Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 19. | 18:00
4. forduló
Bercsényi tornacsarnok
85 -88
(24-19, 13-21, 19-23, 29-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Lengyel Ádám József, Sallai István József (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Nikola Lazics : Jó mérkőzést játszottunk a pécsiekkel, jobban játszottunk, mint korábban, és remélem, hogy leszünk még jobbak is. Sajnos kritikus pillanatokban többször is könnyű kosarakat engedtünk ellenfeleinknek. Sok problémával küzdünk, de megyünk tovább, s remélhetőleg LaMarcus Reed is a rendelkezésünkre áll.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Én a héten is óvatos voltam a mérkőzéssel kapcsolatban, mert nagyon a bajnokság elején járunk. A berényieknél Ruják és Brbaklics is nagyon jól szállt be a padról, s ha a későbbiekben is így lesz, akkor kevés csapat távozik innen győzelemmel. Gratulálok a csapatomnak, mert jó ellenfél ellen nyertünk idegenben.

Hazai játékos nyilatkozata
Phillip Miller : A héten sokat gyakoroltuk a csapatjátékot, és ez most a mérkőzésen is jobban ment, mint korábban. Nagy hangsúlyt fektettünk a játék közbeni kommunikációra is, ami szintén jobban működött. Egész héten jól éreztem magam az edzéseken, örülök, hogy jól sikerült a mérkőzés.

Vendég játékos nyilatkozata
Quincy Diggs : Jó mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat nyerni akart, ez most nekünk sikerült. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, és keményen meg kellett küzdenünk a győzelemért.


Dobástérkép
Jászberény
PVSK-VEOLIA
Jászberény
PVSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberény
PVSK-VEOLIA
64%
73%
2p ktáv.
Jászberény
PVSK-VEOLIA
53%
33%
3p táv.
Jászberény
PVSK-VEOLIA
43%
43%
1p bünt.
Jászberény
PVSK-VEOLIA
75%
86%
Jászberény PVSK-VEOLIA
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 6 8
Lepattanó 22 27
Gólpassz 13 16
Fault 16 20
VAL 109 114
Statisztika
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pantelic

Djordje
X 9 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 2 4 50 7 1 8 0 2 2 3 2 0 0 15 39 0

Miller

Phillip De Shon
X 31 4 5 80 3 4 75 3 5 60 10 14 71 8 10 80 6 2 8 4 0 1 8 3 0 2 48 37 0

Staten

Juwan Marquez
X 15 2 6 33 3 6 50 1 1 100 6 13 46 2 2 100 0 0 0 0 2 2 2 5 0 0 13 36 0

Aleksandrov

Nemanja
X 2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 0 5 2 1 0 0 3 28 0

Mészáros

Máté
X 0 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 -3 15 0

Brbaklic

Aleksa
12 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 0 0 0 3 1 4 1 1 1 2 2 0 0 19 20 0

Ruják

Bence Menyhért
12 2 2 100 2 2 100 1 2 50 5 6 83 1 2 50 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 10 20 0

Marinkovic

Marko
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 4 0

Peringer

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 1 0
Összesen 5 85 18 28 64 8 15 53 6 14 43 32 57 56 15 20 75 18 4 22 5 6 16 20 13 0 2 109 200
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Diggs

Quincy Johann
X 22 5 7 71 2 5 40 2 6 33 9 18 50 2 2 100 2 1 3 3 0 2 4 4 0 0 27 36 0

Budimir

Veljko
X 11 1 1 100 0 1 0 3 7 43 4 9 44 0 0 0 4 1 5 0 2 2 2 2 1 0 14 34 0

Pongó

Máté
X 10 0 1 0 0 1 0 3 4 75 3 6 50 1 2 50 2 0 2 2 0 3 3 6 0 0 19 30 0

Aiken

Charles Justin
X 21 7 9 78 2 3 67 1 2 50 10 14 71 0 0 0 7 0 7 0 0 3 0 0 0 0 24 29 0

Smith

Christopher
X 8 1 1 100 0 0 0 2 5 40 3 6 50 0 0 0 1 3 4 0 1 5 2 1 1 0 12 23 0

Ruják

András Baldvin
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 2 0 0 -2 16 0

Ciric

Andrija
7 3 4 75 0 1 0 0 1 0 3 6 50 1 1 100 3 1 4 0 1 2 2 1 0 0 10 15 0

Horti

Bálint
9 2 3 67 0 1 0 1 1 100 3 5 60 2 2 100 2 0 2 0 1 2 2 0 0 0 10 11 0

Antoni

Csanád Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 6 0
Összesen 5 88 19 26 73 4 12 33 12 28 43 35 66 53 6 7 86 21 6 27 5 8 20 16 16 2 0 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek