Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 16. | 18:00
8. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
73 -57
(18-16, 27-11, 13-10, 15-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Minár László Balázs, Balog György Attila (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Tudtuk, a győzelem kulcsa a Kecskemét három meghatározó játékosának kikapcsolása lehet. Ezt több-kevesebb sikerrel meg is valósítottuk, bár a harmadik negyedben némileg hullámvölgybe kerültünk. Ezeket ki kell küszöbölnünk a jövőben, ezen fogunk dolgozni.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Megérdemelt DEAC-győzelem született. Maximálisan felkészültünk a Debrecenből, jól is kezdtünk, de sajnos a második negyedig tartott a lendület, amikor két időt is ki kellett kérnem. Rosszul reagáltunk a hazaiak védekezésére, akik előnyt kovácsoltak ebből, és elléptek tőlünk. A hátralévő időben futottunk az eredmény után, de fordítani azonban nem sikerült. Köszönettel tartozom a játékosaimnak, hiszen sportemberhez méltóan az utolsó pillanatig küzdöttek.

Hazai játékos nyilatkozata
Bognár Kristóf : Gratulálok a csapatomnak, szép munkát végeztünk. A múlt heti, szegedi győzelem nagy lendületet adott, a hétközi sérülések, betegségek pedig még jobban csapattá kovácsoltak bennünket. A második negyedtől érezhető volt, hogy egymásért küzdünk, ennek eredményeképp meg is lett a két bajnoki pont.

Vendég játékos nyilatkozata
Wittmann Krisztián : Ami az előző négy mérkőzésen bevált, az ma nem, a jobb csapat sikerével zárult az összecsapás. Baj nem történt, emelt fővel készülünk tovább a Zalaegerszeg elleni találkozóra.


Dobástérkép
DEAC
KTE-Duna Aszfalt
DEAC
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
KTE-Duna Aszfalt
69%
42%
2p ktáv.
DEAC
KTE-Duna Aszfalt
21%
54%
3p táv.
DEAC
KTE-Duna Aszfalt
40%
26%
1p bünt.
DEAC
KTE-Duna Aszfalt
58%
25%
DEAC KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 16 13
Lepattanó 43 30
Gólpassz 14 10
Fault 18 19
VAL 106 61
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Borisov

Milos
X 21 2 2 100 2 5 40 4 6 67 8 13 62 1 2 50 4 0 4 0 2 3 4 1 0 0 22 33 0

Moody

Stefan Tyler
X 10 1 1 100 1 1 100 2 7 29 4 9 44 0 0 0 3 1 4 2 7 4 2 5 1 0 12 31 0

Tóth

Ádám
X 19 9 12 75 0 0 0 0 0 0 9 12 75 1 3 33 6 4 10 3 0 1 3 1 1 0 32 31 0

Polyák

László
X 3 0 0 0 0 2 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 3 0 3 1 0 4 2 4 0 0 11 24 0

Harrison

Demarcus Jamal
X 0 0 1 0 0 3 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 4 0 4 0 0 1 1 0 0 0 0 22 0

Manigat

Jahenns-Ley
9 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 2 2 100 6 0 6 1 6 1 2 2 0 0 8 29 0

Bognár

Kristóf
6 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 3 2 5 0 0 3 2 1 0 0 12 20 0

Omenaka

Godwin Ekene
4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 1 0 3 2 5 0 0 1 2 0 0 0 7 7 0

Armwood

Gerald Isaiah
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 0 2 0 1 0 1 0 0 0 2 2 0

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Somogyi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 18 26 69 3 14 21 8 20 40 29 60 48 7 12 58 34 9 43 7 16 18 19 14 2 0 106 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 19 5 7 71 4 5 80 0 3 0 9 15 60 1 3 33 2 1 3 0 1 2 3 2 0 0 18 34 0

Wittmann

Krisztián
X 15 1 7 14 3 5 60 2 6 33 6 18 33 1 4 25 2 1 3 2 1 1 3 3 0 1 10 31 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 9 0 1 0 0 1 0 3 5 60 3 7 43 0 0 0 6 2 8 3 0 2 2 0 0 0 18 30 0

Karahodzic

Kemal
X 6 3 4 75 0 1 0 0 2 0 3 7 43 0 3 0 5 0 5 0 2 3 4 1 0 0 7 24 0

Djurasovic

Bozo
X 2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 3 1 4 0 0 4 0 1 0 0 3 20 0

Lewis

Chester
3 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 4 3 3 3 0 0 3 26 0

Révész

Ádám
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 2 50 0 3 3 0 3 3 1 0 0 1 1 16 0

Vukcevic

Nikola
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 1 0 2 0 0 0 1 10 0

Kucsera

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 7 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Orgona

Gergő Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 11 26 42 7 13 54 6 23 26 24 62 39 3 12 25 21 9 30 6 13 19 18 10 0 2 61 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek