Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 9. | 19:00
7. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
86 -89
(26-14, 16-29, 20-22, 24-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Tóth Cecília, Minár László Balázs (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Bencze Tamás : Gratulálok a Pécsnek, mert megérdemeltem győztek, főleg azért, mert a második félidőben tudtak változtatni. Egy ki-ki meccs volt. Sokat hibáztunk annak ellenére, hogy nem volt sok eladott labdánk, de egyén védekezésben elég sok hibát követtünk el. A játékosaimat dicséret illeti, mert mindent kitettek magukból, amit lehetett. Nyilván a hiba a játék része, de ha a meccs előtt azt mondják, hogy ez lesz az eredmény és így fogunk menni, akkor elégedett leszek. Azt mondtam az öltözőbe, hogy úgy akarok a srácokkal lejönni a pályáról, hogy tudjunk tükörbe nézni. Egy kis hiányérzetem van, mert akár nyerhettünk volna, ha a közeli dobásokban pontosabbak vagyunk. Ez egy olyan alap, amit tartanunk kell. Bízom benne, hogy a rossz sorozatunk a következő meccsen meg fog törni, akár lesz új légiósunk, akár nem. Köszönöm a szurkolnak, hogy ma kiálltak mellettünk egy emberként, a csapat vevő volt erre és a következő meccseken is ezt fogják látni tőlünk.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Szeretném azzal kezdeni, hogy ez tipikusan az a mérkőzés volt, amikor lehet gratulálni a két csapatnak, de még inkább a két szurkolótábornak. Sokan elkísértek minket, de a hazaiak ismét bebizonyították, hogy igazi poklot tudnak teremteni a csarnokban. A fő momentum az volt, hogy a második negyedben megfordítottuk a mérkőzést. Nagy hátrányban voltunk, nem játszottunk ritmusban, nem passzoltunk, fásultak is voltunk. A kulcs az volt, hogy a félidőben, ár vezettünk és ez akkora lökést adott a fiúknak, hogy ez kitartott a mérkőzés végéig. Annyi potenciál van egyénileg a csapatban, hogy második félidőre előlépett két olyan játékos, akik az elsőben kevesebbet mutattak.

Hazai játékos nyilatkozata
Dirk Williams : Láttam sok pozitív jelet az eddigiekhez képest és nagy energiával játszottunk. Igyekeztünk harcosabban játszani, mint az elmúlt néhány hétben és erre a mai játékunkra már építhetünk és remélhetőleg jobban fogunk játszani a jövőben.

Vendég játékos nyilatkozata
Pongó Máté : Zalaegerszegen nagyon nehéz játszani. Mindkét csapat nagyon küzdött. A ZTE jól kezdett, mi nem koncentráltunk annyira és sok távoli dobást engedtünk ellenfelünknek, Pozitív volt, hogy már az első félidőben vissza tudtunk jönni a meccsbe. A folytatásban egál volt a mérkőzés, fej-fej mellett haladtunk és kis szerencsével sikerült megszereznünk a győzelmet.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
PVSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
PVSK-VEOLIA
55%
68%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
PVSK-VEOLIA
0%
29%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
PVSK-VEOLIA
50%
53%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
PVSK-VEOLIA
90%
77%
Zalakerámia ZTE KK PVSK-VEOLIA
Szerzett labda 8 4
Eladott labda 8 15
Lepattanó 28 32
Gólpassz 11 12
Fault 24 20
VAL 111 122
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williams JR

Dirk Stethan
X 15 2 3 67 0 2 0 2 5 40 4 10 40 5 6 83 4 0 4 1 0 0 4 2 2 1 21 34 0

Johnson Jr.

Reginald
X 24 6 9 67 0 4 0 3 6 50 9 19 47 3 3 100 3 0 3 2 2 4 2 2 0 2 21 34 0

Djuric

Zarko
X 8 1 2 50 0 1 0 2 6 33 3 9 33 0 0 0 3 2 5 1 1 4 2 1 1 0 11 32 0

Szabó

Zsolt András
X 9 2 5 40 0 1 0 1 1 100 3 7 43 2 2 100 3 2 5 2 1 3 4 1 0 0 16 26 0

Simon

Kristóf Gábor
X 1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 3 0 3 1 3 4 3 4 0 0 5 26 0

Agafonov

Andriy
20 6 11 55 0 2 0 0 0 0 6 13 46 8 8 100 4 4 8 0 1 5 5 0 2 1 27 22 0

Doktor

Péter László
9 0 0 0 0 1 0 3 3 100 3 4 75 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 1 0 0 10 20 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 6 0

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 17 31 55 0 12 0 11 22 50 28 65 43 19 21 90 20 8 28 8 8 24 20 11 5 4 111 200
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Smith

Christopher
X 17 3 4 75 0 0 0 2 3 67 5 7 71 5 5 100 2 1 3 0 3 3 3 3 0 1 21 31 0

Pongó

Máté
X 11 1 3 33 0 1 0 3 5 60 4 9 44 0 0 0 6 0 6 1 4 4 2 3 0 1 14 29 0

Budimir

Veljko
X 9 2 4 50 0 0 0 1 4 25 3 8 38 2 3 67 6 1 7 1 3 3 3 1 0 1 12 27 0

Aiken

Charles Justin
X 16 5 5 100 1 3 33 1 1 100 7 9 78 1 2 50 5 2 7 0 0 2 0 1 1 0 22 21 0

Diggs

Quincy Johann
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 2 2 1 0 1 0 5 14 0

Ruják

András Baldvin
14 4 4 100 0 2 0 1 2 50 5 8 63 3 4 75 1 0 1 1 0 1 5 4 1 0 22 36 0

Ciric

Andrija
15 3 6 50 0 0 0 1 2 50 4 8 50 6 8 75 4 1 5 1 2 0 6 0 0 1 19 21 0

Horti

Bálint
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 5 4 0 1 1 5 14 0

Antoni

Csanád Zoltán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 7 0

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dragasevic

Veljko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 19 28 68 2 7 29 10 19 53 31 54 57 17 22 77 27 5 32 4 15 20 24 12 4 5 122 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek