak lesznek a végelszámolásnál. Úgy játszottunk, ahogy kellett. Védekezésben és támadásban is van még mit csiszolnunk, de ha össze kell foglalnom a történteket, akkor azt mondom, hogy jó meccset játszottunk, a tíz pont körüli előnyünk végig megvolt és ezt tartva behúztuk a találkozót.

Vendég játékos nyilatkozata
Vágvölgyi Ákos : Gratulálok a Kaposvárnak a győzelemhez! Az első félidőben ugyanazzal a gyenge védekezéssel kezdtünk, mint az elmúlt meccseken. Ötven pontot kapni egy félidőben az kritikán aluli. Ez már nem először fordul elő velünk. A második félidő harminckét pontos félidő volt, mármint a kapott pontok szempontjából. Az már egy jobb eredmény. Végig futottunk az eredmény után. Nyerni jöttünk, de nem gondolnám, hogy tragédia Kaposváron kikapni, mert ez egy jó csapat. Próbálunk minél több győzelmet szerezni a jövőben.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
57%
53%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
55%
17%
3p táv.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
36%
45%
1p bünt.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
92%
44%
Kaposvári KK Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 12 8
Lepattanó 39 22
Gólpassz 15 12
Fault 16 15
VAL 115 79
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis

Rashun
X 20 2 5 40 3 4 75 3 7 43 8 16 50 1 1 100 5 0 5 2 3 0 2 6 0 1 24 35 0

Dramicanin

Rastko
X 12 2 3 67 0 0 0 2 7 29 4 10 40 2 2 100 3 1 4 1 1 0 2 0 1 0 13 30 0

Ponjavic

Aleksandar
X 4 2 7 29 0 0 0 0 3 0 2 10 20 0 0 0 6 4 10 1 2 4 1 4 0 0 10 26 0

Hendlein

Roland
X 10 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 0 0 0 5 4 9 0 0 3 0 2 2 0 22 26 0

Norfleet

Julian Vincent
X 17 2 2 100 2 4 50 3 5 60 7 11 64 0 0 0 0 0 0 1 1 5 2 2 0 0 17 25 0

Lalic

Jure
11 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 7 8 88 3 3 6 0 2 1 4 1 0 0 18 22 0

Krnjajski

Boris
5 1 1 100 1 2 50 0 1 0 2 4 50 1 1 100 3 1 4 0 1 1 4 0 2 0 12 20 0

Baki

Gergely
3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 12 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -2 3 0

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Vámi

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veilandics

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 16 28 57 6 11 55 9 25 36 31 64 48 11 12 92 26 13 39 5 12 16 15 15 5 1 115 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Milisavljevic

Milos
X 15 4 5 80 0 6 0 2 3 67 6 14 43 1 3 33 6 1 7 2 3 3 3 3 0 0 17 35 0

Asbury

Brian Keith
X 12 4 7 57 2 3 67 0 0 0 6 10 60 0 0 0 1 1 2 0 0 2 2 1 1 0 14 32 0

Wirth

Ádám
X 17 3 7 43 0 0 0 3 4 75 6 11 55 2 4 50 4 0 4 1 1 2 3 4 0 2 21 32 0

Krapic

Ante
X 10 2 6 33 0 0 0 2 4 50 4 10 40 0 0 0 1 2 3 0 0 2 1 0 0 1 8 28 0

Vágvölgyi

Ákos
X 3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 2 2 3 0 3 0 0 5 22 0

Balmazovic

Stefan
10 3 4 75 0 2 0 1 5 20 4 11 36 1 2 50 3 0 3 2 1 1 6 0 0 0 12 26 0

Kerpel-Fronius

Balázs
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0 1 3 17 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 4 0

Polányi

Kristóf Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Tráser

Nándor Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Balogh

Szilárd
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 1 0
Összesen 5 69 17 32 53 2 12 17 9 20 45 28 64 44 4 9 44 17 5 22 8 8 15 16 12 1 5 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek