Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 3. | 19:00
6. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
83 -81
(27-20, 20-13, 21-30, 15-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Török Róbert, Kovács Nimród (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Szrecsko Szekulovics : Szeretnék gratulálni a Kaposvárnak, nagyon jó csapatnak tartom a vendégeket és be is bizonyították ezt, hiszen fel tudtak zárkózni a második félidőre. Nem vagyok teljesen megelégedve a csapatom teljesítményével, de úgy tűnik az idei bajnokság nagyon nehéz lesz. Köszönöm a szurkólóknak, hogy ennyien kilátogattak a Gesztenyés útra, ez sokat jelent a csapatnak.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám : A mérkőzés utolsó pillanata inkább a szerencséről szólt, de ahogyan a csapatkapitány, Ivan Lilov is mondta: az első félidőben nagyon statikusan játszottunk így a hazaiak el tudtak lépni jó pár ponttal. A szünet után teljesen átszellemülten léptünk pályára, felgyorsult a játékunk és tökéletesen kirajzolódott a játék képéből, hogy ez az ami nekünk igazán fekszik: önbizalommal teli és kemény játék. A végére egészen izgalmassá tettük a meccset, de úgy gondolom, hogy az első félidőben nem reagáltuk le megfelelően a Paks támadásait és későn „ébredtünk fel”. Bízom benne, hogy tanulni fogunk a hibáinkból és a következő mérkőzésünket hazai páláyn győzelemmel fogjuk zárni.

Hazai játékos nyilatkozata
Shannon Evans : Gratulálok a Kaposvárnak, úgy gondolom, hogy egy nagyon kemény ellenféllel játszottunk, az első félidőben sikerült nagyon jól forgatnunk a labdát, voltak remek dobásaink és egy magabiztos előnyre tudtunk szert tenni, azonban a vendégek nem adták fel és vissza tudtak jönni. Hétfőn újra találkozunk és folytatjuk a munkát, amit elkezdtünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Ivan Lilov : Előszőr is gratulálok a Paksnak, nagyon nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, ahol több játékos is 10 pont felett volt eredményes, ráadásul a hazaiak nagyon jól rotálták a labdát és az első félidőben megmutatták nekünk, hogy mennyire erős csapat és mennyire nehéz a Gesztenyés úton játszani. A második félidőre úgy érzem, hogy valamennyire sikerült rendeznünk a sorainkat és pár könnyű ziccerrel sikerült partiban tartani a mérkőzést. A végén sajnos kimaradt egy tripla, de ez nem azt jelenti, hogy feladjuk, továbbra is keményen fogunk dolgozni és bízom benne, hogy ez meg fogja hozni a gyümölcsét.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Kaposvári KK
Atomerőmű SE
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Kaposvári KK
63%
55%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Kaposvári KK
0%
17%
3p táv.
Atomerőmű SE
Kaposvári KK
39%
42%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Kaposvári KK
57%
80%
Atomerőmű SE Kaposvári KK
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 9 11
Lepattanó 35 29
Gólpassz 20 16
Fault 20 22
VAL 121 103
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Ákos
X 19 4 5 80 0 0 0 3 4 75 7 9 78 2 4 50 4 1 5 1 3 4 5 7 0 0 30 38 -3

Evans II.

Shannon Eugene
X 11 4 9 44 0 0 0 1 4 25 5 13 38 0 0 0 1 0 1 3 2 3 3 6 1 2 15 38 2

Jevtovic

Nikola
X 16 7 8 88 0 1 0 0 0 0 7 9 78 2 4 50 3 3 6 0 1 5 4 3 1 0 25 29 6

Eilingsfeld

János
X 12 4 5 80 0 4 0 0 0 0 4 9 44 4 5 80 5 2 7 1 1 1 4 2 0 0 19 28 -3

Faust

Nicholas David Jordan
X 9 2 6 33 0 0 0 1 2 50 3 8 38 2 4 50 4 3 7 2 0 2 3 1 1 1 16 21 5

Trajkovski

Bojan
10 3 4 75 0 2 0 1 4 25 4 10 40 1 2 50 7 2 9 0 0 3 1 1 2 0 16 23 1

Ruják

András Baldvin
6 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 1 2 50 0 0 0 0 2 2 2 0 0 0 0 22 2

Medve

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Horváth

Kristóf István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 25 40 63 0 7 0 7 18 39 32 65 49 12 21 57 24 11 35 7 9 20 22 20 5 3 121 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lilov

Ivan
X 17 2 5 40 0 0 0 4 9 44 6 14 43 1 2 50 2 2 4 1 1 3 3 1 0 1 16 34 5

Hendlein

Roland
X 9 3 4 75 0 1 0 1 4 25 4 9 44 0 0 0 7 1 8 2 0 2 1 0 1 1 16 33 -3

Sheperd

Kasey Juwan
X 12 4 7 57 1 4 25 0 1 0 5 12 42 2 2 100 1 2 3 1 3 2 4 3 0 0 13 31 0

Johnson Jr.

Reginald
X 22 4 6 67 0 3 0 3 4 75 7 13 54 5 6 83 3 0 3 1 2 4 4 6 1 1 28 31 -5

Spica

Marko
X 7 1 5 20 1 3 33 0 0 0 2 8 25 3 4 75 4 3 7 0 3 3 6 3 1 2 14 29 3

Markovic

Luka
6 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 1 1 100 2 0 2 0 0 4 1 0 0 0 5 16 0

Halász

Ákos
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 2 2 1 3 0 0 7 13 4

Baki

Gergely
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 3 8 -9

Harazin

Tamás Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 5 -5

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 16 29 55 2 12 17 11 26 42 29 67 43 12 15 80 21 8 29 6 11 22 20 16 3 5 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek