Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2018/2019
2019. április 10. | 19:30
2. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
72 -52
(18-15, 24-15, 16-11, 14-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Csabai-Kaskötő Brigitta, Goda László, Györfy Rúben (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : Soha nem látott győzelmi sorozatban vagyunk, három meccset zsinórban az elmúlt 15 évben biztosan nem nyertünk. Jó lenne ezt minél tovább vinni, a legboldogabbak akkor lennénk, ha ez a sorozat csak jövőre szakadna meg.

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Dóra : Ugyanazok a típushibák voltak meg a Vasas ellen is, mint ma a BEAC ellen, ezeket kell mindenképpen kijavítanunk a következő mérkőzésre. A BEAC ma fáradtabban kezdte a meccset, jó lett volna, ha ezt jobban ki tudjuk használni, akkor egy szorosabb meccset játszhattunk volna.

Hazai játékos nyilatkozata
Jovana Mandic : Az elején nem támadtuk elég agresszíven a triplavonalat, a félidőben erre hívták fel az edzőink is a figyelmet. Ezt javítottuk a második félidőben így magabiztosan nyertünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Bettina : Azt gondolom, azon ment el a meccs, hogy nem vagyunk elég agresszívak. Amíg ezen nem változtatunk, nem leszünk sikeresek.


Dobástérkép
BEAC Újbuda
MTK
BEAC Újbuda
MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BEAC Újbuda
MTK
49%
35%
2p ktáv.
BEAC Újbuda
MTK
23%
27%
3p táv.
BEAC Újbuda
MTK
29%
38%
1p bünt.
BEAC Újbuda
MTK
83%
55%
BEAC Újbuda MTK
Szerzett labda 11 6
Eladott labda 13 15
Lepattanó 45 27
Gólpassz 16 16
Fault 19 22
VAL 109 64
Statisztika
BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Dóra
X 17 2 3 67 2 3 67 3 8 38 7 14 50 0 0 0 5 0 5 0 1 3 2 3 0 0 19 30 0

Laklóth

Anna
X 10 3 6 50 0 1 0 0 2 0 3 9 33 4 4 100 4 2 6 2 2 1 3 6 0 1 19 29 0

Kostowicz

Stephanie Emma
X 14 5 8 63 0 1 0 0 1 0 5 10 50 4 4 100 5 6 11 0 2 2 6 1 0 0 25 26 0

Beckley

Jacinta Anne
X 9 1 3 33 1 1 100 1 3 33 3 7 43 2 2 100 4 2 6 2 1 3 1 0 0 0 13 21 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 3 0 2 0 0 2 0 1 1 100 1 5 20 0 0 0 1 2 3 3 2 2 0 3 0 0 6 19 0

Galántai

Alma Eszter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 3 3 3 0 0 6 19 0

Tóth

Dorina
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 2 2 0 0 0 0 0 0 14 0

Mandic

Jovana
7 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 3 3 100 1 1 2 0 0 2 3 0 0 0 8 13 0

György

Tímea
1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 3 3 6 1 1 1 1 0 0 0 5 11 0

Kovács

Vanessza Luca
7 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 1 3 33 0 2 2 1 1 1 3 0 0 0 8 11 0

Vincze

Virág
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 3 0
Összesen 5 72 18 37 49 3 13 23 5 17 29 26 67 39 15 18 83 25 20 45 11 13 19 22 16 0 1 109 200
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Flóra
X 8 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 3 4 75 2 2 4 1 1 1 4 1 0 0 14 28 0

Hegedűs

Janka
X 7 1 7 14 1 5 20 1 2 50 3 14 21 0 0 0 4 4 8 0 2 3 2 2 0 0 6 28 0

Süle

Krisztina
X 15 3 5 60 0 0 0 3 4 75 6 9 67 0 1 0 3 1 4 1 3 2 2 2 0 0 17 26 0

Czirják

Noémi
X 5 1 1 100 0 1 0 1 8 13 2 10 20 0 0 0 2 0 2 0 1 2 3 3 0 0 4 24 0

Bernáth

Réka
X 5 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 0 1 2 2 3 1 1 0 0 6 22 0

Pusztai

Sára
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 0 1 0 2 2 2 4 0 0 4 20 0

Koch

Dóra
2 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 3 0 0 5 16 0

Wéber

Fruzsina
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 1 1 3 1 0 1 0 6 15 0

Szeitl

Vanessa
1 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 1 2 50 0 0 0 0 1 3 1 0 0 0 -4 9 0

Szabó

Bettina Gréta
5 0 2 0 1 2 50 1 1 100 2 5 40 0 0 0 0 1 1 0 1 1 2 0 0 0 4 8 0

Dr. Gróf

Tímea Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0
Összesen 5 52 7 20 35 4 15 27 8 21 38 19 56 34 6 11 55 19 8 27 6 15 22 19 16 1 0 64 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek