Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. szeptember 28. | 19:00
1. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
81 -79
(17-19, 22-20, 25-15, 17-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Fodor Attila, Sallai István József (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Kovács Adrián: Hullámzó volt a játék képe, de szerencsére a legvégén a mi akaratunk érvényesült. Az első félidőben sok volt az eladott labdánk, és a nem voltunk elég agresszívak a lepattanózásban. A harmadik negyedben tudtunk valamelyest ritmust váltani, és szerencsére az itt megszerzett előny végül kitartott a végéig.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Előzetesen lehetett rá számítani, hogy a bombaerős kerettel rendelkező Debrecen ellen nem lesz egyszerű dolgunk, és ez be is igazolódott. Gratulálnom kell a játékosaimnak, hiszen keményen játszottak, és 25-30 percen keresztül tudtuk is kontrollálni a játékot. A harmadik negyedbeli megingásunkat nagyon szépen kihasználta az ellenfél, ettől függetlenül visszajöttünk, de sajnos a végjátékban nem mi hoztuk a jó döntéseket.

Hazai játékos nyilatkozata
Jahenns Manigat : A szezon elején mindig olyanok a mérkőzések, mint a box, te is ütsz, az ellenfél is üt, de igazán nem tudhatod, hogy mire számíts tőle. Szerencsére voltak periódusai a mérkőzésnek, amikor jól tudtunk alkalmazkodni az ellenfélhez, jól járt támadásban a labda, és ezúttal a védekezésünk is egész jó volt

Vendég játékos nyilatkozata
Rastko Dramicsanin : Voltak periódusai a meccsnek, amikor a mi akaratunk érvényesült a pályán, de sajnos egy ilyen erős Debrecen ellen ez nem elég. A harmadik negyedben nagyon visszaestünk, ami döntően befolyásolta a mérkőzést. Bár még sikerült visszajönnünk, ez sokat kivett belőlünk, és a végén már nem koncentráltunk úgy, mint előtte. A jövőben meg kell próbálnunk negyven percen keresztül magas szinten kosárlabdázni.


Dobástérkép
DEAC
Kaposvári KK
DEAC
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Kaposvári KK
62%
65%
2p ktáv.
DEAC
Kaposvári KK
20%
22%
3p táv.
DEAC
Kaposvári KK
33%
32%
1p bünt.
DEAC
Kaposvári KK
87%
77%
DEAC Kaposvári KK
Szerzett labda 12 9
Eladott labda 15 17
Lepattanó 29 30
Gólpassz 15 15
Fault 21 21
VAL 111 102
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Ádám
X 16 8 12 67 0 1 0 0 0 0 8 13 62 0 0 0 2 0 2 0 3 3 3 1 0 0 14 33 0

Armwood

Gerald Isaiah
X 9 3 6 50 0 2 0 0 1 0 3 9 33 3 4 75 7 3 10 1 3 2 6 2 0 1 18 31 0

Borisov

Milos
X 17 6 9 67 0 1 0 1 3 33 7 13 54 2 2 100 4 1 5 1 1 2 4 2 1 0 23 31 0

Manigat

Jahenns-Ley
X 22 2 4 50 0 0 0 4 8 50 6 12 50 6 7 86 2 0 2 3 1 2 5 3 0 1 27 30 0

COSTA MARTINEZ

LLUIS
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 6 0 6 4 4 3 1 5 0 0 15 27 0

Harrison

Demarcus Jamal
2 0 2 0 1 1 100 0 2 0 1 5 20 0 0 0 0 1 1 1 2 2 1 1 0 0 0 21 0

Polyák

László
4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 14 0

Bognár

Kristóf
7 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 2 2 100 1 1 2 2 0 3 1 1 0 0 13 11 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 2 0

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Omenaka

Godwin Ekene
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Somogyi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 24 39 62 1 5 20 6 18 33 31 62 50 13 15 87 23 6 29 12 15 21 21 15 1 2 111 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis

Rashun
X 16 3 4 75 1 4 25 1 3 33 5 11 45 5 6 83 2 1 3 5 3 3 5 4 0 0 23 34 0

Norfleet

Julian Vincent
X 4 0 3 0 0 3 0 0 3 0 0 9 0 4 6 67 3 1 4 0 3 2 3 4 0 0 1 31 0

Dramicanin

Rastko
X 24 5 6 83 0 0 0 3 7 43 8 13 62 5 5 100 3 1 4 2 4 1 4 1 0 0 26 30 0

Hendlein

Roland
X 12 4 6 67 0 0 0 1 4 25 5 10 50 1 1 100 6 4 10 1 2 3 1 2 1 0 20 30 0

Ponjavic

Aleksandar
X 10 2 2 100 0 0 0 2 4 50 4 6 67 0 0 0 1 1 2 1 1 2 1 0 0 0 11 22 0

Lalic

Jure
10 3 4 75 1 1 100 0 0 0 4 5 80 2 4 50 3 1 4 0 1 5 3 0 1 0 14 20 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 -1 17 0

Krnjajski

Boris
3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 4 75 3 0 3 0 2 3 3 3 0 1 8 16 0

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veilandics

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 17 26 65 2 9 22 7 22 32 26 57 46 20 26 77 21 9 30 9 17 21 21 15 2 1 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek