Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2015. november 22. | 19:00
9. forduló
83 -82
(29-25, 23-16, 14-21, 17-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Söjtöry Tamás, Pozsonyi László (Szaniszló Sándor)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc (PVSK): - Úgy érzem, hogy egy nagyon nagy mérkőzést nyertünk meg egy nagyon komoly ellenfél ellen. Remélem, ez elég lökést add a fiúknak a továbbiakra. Az első félidőben extrán dobtunk, ez a második részben már nem sikerült, mert a Falco védekezést váltott. 72-64-nél már eldönthettük volna a mérkőzést, de elég volt három buta hiba, hogy a végére szorossá váljon az eredmény. Most van egy kis pihenőnk és tovább tudjuk csiszolni játékunkat. Megyünk tovább, mindig a következő mérkőzésre készülünk. Köszönjük a fantasztikus szurkolást a közönségünknek. Én is meglepődtem, hogy a vasárnap esti kezdés ellenére ilyen sokan kijöttek a Lauberbe.

Vendég edző nyilatkozata
Kálmán László (Falco KC) - Azt gondolom, hogy az első félidőben a Pécs ránk erőltette az akaratát. Nagyon puhán védekeztünk így jogosan vezettek. A második félidőben tudtunk ezen változtatni, agresszívek voltunk, megtaláltuk ellenfelünk gyenge pontjai, valamint a támadásban is feljavultunk. A végjáték butaságokon ment el, szerintem ez egy megnyert mérkőzés volt.


Dobástérkép
PVSK
Falco KC
PVSK
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
Falco KC
65%
65%
2p ktáv.
PVSK
Falco KC
29%
40%
3p táv.
PVSK
Falco KC
42%
38%
1p bünt.
PVSK
Falco KC
71%
83%
PVSK Falco KC
Szerzett labda 2 4
Eladott labda 9 9
Lepattanó 29 28
Gólpassz 16 22
Fault 14 22
VAL 110 108
Statisztika
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Popadic

Marko
X 20 2 5 40 2 5 40 2 5 40 6 15 40 6 6 100 4 2 6 0 2 1 5 6 0 1 26 36 0

Budimir

Veljko
X 19 6 9 67 0 0 0 2 6 33 8 15 53 1 2 50 3 1 4 1 1 2 4 1 0 1 20 35 0

WALKER

William
X 11 0 2 0 0 2 0 3 3 100 3 7 43 2 2 100 3 0 3 0 1 1 1 3 0 1 13 34 0

Horti

Bálint
X 16 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 2 6 33 6 1 7 0 3 2 8 0 0 0 23 27 0

Bíró

Olivér
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 2 3 0 1 4 0 3 0 0 2 22 0

NELSON

Anthony
11 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 4 5 80 0 2 2 1 1 1 4 2 0 1 15 30 0

Harazin

Tamás Gábor
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 2 2 4 0 0 2 0 1 0 0 11 14 0

Antoni

Csanád Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Czukor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

BÖDÖR

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popgyákunik

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dr. Demeter

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 20 31 65 2 7 29 8 19 42 30 57 53 15 21 71 19 10 29 2 9 14 22 16 0 4 110 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Váradi

Benedek
X 21 3 4 75 0 1 0 5 10 50 8 15 53 0 0 0 3 2 5 1 2 2 2 3 0 0 23 31 0

BUTORAC

Dino
X 10 2 3 67 0 1 0 2 6 33 4 10 40 0 1 0 2 1 3 0 1 3 1 3 0 0 9 29 0

Comagic

Zarko
X 14 4 4 100 1 3 33 1 2 50 6 9 67 1 1 100 3 1 4 0 0 3 3 2 1 0 21 28 0

Rundles

Cameron
X 5 1 3 33 0 1 0 1 8 13 2 12 17 0 0 0 0 1 1 0 1 4 2 3 0 0 0 28 0

Vrajt

Rajan Brejdli
X 13 5 8 63 1 1 100 0 0 0 6 9 67 1 1 100 3 4 7 0 0 1 1 2 0 0 20 26 0

Hallik

Reinar
14 0 0 0 2 2 100 3 5 60 5 7 71 1 1 100 1 1 2 0 0 4 0 3 1 0 18 22 0

Simon

Kristóf Gábor
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 0 2 3 4 3 3 5 2 0 12 19 0

Bognár

Kristóf
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 1 2 1 1 0 0 5 14 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

KOVÁCS

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 15 23 65 4 10 40 13 34 38 32 67 48 5 6 83 18 10 28 4 9 22 13 22 4 0 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek