Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 10. | 18:00
7. forduló
Kaposvári Városi Sportcsarnok
84 -69
(27-11, 17-19, 17-17, 23-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Ádám József, Balogh Gyula (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : A realitáshoz hozzá tartozik, hogy a TF meccs után most játszottunk hazai pályán először négy légióssal, úgy, hogy még Spica 60-70 százalékos teljesítményre képes. Pakson már látszott, hogy valami megmozdult, ezúttal igazán csapatként játszottunk. Motivált együttest láthatott a szurkolótáborunk, nekik szeretnénk a folytatásban minél több örömet okozni. Ezen dolgozunk a jövőben.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás : Megérdemelt a Kaposvár, győzelme, amiért jár a gratuláció. Az első negyedért elnézést kérek a szurkolóinktól, nem erre készültünk. Utána tettünk azért, hogy ne olyan legyen a folytatás. A másik három negyed küzdése már jó volt, de amikor felzárkóztunk tíz pont környékére, a tiszta helyzeteinket is elrontottuk és ismét visszaállt a nagyobb különbség. A szerda-szombat ritmus egyelőre sok nekünk, főleg a kezdő ötös tagjai fáradtabbak. Egy nagyon motivált, jól játszó Kaposvár győzött le bennünket.

Hazai játékos nyilatkozata
Hendlein Roland : Benne volt, hogy kijön az a munka, amit eddig elvégeztünk. A légiós csere után felgyorsult a játékunk, jobb volt a védekezésünk is. Volt egy-két gyors indításunk. Összeállt a csapat, ki voltunk éhezve a sikerre. Amikor a meccs után kijöttünk a pályára a Le a kalappal kiáltás a szurkolóinknak szólt. Csúcs volt ez a szurkolás, frenetikus volt, olyan ami mostanában nem. Nagyon kell ez a kaposvári kosárlabdának, kell nekünk, kell a városnak, hogy egy jó csapatunk, ami szerethető! Legyen egy jó közönség, amely elkísér minket idegenbe, vagy a hazai pályán szurkol, ahogy ma tette! Ez nagyon fontos! Nagyon szépen köszönjük, hogy ennyien kilátogattak a mérkőzésre és szurkoltak nekünk!

Vendég játékos nyilatkozata
Papp Péter : Az első negyedben nem kezdtünk jól, olyan előnyt adtunk a hazaiaknak, ami után végig futottunk az eredmény után. Ezt követően feljavultunk védekezésben, de pontosabban kellet volna játszanunk. Az első negyed eldöntötte a találkozót.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
59%
67%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
33%
29%
3p táv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
41%
27%
1p bünt.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
77%
42%
Kaposvári KK Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 12 11
Lepattanó 41 28
Gólpassz 16 14
Fault 19 18
VAL 116 83
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Johnson Jr.

Reginald
X 21 2 3 67 0 2 0 4 6 67 6 11 55 5 6 83 7 1 8 1 4 4 4 4 0 0 28 33 0

Lilov

Ivan
X 5 1 2 50 0 2 0 1 5 20 2 9 22 0 0 0 6 1 7 3 0 1 1 2 0 1 11 31 0

Hendlein

Roland
X 12 2 3 67 0 1 0 2 4 50 4 8 50 2 2 100 7 2 9 0 1 3 2 2 2 0 22 31 0

Spica

Marko
X 13 3 6 50 3 6 50 0 0 0 6 12 50 1 2 50 4 0 4 0 2 1 3 1 0 1 12 29 0

Sheperd

Kasey Juwan
X 9 0 3 0 0 0 0 1 4 25 1 7 14 6 6 100 3 1 4 1 1 3 3 3 0 1 13 26 0

Halász

Ákos
6 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 1 1 100 4 2 6 0 3 3 1 3 0 0 11 17 0

Markovic

Luka
5 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 1 2 50 2 0 2 0 1 1 2 1 0 0 7 13 0

Baki

Gergely
8 0 0 0 1 1 100 2 3 67 3 4 75 0 2 0 0 1 1 0 0 2 1 0 0 0 7 12 0

Harazin

Tamás Gábor
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 1 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 6 8 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 13 22 59 4 12 33 11 27 41 28 61 46 17 22 77 33 8 41 5 12 19 18 16 2 3 116 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Agafonov

Andriy
X 22 9 13 69 2 4 50 0 2 0 11 19 58 0 2 0 8 3 11 0 2 1 4 1 2 1 28 37 0

Thompson

James Bernard
X 14 4 6 67 1 3 33 0 2 0 5 11 45 4 6 67 2 1 3 3 5 3 8 3 1 0 19 34 0

Ware

Dustin Benison
X 21 3 5 60 0 6 0 5 7 71 8 18 44 0 0 0 1 0 1 2 1 2 2 4 0 0 19 33 0

Szabó

Zsolt András
X 5 0 1 0 2 3 67 0 4 0 2 8 25 1 4 25 6 2 8 0 1 3 3 0 0 1 6 30 0

Gliebov

Dmytro
X 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 3 0 3 0 0 2 1 2 0 0 1 23 0

Papp

Péter
7 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 3 0 0 8 20 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 1 0 0 0 10 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 7 0

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 6 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 18 27 67 5 17 29 6 22 27 29 66 44 5 12 42 22 6 28 5 11 18 19 14 3 2 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek